Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Hírsaláta

2019. július 10., szerda, Belföld

VÉGRE EGY JÓ HÍR. Bírósági ítélet érvénytelenítette a csíkszeredai önkormányzatra tavaly kirótt, több mint 6000 lejes pénzbírságot, amelyet a városban kihelyezett kétnyelvű forgalmi táblák miatt osztottak ki a hatóságok.

  • Fotó: Székelyhon
    Fotó: Székelyhon

A bírósági ítélet megerősíti, hogy a forgalmi táblákon helye van a magyar nyelvű feliratnak, és a kihelyezett kétnyelvű táblákkal nem sértettek meg semmilyen jogszabályt. A város északi peremén épült elkerülő út elkészülte után tavaly kihelyezett kétnyelvű forgalmi táblákon a román megnevezés van felül, korábban ugyanis a nyelvi sorrend felcserélése miatt pereket is veszített az önkormányzat, és kénytelen volt új táblákat készíttetni. Az említett táblák miatt egy másik pénzbírságot is kiróttak, ez a per azonban még nem zárult le. (Székelyhon)

RENDŐRFŐNÖKÖKET IS VIZSGÁLNAK. Kilenc rendőr, köztük öt vezető beosztású tiszt ellen indult kivizsgálás Temes megyében, mert rosszul szervezték meg a nemzetközi körözés alatt álló Ionel Marcel Lepa elfogását célzó műveletet, amelynek során a bűnöző lelőtte Cristian Amariei rendőrt. Az azóta eltelt egy hónapban kiderült, hogy a gyilkos keresésére küldött csapat tagjai nem kaptak golyóálló mellényt, holott ezekből volt elég raktáron, fegyverük pedig 1994-ben gyártott Carpaţi pisztoly volt, fejenként 12 golyóval. A rendőröket nem készítették fel megfelelően Lepa elfogására, az akciótervet is utólag állította össze az irányítótiszt. (Hotnews)

ELTŰNT A LELŐTT MEDVE. Katonai ügyészek nyomoznak egy medve után. Az állatot egy járőröző csendőr lőtte le, mert az erdőből kirontó nagyvad a munkatársára támadt. Az eset szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt Suceava megyében. A csendőr szolgálati pisztolyából az egész tárat kilőtte, majd a jobb vállán és lábán megsebesült társát autóba ültette és elvitte a legközelebbi orvosi rendelőbe, közben pedig hívta a 112-es segélyhívó számot. Elmondása szerint távozásukkor még a helyszínen volt a meglőtt medve. A sebesült csendőrt kórházba szállították, megműtötték, állapota stabil. Kórházba szállítása után kollégája egy másik csendőrtiszttel visszatért a támadás helyszínére, de a medvét már nem találták ott: vagy elvitte valaki a tetemét, vagy odébbállt. Rendőrök, csendőrök és erdészek is keresik. (Agerpres)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri meg az idei elnökválasztást?









eredmények
szavazatok száma 724
szavazógép
2019-07-10: Belföld - :

Incidens bőven volt

Az EP-választások alatt számos incidensről számoltak be a külképviseletek – közölte tegnap Laura Elena Chiorean külügyminisztériumi főtitkár ugyanazon parlamenti különbizottság előtt.
2019-07-10: Világfigyelő - :

Kioktatás helyett partnerséget (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet)

Tisztelni kell egymás belpolitikai döntéseit, és véget kell vetni a beavatkozások és a kioktatás politikájának – jelentette ki Szijjártó Péter tegnap az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nem hivatalos külügyminiszteri értekezletén a szlovákiai Csorbató városkában.