A megyeszékhelyi Sepsi-SIC két kosarasával, Kovács Renátával és Orbán Nikolettel a kezdő ötösben Románia 53 pontos, azaz 100–47-es arányú vereséget mért a házigazda Koszovó válogatottjára a Pristinában zajló húsz év alatti női B-osztályos Európa-bajnokságon. A hétfő este megnyert mérkőzésnek köszönhetően a Cătălin Tănase irányította csapat második lett Törökország mögött a C-csoportban, s ma 17.30 órától a középdöntő első körében a finnek legjobbjaival találkozik.
A román válogatott remekül kapta el a találkozó rajtját, miután Cătălin Tănase lányai összehoztak egy 12–0-s rohamot és a hazai együttes csak négy perc elteltével tudott eredményes lenni (12–2). A folytatás is Kovácsékról szólt, akik 22 pontos előnnyel zárták az első negyedet és nagyjából eldöntötték a párharc végkimenetelét (28–6). A második játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, mindkét alakulat játékosai szórták a pontokat és az együttesek 54–29-es romániai vezetésnél vonultak szünetre.
A térfélcsere után egy kicsit nehezen lendültek játékba a csapatok, a harmadik negyed első kosarát a házigazdák jegyezték, a román válogatott pedig csak bő két perc után, Kovács révén volt eredményes. Újabb kosárváltás után azonban rákapcsoltak a Tănase-lányok, s miután 13 ponttal megnyerték a szakaszt, 38 pontos előnyről várták az utolsó felvonást (83–45). Erre már teljesen összeesett, megtört a koszovói válogatott, így a negyedik játékrész egyszerű edzés volt a román csapatnak, amely végül 100–47-re (28–6, 26–23, 29–16, 17–2) győzedelmesedett.
A kezdőként pályára lépő Kovács 19 percet játszott, és a 4 pontja mellett 3 lepattanót és 1 gólpasszt jegyzett. A Sepsi-SIC másik játékosa, Orbán Nikolett ezúttal is dupla duplával fejezte be a meccset, miután 16 pontot dobott és 14 labdát szedett le. A Kézdivásárhelyi SE kosaraslánya, Biszak Boglárka sérülése előtt 17 percet töltött a pályán, nem szerzett kosarat ugyan, de volt 5 lepattanója, 6 asszisztja (ezzel ő volt a válogatott és a mezőny legjobb gólpassz adója) és 5 szerzett labdája.
A keddi szünnap után ma a középdöntő első fordulójával folytatódik a B-osztályos kontinenstorna, és a román válogatott 17.30 órától Finnországgal találkozik. Csütörtökön következik a bolgárok elleni összecsapás, amit szintén délután fél hattól tűztek műsorra. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.