A Belga Nagydíjon már nem az első fél évben gyengélkedő Pierre Gasly, hanem a mindössze 12 futamot teljesítő Alexander Albon lesz Max Verstappen csapattársa – jelentette be a Red Bull. Gasly eközben „visszatér” a Toro Rossóhoz.
Az utóbbi időben sokat pletykáltak Gasly sorsáról, az első fél évben ugyanis a vártnál sokkal gyengébben teljesített: rendre elmaradt Verstappen mögött, és ahelyett, hogy a Ferrarival és a Mercedesszel csatázott volna, nemegyszer kikapott néhány középmezőnybeli versenyzőtől. A bikások azonban jelezték, megtartják őt az év végéig.
A nyári szünet második hetének elején azonban robbant a hírbomba: a csapat változtat felállásán, miszerint Gasly nem tarthatja meg helyét a Red Bullnál, azt ugyanis az idén bemutatkozó Alexander Albon veszi át. Mindezt egy rövid sajtóközleményben, meglehetősen szűkszavúan jelentették be, kiemelve, Albon eddigi teljesítménye meggyőzte őket, és mivel a csapat kivételes helyzetben van, hiszen cserélgetheti a versenyzőit a Toro Rosso és a Red Bull között, élnek ezzel a lehetőséggel.
Egy biztos, Albonra kemény feladat vár, hiszen az elmúlt másfél évben elképesztő formában lévő Verstappen mellett kell bizonyítania úgy, hogy eddig mindössze 12 futamon vett részt, a hátralévő helyszínek közül pedig több ismeretlen számára.
Gasly eközben annak a Danyiil Kvjatnak lesz a csapattársa, aki 2016 elején átment már egy hasonló lefokozáson. Akkor a gyenge évkezdés után döntöttek úgy, hogy az oroszt visszaküldik a Toro Rossóhoz, és lehetőséget adtak az akkor szintén meglehetősen tapasztalatlan Verstappennek, aki meggyőző első szezont teljesített a kisebb csapatnál.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.