Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Székelyföld Kerékpáros KörversenyeA német Jonas Rapp az idei viadal győztese

2019. augusztus 12., hétfő, Sport

Az ausztriai Hrinkow Advarics Cycleang német kerékpározója, Jonas Rapp végső sikerével ért véget a Székelyföld Kerékpáros Körversenyének tizenharmadik kiírása, amelyre augusztus 7–10. között Kovászna és Hargita megyében került sor. A térség legfontosabb nyári sportrendezvényére tizennyolc csapat színeiben kereken száz bringás nevezett be, ám csak hetvenen fejezték be a hagyományos megmérettetést.

  • Fotó: Halmágyi Zsolt
    Fotó: Halmágyi Zsolt

Zsinórban harmadik éve, hogy Sepsiszentgyörgy adott otthon a székely kör hivatalos csapatbemutatójának és az azt követő prológnak. A viadal első szakasza a megyeszékhelyről indult és ide is ért vissza, a második etapot és a záró két félszakaszt Hargita megyében rendezték meg.

A tizenharmadik Székelyföld Kerékpáros Körversenye szerdán megtartott 5,5 km-es prológját, akárcsak egy éve, ezúttal is Daniel Crista nyerte meg. A Bukaresti Steaua színeiben tekerő megyeszékhelyi Bartha Csaba a 89.-ként ért célba, míg a végső sikert begyűjtő Jonas Rapp az ötödik legjobb időt érte el Szentgyörgy utcáin tekerve. Csütörtökön tripláztak az olaszországi bringások a körverseny első szakaszán, miután a mezőnyhajrá legjobbjának három talján sportoló bizonyult. Elsőként Ricardo Bobbo (Delio Gallina Colosio) haladt át a célvonalon, Rapp a huszonkettedik, míg Bartha a hetvenötödik lett.

A második szakasz rajtja előtt hatalmas zivatar zúdult Csíkszeredára, a mezőnynek pedig a táv mellett azért is kellett aggódnia, hogy kegyes lesz-e velük az időjárás. Az volt, s remek időben rajtolhatott el a 91 főt számláló mezőny Csíkszeredából, hogy megtegye a 198,44 km-es etapot, amely öt hegymenetet, illetve három sprintet tartogatott. A szakaszdiadalt az osztrák Hrinkow Advarics Cycleang sportolója, Dominik Hrinkow zsebelte be, míg mögötte csapattársa, Rapp végzett, Bartha pedig a 67. lett. Ez az etap jelentette a végállomást Novák Károly Eduárd paralimpiai aranyérmes sportoló számára, aki a csapatbemutatón úgy nyilatkozott, hogy minden bi­zonnyal ez lesz az utolsó székelyföldi körversenye. Összetettben Rapp lépett az első helyre.

Szombaton két félszakasszal ért véget a viadal. Az elsőt, ami egy egyéni időfutam volt, az olasz Paolo Toto (Sangemini-Trevigiani) nyerte meg. Ezek után jöhetett a második félszakasz, amely során 122 km-t kellett megtenniük a bringásoknak: Csíkszeredából rajtolva előbb Alcsík felé tekertek, majd visszaérve Csíkszeredába Alcsíkot célozták meg. Az etapon az osztrák válogatott Felix Rit­zinger diadalmaskodott, második helyen Vlad Nicolae Dobre (Giotto Victoria-Palomar), míg a harmadikon a steauás Cosmin Bidilici ért be. Rapp csak a huszonegyedik lett, de nem forgott kockán az elsősége, Bartha pedig a 64.-ként tekert célba.

A győztes Jonas Rapp 48 másodperces előnnyel előzte meg a második Paolo Totot, míg a harmadik Dominik Hrinkow bő egyperces hátránnyal zárt.

Eredmény: * összetett: 1. Jonas Rapp (német, Hrinkow Advarics Cycleang) 12 óra 28:23 perc, 2. Paolo Toto (olasz, Sangemini-Trevigiani) 48 másodperc hátrány, 3. Dominik Hrinkow (osztrák, Hrinkow Advarics Cycleang) 1:11 perc h., 4. Federico Zurlo (olasz, Giotto Victoria-Palomar) 1:12 perc h., 5. Jaime Alberto Restrepo (kolumbiai, Team Novák) 1:30 perc h., 6. Filutás Viktor (magyar, Pannon Cycling Team) 1:48 perc h., 7. Denis Marian Vulcan (román, Giotto Victoria-Palomar) 1:54 perc h., 8. Stefan Poll (osztrák, Osztrák válogatott) 2:07 perc h., 9. Emil Dima (román, Giotto Victoria-Palomar) 2:30 perc h., 10. Matteo Gino Pegoraro (olasz, Delio Gallina Colosiu) 2:33 perc h. ...64. Bartha Csaba (Bukaresti Steaua) 27:59 perc h. * csapatverseny: 1. Giotti Victoria-Palomar (romániai), 2. Sangemini Trevigiani (olasz), 3. Török válogatott, 4. Novák Team (romániai), 5. Delio Gallina Colosiu (olasz).

Különdíjak: * a legjobb román versenyző: Denis Marian Vulcan (Giotto Victoria-Palomar) * a legjobb magyar versenyző: Filutás Viktor (Pannon Cycling Team) * a legjobb hegyimenő: Vlad-Nicolae Dobre (Giotto Victoria-Palomar) * a legjobb U23-as versenyző: Denis Marian Vulcan * a pontverseny győztese: Paolo Toto (Sangemini-Trevigiani). (tibo)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 609
szavazógép
2019-08-12: Sport - :

Molnár Ede győzelmével kvalifikációs pontokat szerzett (Hegyikerékpározás)

A sepsiszentgyörgyi Molnár Ede augusztus 10-én nemzetközi hegyikerékpáros versenyen utasított mindenkit maga mögé. A Bike FM Zemeș XCO elnevezésű verseny egyben a Román Kupa 4. szakasza is volt, ahol a 23 éves háromszéki kerékpározó versenyzését ezúttal semmi technikai probléma nem nehezítette, így a dobogó legmagasabb fokára állhatott.
2019-08-12: Sport - :

Szabó Kati a SIC Feszten

A SIC Feszt meghívottja volt Szabó Kati négyszeres olimpiai bajnok, aki mesélt az életéről, sikereiről és a mindezzel járó nehézségeiről, ugyanakkor a jelenlegi életébe is bepillantást engedett. Magával hozta a Csinta Samu által írt, a pályafutásáról szóló könyvet is, amellyel az előadás végén megajándékozta a jelenlevőket. A beszélgetést Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke moderálta.