Évadot zár, de nyáron sem pihen az Osonó

2019. július 9., kedd, Közélet

Az önfenntartó társulatként működő Osonó Színházműhely a 2018–19-es évadban a három műsoron lévő előadását öt országban összesen 52 alkalommal mintegy 3200 néző előtt mutatta be. Ezenkívül tartott 46 interaktív közönségtalálkozót, öt drámatábort, két fesztivált, 106 műhelyfoglalkozást és számos képzést is szervezett. A társulat programjainak ebben az évadban összesen 8252 résztvevője volt.

  • Fotó: Osonó
    Fotó: Osonó

Fazakas Misi, a társulat vezetője lapunknak elmondta, hogy ebben az évadban már gyakorlatilag Budapesten működött az Osonó, Sepsiszentgyörgyön csak akkor tartózkodtak, amikor valamilyen helyi projektet bonyolítottak. Természetesen az ő vezetésük alatt működik továbbra is a művészeti líceum drámatagozata, de ott moduláris oktatás zajlik, óráikat tömbösítve tartják.

A társulatvezető szerint az Osonó léte évek óta pályázatoktól függ, mindig ott dolgoznak, ahová a projektjeik szólítják őket, és Budapest az a csomópont, ahonnan minden könnyen elérhető. Korábban a Bakelit Multi Art Centerrel voltak produkciós partnerek, jelenleg több fővárosi intézménnyel is együttműködnek, például a Katona József Színházzal, ahol két-három havonta műsorra tűzik az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásukat, ami nagyon fontos szakmai visszaigazolás számukra. Fazakas Misi szerint újra gazdag évadot zár a csapat.

 

Előadások

Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista színházi előadást az elmúlt évben számos magyarországi színházban és iskolában mutatta be a társulat, és olyan Szatmár megyei kistelepülésekre is eljutottak vele, ahol több évtizede nem járt színház. Egy vajdasági és szlavóniai turnén is részt vett a produkció, ősszel pedig újabb felvidéki és vajdasági kiszállásokra készül.

A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színházzal együttműködésben született, Catinca Drăgănescu és Fazakas Misi által rendezett Bányavakság című produkciót négy erdélyi városban – Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Szatmárnémetiben és Temesváron – mutatták be.

A négyéves, több mint 125 előadást megért Ismeretlen barátok társasága, avagy Piknik egy japán szőnyegen című produkció fontos eleme az Osonó osztálytermi projektjének. A román és magyar fiatalok személyes történetein alapuló előadás egy németországi és több romániai turnén vett részt az elmúlt évadban, utóbbiakat a román Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

 

Oktatási programok

A társulat oktatási programjai közül kiemelkedőnek számított a Visszhang a sarokból elnevezésű művészeti-szociális projekt, melyet a gyermekvédelmi intézményekben élő fiatalok számára hoztak létre. A Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában zajló kezdeményezés célja a fiatalok művészetre való ráhangolódásának elmélyítése és a befogadáskészségük fejlesztése különböző alkotó, művészeti és kommunikációs tevékenységekbe való bevonás által.

A Regisztrált Tehetségpont és Európai Tehetségpont minősítéssel rendelkező Osonó Színházműhely a Nemzeti Tehetség Program támogatásával több tanulmányutat, képzést és tehetségprogramot szervezett erdélyi fiatalok, valamint a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjai számára. A Jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat! címet viselő kezdeményezés célja a beszédkészség-fejlesztés és kreatív írásfejlesztés volt, a Vizuális nevelés pedig egy olyan tehetséggondozó program, amely alapja filmképzéssel egybekötött alkotófolyamat.

A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen is több projektet bonyolított le idén az Osonó. Folytatódott a már négy éve elkezdett színjátékos képzés. A társulat két tagja – Fazakas Misi és Mucha Oszkár –, valamint Prezsmer Boglárka színházpedagógus egy többállomásos, pedagógusok és színjátszó csoportok vezetői számára szervezett képzés- és műhelyfoglalkozás-sorozatot tartottak, s ez a kezdeményezés új résztvevők bevonásával a következő évadban is folytatódik.


Fesztiválok, táborok

A Magyarság Házával partnerségben Budapesten szervezte meg a társulat az I. Kárpát-medencei Diákszínjátszó Találkozót. A nemzeti összetartozás napja alkalmából létrehozott eseményen Erdély, Vajdaság, Szlavónia, Felvidék és Magyarország diákszínjátszói vettek részt. A rendezvény célja többek között annak a lehetőségnek a megteremtése volt, hogy a magyarlakta területek fiataljai találkozzanak, közös szakmai tapasztalatcserén vegyenek részt, bemutatkozzanak a nagyközönség előtt és megéljék az összetartozás érzését.

Júniusban tartották Sepsiszentgyörgyön a Színjátékosok 5. Találkozóját, amelynek kiemelt célja volt a műkedvelő csoportok közti kapcsolat megerősítése.
Az önfenntartó, független társulat munkája nyáron sem szünetel, több képzést és tábort is szerveznek a vakáció ideje alatt: július 7–14. között Fazakas Misi és Mucha Oszkár színészmesterség-csoportot vezet a zentai MAdT táborban, július 15–19. között tartják Sepsiszentgyörgyön román és magyar fiatalok számára az Interetnikai Drámatábort, augusztus 21–26. között Budapesten zajlik az Osonó drámatábora, végül pedig augusztus 27–31. között szervezik meg a pedagógusoknak szóló Színjátékos Drámatábort.

Kérdésünkre, hogy mikor pihennek, Fazakas Misi elmondta: augusztusban két hétig nem lesz semmilyen tevékenységük, turnészervezés, pályázatírás, pályázati elszámolás sem. „Érezzük, hogy sokat dolgozunk, de folyton másfajta munkát végzünk, amelyek jól és arányosan keverednek és követik egymást, ezért nem égünk ki, nem fásulunk el. Állandóan olyan visszajelzéseket kapunk, amelyek rengeteg energiát adnak” – fogalmazott a társulatvezető, hozzátéve, hogy a közelmúltban Gödöllőn tartottak pedagógusképzést, és ott is több olyan élményben volt részük, amelyek megerősítették őket abban, hogy jó úton járnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 459
szavazógép
2019-07-09: Gazdakör - Bokor Gábor:

Gabonabetakarítás előtt a gazdák

Elkészítette 2019-re és 2020-ra vonatkozó, Summer 2019 nevű jelentését az Európai Bizottság, amelyben többek között a gabonatermesztéssel kapcsolatos adatokra is kitérnek. Ezek szerint a kedvezőtlen időjárás ellenére – Európa egyes részein a szárazság, máshol a nagy mennyiségű csapadék okoz komoly károkat – nőni fog az Európai Unió gabonatermelése. Ezzel szemben a becslések szerint tavalyhoz képest csökkenni fog a gabonával bevetett területek összfelülete, amely 56 millió hektár lesz – áll a jelentésben.
2019-07-09: Jegyzet - Kuti János:

Európa új vezetői (A múlt hét)

Nagy esély van arra, hogy július közepén az Európai Parlament megszavazza mindazokat, akiket Európa új vezetőinek javasoltak az európai parlamenti választások után. Örvendek, hogy megjött az esze azoknak, akiknek hatalmában állt eldönteni, hogy kik legyenek Európa vezérei, és úgy döntöttek, hogy az Európai Bizottság (EB) új elnöke Ursula von der Leyen, a német védelmi tárca minisztere legyen, valószínű azért, mert neki hét gyermeke van.