Lelkészszentelés NagybaconbanHűséggel éljetek!

2019. július 5., péntek, Közélet

Az Erdélyi Református Egyházkerület huszonhárom fiatal lelkésszel gazdagodott: szerda délután Nagybaconban tettek esküt, hogy elkötelezik magukat a lelkészi szolgálatra. Az ünnepségen – melyen a helyi egyházközség tagjain kívül a megyéből és Erdély távolabbi pontjairól érkezett egyházi és világi vendégek vettek részt – elhangzott: az esemény különlegességét az adja, hogy nem kibocsátanak, mint az évzáró ünnepségeken szokás, hanem befogadnak, maguk sorába emelik a fiatalokat, hogy azok szolgálhassák, építhessék az egyházat és közösségüket.

  • Kátai Edit felvételei
    Kátai Edit felvételei

Az egyházkerület püspöke, Kató Béla 1 Péter 4:10-re alapozott – „Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai” – igehirdetésében a számadásról és a felelősségről beszélt. Mint mondotta, nemcsak tetteinkről kell elszámolnunk, hanem mulasztásainkról is: ha Istentől kapott tehetségünket veszni hagyjuk, számon kérhetőek leszünk. A felszentelésre váró fiatalok az elmúlt években tehetségüket és tudásukat már többször bizonyították, ezért felelősségük – amit nem háríthatnak el – is nagyobb. Felelősséggel tartoznak majd az egyházközségükben történtekért, a jövő nemzedékek lelki neveléséért és nemzetünk ügyeinek jó intézéséért is – mert ahogy Szabó Dezső mondotta, igenis minden magyar felelős minden magyarért. Hamarosan ezernyi felmerülő kérdéssel fognak szembesülni, azok megoldása nem lesz egyszerű – mondta Kató Béla –, de mindezt éljék meg ajándékként és szolgáljanak örömmel.

Az egyházkerület püspöke üdvözölte a magyar kormány családokat támogató intézkedéseit – amelyek lehetővé teszik, hogy számbelileg gyarapodjon nemzetünk – és a Határtalanul!-programot, amelyik az anyaországi fiatalokat elhozza az elszakított területekre, hogy azok az itt élő magyarsággal – testvéreikkel – kapcsolatba kerüljenek, múltunkról és jelenünkről képet alkothassanak.

 

 

A felszenteltek nevében Gál Adél az őket folyton segítő családtagjaikért, a mellettük álló barátokért és a legfontosabbért: az Istentől kapottakért mondott hálát. Nem biztos, hogy készen állnak a választott úton végigmenni – mondotta –, de nincsenek egyedül, hiszen a Teremtő közelségét folyamatosan érzik, így szolgálatot vállalni nem félhetnek.

Berszán István erdővidéki esperes bátorította a pályafutásuk elején álló fiatalokat: ha életüket Istenre bízzák, munkájukban, szolgálatukban, gyülekezetükben és családjukban meglelik a helyes utat, s áldás kíséri lépteiket. A középajtai lelkipásztor köszönetet mondott a nagybaconi egyházköz­ség tagjainak – kiváltképp az asszonyoknak, akik a felszentelteknek ajándékul párnát készítettek, s munkájuk során nemcsak cérnát használtak, hanem szívüket is beleadták –, amiért vállalták a lelkészszenteléssel járó fáradalmakat. Molnár Sándor helybeli tiszteletes a templomról és a falu vallási-művelődési életéről, lakóinak mindennapjairól és foglalatosságairól beszélt. A Benedek Elek Művelődési Egyesület kórusának fellépését követően Simon András nagybaconi polgármester az egyházvezetőknek mondott köszönetet, amiért a jeles esemény házigazdájául templomukat választották.

 

 

Az esemény zárómomentumaként az ünneplő közönség a templom elé vonult, hogy felavassák a lelkészszentelésnek emléket állító és az új lelkészek neveit – Adorján Dénes, Bacsó István, Barti Ferenc Róbert, Bárócz Huba, Bíró Alpár, Csalóka Ernő, Csinta Lajos László, Dániel Tamás, Domokos Norbert István, Ferenczi Zoltán, Gál Adél, Kondor Enikő, Kovács Zoltán, Könczei Katinka Irén, Lőrincz Ágoston, Moisza Arnold, Nagy Hunor Ferenc, Nagy Norbert Levente, Pál Árpád Csaba, Szabó Elek Zsolt, Szabó Lehel Szabolcs, Tordai István Levente és Rád András László – tartalmazó, Farkas István nagybaconi fafaragó által készített kopjafát.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2019-07-05: Sport - :

Magyar kudarc a negyeddöntőben (Kosárlabda)

A magyar válogatott 62–59-re kikapott tehnap Nagy-Britanniá­tól a szerb–lett rendezésű női kosárlabda-Európa-bajnokság belgrádi negyeddöntőjében, de ha megnyeri szombati alsóházi meccsét, kijuthat az olimpiai selejtezőtornára.
2019-07-05: Közélet - Iochom István:

Anyaországi önkormányzatok díjai

Mezőkövesd és Hatvan testvérváros felajánlásából már ötödik éve tanév végén százezer forintos ösztöndíjban részesülhet két, az anyanyelv ápolásában jeleskedő kézdivásárhelyi tanuló. Idén a Nagy Mózes Elméleti Líceum két diákja, Nánia Hanna és Bajcsi Anna nyerte el az anyaországi önkormányzatok díjait – adta hírül a városháza kommunikációs irodája.