Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

HegyikerékpározásMolnár Ede győzelmével kvalifikációs pontokat szerzett

2019. augusztus 12., hétfő, Sport

A sepsiszentgyörgyi Molnár Ede augusztus 10-én nemzetközi hegyikerékpáros versenyen utasított mindenkit maga mögé. A Bike FM Zemeș XCO elnevezésű verseny egyben a Román Kupa 4. szakasza is volt, ahol a 23 éves háromszéki kerékpározó versenyzését ezúttal semmi technikai probléma nem nehezítette, így a dobogó legmagasabb fokára állhatott.

  • Fotó: Hila Tibor
    Fotó: Hila Tibor

A megmérettetésen 71 sportoló nevezett a különböző korosztályokban és kategóriákban, a résztvevők hatszor teljesítettek egy 4,2 kilométeres távot, körönként 170 méteres szintkülönbséggel kellett megküzdeni. A Dinamo-BikeXpert Racing Team színeiben versenyző sepsiszentgyörgyi kerékpározó 1:40:07 órás idővel elsőként haladt át a célvonalon, így a nemzetközi versenyen és a kupakiírás 4. szakaszán is győzelmet ünnepelhetett csapattársa, a második Gerhard-Cristin Moldansky és a harmadik Roberto-Dumitru Burța előtt. Molnár Ede a Román Kupa első, második és három fordulójában a második helyen végzett, így ezzel az első helyezéssel nagy lépést tett az összetett győzelem irányába. A versenysorozatban még két forduló van hátra Aranyág és Somova sorrendben, ezek közül a Temes megyei nemzetközi megmérettetés is.

„Kiváló verseny volt, hiszen 30 pontot gyűjtöttem az olimpiai kvalifikációs sorozatban. A konkurencia ezúttal nem volt erős, mondhatni, egy nagyon jó viadal volt belföldi kerékpározók között. Meleg volt Bákó megyében, a versenyen sok volt az emelkedő, egy körön számottevő szintkülönbséget kellett teljesíteni, a köves és erdős részek érdekessé tették a megmérettetést. Örülök, hogy ezúttal nem volt technikai gondom, nem kellett idegeskednem, hogy időt veszítek. Hétvégén a Temes megyei Aranyág ad otthont egy nemzetközi versenynek, amely a Román Kupa 5. szakasza is. Ezúttal már erős mezőnyre lehet számítani, szóval kihívás lesz többek között az egykori görög világbajnok ellen versenyezni” – nyilatkozta Molnár Ede.

Eredmények, Bike FM Zemeș XCO, elit férfiak: 1. Molnár Ede (Dinamo-BikeXpert Racing Team) 1:40:07 óra, 2. Gerhard-Cristin Moldansky (Dinamo-BikeXpert Racing Team) 1:40:33 óra, 3. Roberto-Dumitru Burța (Scott Faresin Team) 1:41:34 óra. (miska)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 609
szavazógép
2019-08-12: Belföld - :

Hírsaláta

TÍZEZER LEJRE BÜNTETTÉK a Csíki Sör manufaktúrát amiatt, hogy a sörösüvegek címkéjén csak „idegen nyelven”, azaz magyarul reklámoztak egy friss nyereményjátékot.
2019-08-12: Sport - :

A német Jonas Rapp az idei viadal győztese (Székelyföld Kerékpáros Körversenye)

Az ausztriai Hrinkow Advarics Cycleang német kerékpározója, Jonas Rapp végső sikerével ért véget a Székelyföld Kerékpáros Körversenyének tizenharmadik kiírása, amelyre augusztus 7–10. között Kovászna és Hargita megyében került sor. A térség legfontosabb nyári sportrendezvényére tizennyolc csapat színeiben kereken száz bringás nevezett be, ám csak hetvenen fejezték be a hagyományos megmérettetést.