Interkulturális gyermektábort szervezett Ozsdolán immár negyedik alkalommal a Gyulafehérvári Caritas: az összejövetelen hatvan olyan ozsdolai elemi iskolás – magyarok, románok és romák – vett részt, aki még a tanév vége előtt egy-egy rajzzal jelentkezett. A tábor fő célja, hogy az ozsdolai magyar, román és roma gyermekeknek is legyen egy olyan lehetőségük, amikor közösen tölthetnek el öt napot, mivel nem minden család engedheti meg magának, hogy gyermekét fizetéses táborba küldje. A helyi közösség igényelte ezt a rendezvényt.
Hubbes Kinga, a Gyulafehérvári Caritas háromszéki vezetője szerint az idei tábornak két újdonsága is volt. A különböző kis- és nagycsoportos játékok, vetélkedők és kézműves-foglalkozások mellett, a programban nagy szerepet kapott a zene és a közös éneklés. A tábor vendége volt Elana Andrews, a Caritas Superar kórus programjának szakmai vezetője, aki különböző nyelveken tanított énekeket a gyermekeknek. A tábor ma egy családi rendezvénnyel zárul, ahol a gyermekek előadják azokat az énekeket, kisebb táncprodukciókat, amit a táborban tanultak.
A program kidolgozásában és megvalósításában tizenkilenc önkéntes segített. Hubbes Kinga második újdonságként azt emelte ki, hogy az önkéntesek többsége ozsdolai fiatal volt, akik a Kun Kocsárd-iskola tanulói. Ők nemcsak a tábor ideje alatt nyújtottak nélkülözhetetlen segítséget, hanem már az előkészületekben és a program kidolgozásában is nagy szerepet vállaltak. A fiatalok jól összeszokott csapatként vettek részt a munkában a tábor ideje alatt, hiszen már a tanév során több önkéntes akciót is szerveztek a faluban az ifjak és a helyi közösség igényeire építve, a Gyulafehérvári Caritas égisze alatt működő DARE Regionális program Gyermekparlamentjének részeként.
A tábor fő szervezője a Gyulafehérvári Caritas ozsdolai nappali központja volt, amely iskolaidőben társadalmi nevelési foglalkozásokat biztosít a Kun Kocsárd-iskolába járó gyermekek számára, együttműködésben más, a szervezet által lebonyolított programokkal, így a DARE Regionális Programmal, a Superar, valamint az United Networks közösségfejlesztő programmal.
Hubbes Kinga azt is elárulta, hogy az idei tábor nem valósulhatott volna meg a helyi erőforrások bevonása nélkül: a helyi támogatók és önkéntesek segítségével nemcsak egész hetes fejlődési és szórakozási lehetőséget biztosítottak az ozsdolai gyermekeknek, hanem segítségükkel több vonatkozásban is hozzáadott értékű rendezvény jött létre.