Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Tavaly nyári árvízkárokMég tart a helyreállítás

2019. július 11., csütörtök, Közélet

Egy évvel a tavalyi, Háromszéken is pusztító áradások után az érintett területeken végzett helyreállítási munkálatokat ismertette csütörtökön Sebastian Cucu. Kovászna megye kormánymegbízottja egy nappal korábban terepen is szemügyre vette, miként haladnak a kivitelezéssel, és mint arról beszámolt, a megrongálódott utak, közintézmények mintegy felét építették újjá, hozták helyre.

  • Kézdiszentléleken is jelentős pusztításokat  végzett az ár. Iochom István archív felvétele
    Kézdiszentléleken is jelentős pusztításokat végzett az ár. Iochom István archív felvétele

Két kormányhatározat révén 22 háromszéki közigazgatási egység számára több mint 17 millió lejt hagytak jóvá az előző nyáron. A víz által tönkretett útszakaszok helyreállítására valamint az árvízvédelmi munkálatokra elkülönített további összegekkel több mint 20 millió lejre rúgott a rendelkezésre álló keret – idézte fel sajtótájékoztatóján a prefektus. Összesítéséből kiderült, a pénzt utak, hidak, átereszek javítására, partok megerősítésére, közintézmények – összesen 40 objektum – munkálataira fordíthatták az érintett településeken.

Sebastian Cucu szerint ezek felénél befejeződött a szükséges beavatkozás, átadás előtt állnak, egyharmaduknál pedig már meg is történt a korszerűsítést követő átadás. A fennmaradó eseteknél változó a helyzet: van, ahol az engedélyeztetésnél tartanak, máshol még dolgoznak. Példaként egy szitabodzai hidat említett, ahol egyelőre a szükséges tanulmányok, szakvélemények készülnek, de Bácsteleken is dolgoznak még: a 11-es országúttól a település bejáratáig tartó szakaszon aszfaltoznak, a tervek szerint augusztus végéig kell befejezni a korszerűsítést – taglalta a kormánymegbízott. Elmondta azt is, Oltszemnél kijavították az Olt felett átívelő hidat, a nagyajtainál még dolgoznak, Bácsteleken a községi utakat, utcákat, átereszeket helyrehozták, akárcsak az iskola alapját és az épület külső részét is.

Márkosréten befejezték az iskola tatarozását, a tanórákat már ott tartották, a település érintett utcáinak jelentős része megújult. Kézdivásárhelyen is megerősítették azt a támfalat, mely egy földcsuszamlás nyomán veszélyeztetett lakóházakat, s lassan befejeződik Hídvégen a híd felújítása. Szentléleken a Kászon patakán átívelő hidat megjavították, Kommandón pedig kiadták a munkakezdési parancsot, így a Nagy-Bászka fölötti hidat is rendbe hozzák – részletezte Sebastian Cucu, aki összességében elégedett a munkálatokkal.

Idén sem úszta meg az áradásokat Háromszék, ám a prefektus szerint ezek korántsem okoztak olyan pusztítást, mint egy évvel korábban. Összesítése szerint május 2. és június 6. között 78 gazdaság melléképületeit öntötte el a víz, 7 híd és áteresz mellett 100 m országút, 2,4 km utca valamint 30 hektár szántóföld és 100 hektár kaszáló károsult, 11 helyszínen pedig újabb árvízvédelmi munkálatokra is szükség lesz. Nagyobb gondok Kovásznán voltak, ahol utcákat, udvarokat lepett el a víz, illetve Torján, ahol mintegy ötven gazdaság károsult.

A lakosságot ért veszteség és a kárpótlások szülte elégedetlenség kapcsán Sebastian Cucu lapunk kérdésére kifejtette, tudomása van arról, hogy az érintett háromszékiek közül többen bírósághoz fordultak. Mint arról beszámoltunk, megyénk összesen 335 ezer lejt kapott abból a hatmillió lejes keretösszegből, melyet gyorssegélyként a tavaly nyári áradások által károsított családok és egyedülálló személyek támogatására fordítottak. Márkosrétre 65 ezer, Szentkatolnára 120 ezer, Kökösbe 10 ezer, Kökösbácstelekre pedig 140 ezer lejt utaltak. Az érintettek körében elégedetlenséget váltott ki a tény, hogy a kormány azokat részesítette anyagi támogatásban, akik a természeti csapások nyomán szükséghelyzetbe kerültek, s ahol emiatt fennállt a társadalmi kirekesztettség veszélye. A háromszéki jogosultak körének megállapításakor is ez volt a kritérium.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 435
szavazógép
2019-07-11: Belföld - :

Neaga lemondott

Kedd este lemondott tisztségéről Narcis Neaga, a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) ügyvivő vezérigazgatója. A társaság közleménye szerint Neaga a „román gazdaság érdekében” hozta meg döntését.
2019-07-11: Közélet - Nagy D. István:

Késnek a munkálatok a kisstadionnál (Sepsiszentgyörgy)

Nem sikerül dűlőre jutnia Sepsiszentgyörgy önkormányzatának a kisstadionban már jó ideje zajló munkálatok kivitelezőjével a szerződés értékének módosítása kapcsán. Ezért – noha az építkezésre kétmillió lejt irányzott elő a város az idei évre – az építőtelepen jelenleg csend honol. A vegyes finanszírozású beruházásnak a sport és ifjúsági minisztériumra eső részén sem jobb a helyzet, annak ellenére sem, hogy itt is tetemes összeg áll rendelkezésre. A szerződések módosítására a 114-es sürgősségi kormányrendeletnek az építőiparban érvényes ágazati minimálbérre vonatkozó rendelkezései miatt van szükség. Noha a felek nem feltétlenül szeretnék, egyre több jel utal arra, hogy elkerülhetetlen a szerződésbontás ahhoz, hogy a többfunkciós létesítmény végre elkészüljön.