Gabonabetakarítás előtt a gazdák

2019. július 9., kedd, Gazdakör

Elkészítette 2019-re és 2020-ra vonatkozó, Summer 2019 nevű jelentését az Európai Bizottság, amelyben többek között a gabonatermesztéssel kapcsolatos adatokra is kitérnek. Ezek szerint a kedvezőtlen időjárás ellenére – Európa egyes részein a szárazság, máshol a nagy mennyiségű csapadék okoz komoly károkat – nőni fog az Európai Unió gabonatermelése. Ezzel szemben a becslések szerint tavalyhoz képest csökkenni fog a gabonával bevetett területek összfelülete, amely 56 millió hektár lesz – áll a jelentésben.

A 2018-as és 2019-es mezőgazdasági évben az őszi búza termése a hat évvel ezelőtti szintre csökkent. Ennek következtében tavaly augusztusban tetőzött a búza piaci ára, de az idei év elejére újból stabilizálódott. Az EU piacaira irányuló exportnak köszönhetően a Fekete-tenger térségében a búza újra elérte korábbi potenciálját.

A takarmánygabonák esetében 2018-ban és 2019 elején a piaci ár relatív alacsony maradt, ez többek között a Brazíliából és Ukrajnából érkező kukoricaimportnak volt köszönhető. Mindennek köszönhetően az Európai Unió továbbra is a világ legnagyobb kukoricaimportőre marad.

A 2019–2020-as évben a gabonával bevetett területek növekedését jelzik előre, átlagosan három százalékkal, a növekedés azonban a kukorica esetében a hat százalékot is elérheti. Az EU várható gabonatermése 311 millió tonna lesz, ami átlagon felüli, kétszázalékos növekedést jelenthet. A Dániát és Lengyelországot sújtó száraz­ság, a Romániát és Franciaországot érintő jelentős csapadékmennyiség ellenére a búza tekintetében 142 millió tonna termésre számítanak.

A várható árpatermés 60 millió tonna, kukorica esetében 69 millió tonnára számítanak. A durumbúza részaránya csökken ugyan, de így is 8,5 millió tonnás össztermést jeleznek előre az elemzők.

Az állatállományok változásának tükrében a gabonák takarmányozásban elfoglalt részaránya nem változik a 2010–2019-es időszak átlagaihoz képest – írja a jelentés.

 

Háromszéken állandósult a gabonások összfelülete

Kovászna megyében az utóbbi években nem változott jelentősen az őszi és tavaszi gabonák vetésforgóban elfoglalt részaránya – tudtuk meg Könczei Csabától, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetőjétől. Évi 35–40 ezer hektáron vetnek különféle gabonákat a háromszéki gazdák, változások az egyes kultúrák részarányát tekintve tapasztalhatóak. Az évi gabonatermés átlagosan 160–180 ezer tonnára tehető, ebben benne van az őszi és tavaszi búza, a szemes kukorica, árpa, rozs, zab, tritikálé is – mondta az igazgató.

A gabonák fajtáit tekintve Háromszéken a teljes területből az őszi búzával bevetett területek képezik a legnagyobb részt, tavaly ősszel több mint 18 ezer hektárt vetettek el a gazdák. Közel 3000 hektárral jelentős a tavaszi búza téraránya is. Utóbbi kultúra – a szemes kukorica mellett, amelyet idén 9700 hektáron vetettek Háromszéken – a sörárpa termesztésére nyújtott alternatívát. Miután a brassói sörgyár külföldi tulajdonba került és a malátát is importálja, a helyben termelt sörárpára eltűnt a kereslet – magyarázta Könczei. Ha nem lettek volna mostanság esőzések, napokon belül elkezdődhetett volna az őszi árpa betakarítása. Az igazgató szerint Kökös határában így is betakarítottak már egy parcellát, az átlagtermést hektáronkénti 6500 kilogrammra becsülik.

Jó hír, hogy a gabona betakarítására elégséges kapacitás áll rendelkezésre a megyében. Míg korábban az aratás, cséplés másfél hónapig is eltartott, a korszerű és elégséges számú kombájnnak köszönhetően most a munkát 2–3 hét alatt el tudják végezni a gazdák – mutatott rá Könczei.

 

Nem ártott a gabonának az eső

Az idei sok csapadék nem ártott a gabonának, ellenkezőleg, a szemek kiteltek, nagy mennyiségű, jó minőségű termés várható – mondta érdeklődésünkre dr. Bartha János farmer. Ő is beszámolt arról, hogy a kökösi határban már takarítottak be őszi árpát, sőt, a tarlóhántást is elvégezték utána. Ő maga idén nem termel őszi búzát, számára pillanatnyilag a repce érése a legfontosabb. Néhány nap, és elkezdődhet a repce betakarítása. Utána a búza is sorra kerülhet, így a kombájnok számára meglesz a folytonosság a beta­karításban – mondta dr. Bartha.

Az esőzések a burgonya esetében okoztak többletkiadásokat, a kultúra védelmében a megszokottnál több alkalommal kellett permetezni. A gabonáknál viszont elégséges volt a megszokott háromszori megelőző védekezés – számolt be a szakember.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2019-07-09: Gazdakör - Bokor Gábor:

Támogatás fiatalok alkalmazására

Támogatást kapnak azok a mezőgazdasági termelők, akik fiatalokat alkalmaznak gazdaságaikban. Az állami támogatás folyósítását a 2018-ban hozott 336-os törvény teszi lehetővé, ennek alkalmazási módszertanát a 2019-ben elfogadott 325-ös kormányhatározat szabja meg.
2019-07-09: Közélet - Nagy B. Sándor:

Évadot zár, de nyáron sem pihen az Osonó

Az önfenntartó társulatként működő Osonó Színházműhely a 2018–19-es évadban a három műsoron lévő előadását öt országban összesen 52 alkalommal mintegy 3200 néző előtt mutatta be. Ezenkívül tartott 46 interaktív közönségtalálkozót, öt drámatábort, két fesztivált, 106 műhelyfoglalkozást és számos képzést is szervezett. A társulat programjainak ebben az évadban összesen 8252 résztvevője volt.