A kormányban tárgyalások folynak arról, hogy kiegészítsék a gépkocsik roncsprogramját – közölte az év első hat hónapi mérlegének bemutatóján Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter, aki szerint erre azért lenne szükség, mert a célra elkülönített 320 millió lejes költségvetési keret, amely 35 ezer régi autó törlésére elegendő, június végére elfogyott.
A miniszter örömmel nyugtázta, hogy elfogyott a környezetbarát autók beszerzését támogató Roncsprogram Plusz 15 millió lejes kerete is, így 333 elektromos vagy hibrid gépkocsi került az utakra, amelyek egyáltalán nem, vagy csak csekély mértékben szennyezik a környezetet. Hozzátette: programot indítottak a megyeszékhelyek számára, hogy elektromosautó-töltőállomást hozzanak létre és „addig fog a polgármesterek fején ülni”, amíg élnek ezzel a lehetőséggel. Kidolgozás alatt áll ugyanakkor egy olyan program, amellyel az országutakra telepítenének ilyen töltőállomásokat. A tárcavezető óriási sikerként értékelte a háztartási gépek múlt esztendő végén bevezetett roncsprogramját, amelynek minden kiírásánál nagy túljelentkezést jegyeztek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.