Az esemény szónokai valamennyien azt hangsúlyozták: a román csapatok történelmi tettet hajtottak végre azzal, hogy megszállták Budapestet és menekülésre késztették a Kun Béla vezette bolsevik kormányt. Ezzel ugyanis távol tartották a kommunizmus rémét Európa szívétől. Gabriel Leș miniszter beszédében felidézte, hogy az 1918-as román benyomulás után a tábornokot az Erdélyben állomásozó román csapatok parancsnokává nevezték ki. Ilyen minőségében indított támadást Kun Béla bolsevik hadserege ellen és verte vissza a Tisza vonaláig.

„A végső győzelmet 1919. augusztus 4-én, a román hadsereg budapesti bevonulásával sikerült elkönyvelni” – állapította meg a miniszter. Három és fél hónapon át Mărdărescu tábornok vezette a magyar főváros közigazgatását, és biztosította „a háború és a bolsevik terror által elnéptelenített város lakosságának az élelmiszert és az alapszolgáltatásokat”.

Gabriel Leș idézte Mărdărescu 1919. november 12-i kiáltványát a budapestiekhez, amelyben a tábornok bejelentette a román hadsereg visszavonulását, és tagadta, hogy a hadjárat a leigázást szolgálta volna. Ioan Aurel Pop történész, a Román Akadémia elnöke, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora arról beszélt, hogy Románia a XX. században két Európát fenyegető veszéllyel is szembeszállt – 1918-ban, majd 1944–45-ben –, amely fegyvertények révén lehetővé vált, hogy Erdély jogilag és ténylegesen is a román államhoz tartozzék.

A Valentin Tănase által készített szobrot a BBTE gazdaság­tu­dományi kara előtti téren állították fel annak a rendezvénysorozatnak a keretében, amelyet Nagy-Románia megalakulásának centenáriumára tartanak.