Életünk során nagyon sok életforma közül választhatunk. Van, amit önként vállalunk, van, amit nekünk választanak vagy ránk erőszakolnak, van, amit a társadalom vár el tőlünk. Legtöbb esetben van választási lehetőség, más helyzetben nincs. A szenvedélybetegek is választhatnak szabadulásuk után, amikor már van saját és önálló akaratuk.

A józan életforma egy nyitott kapu, egy új élet kezdete lehet. Az anonim alkoholisták ezt a szakaszt az életöröm és a lelki ébredés szakaszának nevezik.

Hogy őszinte legyek, én személy szerint soha nem hittem volna, hogy valaha még örülni tudok az életnek. Most már világos, hogy ez lelki ébredés nélkül nem jött volna össze. A kettő szorosan összefügg. Tíz év józanság távlatából hiszem és vallom, hogy saját erőmből nem sikerült volna. Első lépésként meg kellett tanulnom újra „járni” – akár egy kisgyerek, aki önállóan akarja felfedezni a körülötte lévő világot. Aztán meg vigyáznom a környezeti hatásokra és magamra.

Hosszú út vezet el a kétségek birodalmától az életöröm kapujáig. Nem mindig egyenletes, nem mindig egyértelmű út, amelynek ritkán lehet látni a végét. A felépülés története mindig személyes és egyedi. Ahogy nincs két egyforma élettörténet, úgy a felépülésre vágyók számára sincs általános recept.

A felépülés során találkoztunk egy nálunk sokkal nagyobb erővel ható valakivel, akit a magunk módján nevezünk meg. Legtöbben Istennek nevezzük őt. Minden szabadulástörténet magában hordoz egy fontos üzenetet: VAN SZABADULÁS. Vannak kiutak a rabságból, van remény, van még szeretet, és valóban létezik hit. Egy szenvedélybeteg számára a legnagyobb ajándék Isten feltétel nélküli szeretete és a szabadulás kegyelme.

A lelki ébredés időszaka elhozhatja a várva várt lelki békét, de nem csak. Olyan energiákkal tölthet el, amiket már ki kell adnunk magunkból. Évekkel ezelőtt egy keresztény pszichológus eléggé kétkedően azt kérdezte tőlem, miért járok támogató csoportba, miért barátkozom szenvedélybetegekkel, miért segítek nekik. Már nem tudom, milyen választ adtam neki, de azt már tudom: legfőképpen azért, hogy továbbadjam az örömhírt, hogy továbbadjam az üzenetet, hogy tanúságot tegyek Isten csodálatos tetteiről és saját tapasztalataimról. Támogató közösségünkben nagyon sokan ezt az utat választották. Önként, önzetlenül, kétségek nélkül, és ami a legfontosabb, teljesen szabadon, ellenszolgáltatások nélkül.

Miért?

Amióta Isten kezébe ajánlottuk magunkat, rájöttünk, hogy a lelki ébredésen túl sokkal könnyebben megy az élet, mint korábban, jobban és gördülékenyebben alakulnak dolgaink, a megpróbáltatásokat is könnyebben elviseljük. Néha szoktam is mondani, ez az igazi földi mennyország. Ezt nem megosztani másokkal igazán vétek lenne.

Akár szenvedő embertársaink, akár tapogatózó, botladozó társaink között vagyunk, egy idő után érezhető lesz, hogy Isten rajtunk keresztül is munkálkodhat mások javára. Mi magunk meg tapasztalhatjuk újra és újra, hogy Isten kegyelme által van kiút a sötétségből, hogy embertársaink is találnak új célt és értelmet életükben. Hogy családok egyesülnek újra, hogy a társadalom visszafogadja őket, hogy újra teljes életet élnek.

Kozma Ferenc lelkigondozó,
a Bonus Pastor Alapítvány ­munkatársa
(telefon: 0757 489 778)