Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

SepsiszentgyörgyBefejezik a holokauszt-emlékparkot

2019. július 10., szerda, Közélet

Síremléket állít az önkormányzat az 1944-ben Auschwitzba elhurcolt és ott elhunyt 52 gyermeknek a sepsiszentgyörgyi zsidó temetőben.

  • Emlékműavatás a Vojkán utcai zsidó temetőben. Albert Levente archív felvétele
    Emlékműavatás a Vojkán utcai zsidó temetőben. Albert Levente archív felvétele

A Vojkán utcai sírkertben már 2014-ben megkezdődött egy holokauszt-emlékpark kialakítása: emlékfalat állítottak fel a náci haláltáborokban odaveszett 611 háromszéki zsidó áldozatnak, 6 szomorúfüzet és 52 tuját ültettek el, és a deportálás 70. évfordulóján nagyobb szabású megemlékezést szerveztek. Mindezt a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségével közösen végezte, idén azonban a brassói zsidó hitközséggel kötött szerződést a hátralevő munka elvégzésére. A megállapodás szerint 52 síremléket állítanak fel a gyermekeknek – erre a célra 117 200 lejt fordítanak –, és gondoskodnak a létesítmény őrzéséről, kivilágításáról, illetve működtetéséről. A holokauszt-emlékpark a város egyik látnivalója lesz, ahol az elképzelések szerint különféle rendezvényeket és szabadtéri történelemórákat is tartanak majd.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 425
szavazógép
2019-07-10: Közélet - Iochom István:

Új plébános Imecsfalván és Uzonban

Augusztus 1-jével változásokra kerül sor a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében és ezen belül Háromszéken is – adta hírül az érsekség.
2019-07-10: Közélet - :

Edzőtermet keresnek

Lebontják a Mikes Kelemen-iskola udvarán található, igen leromlott állapotú tornatermet, így új edzőtermet kell találniuk munkájuk folytatásához a sepsiszentgyörgyi szertornászoknak.