Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Folytatják a fegyverfejlesztést

2019. augusztus 13., kedd, Világfigyelő

Az új fegyvertípusok kifejlesztését végig kell vinni, mert az lesz a legjobb megemlékezés a múlt héten életüket vesztett nukleáris szakemberekről – közölte a Roszatom vezérigazgatója tegnap, azt követően, hogy eltemették az orosz állami atomenergetikai konszern öt munkatársát, akik egy fegyverkísérlet során vesztették életüket.

Alekszej Lihacsov szerint a szakértők mindvégig hűen teljesítették kötelességüket, és „igazi hősökként távoztak”. A szakemberek az augusztus 8-ai tragédia idején egy „új, különleges találmányon dolgoztak” – mondta Lihacsov, de nem pontosította, hogy mi volt az.  A Szarovban működő Oroszországi Szövetségi Nukleáris Központ – Kísérleti Fizikai Összoroszországi Tudományos Kutatóintézet vezetőinek nyilatkozataiből az derült ki, hogy az öt tudós egy „kis méretű, radioaktív hasadóanyagokat használó energiaforrás” tesztelésekor halt meg. A szerencsétlenül járt szakértők ennek a központnak az állományában dolgoztak. Valentyin Kosztyikov, a kutatóintézet igazgatója azt mondta, hogy az incidens egy új fegyver tesztelésekor történt. A baleset „tragikus események láncolatának eredményeként” és „előre nem látható forgatókönyv” szerint következett be – tette hozzá.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 587
szavazógép
2019-08-13: Világfigyelő - :

Vizsgálatot követelnek az Epstein-ügyben (Emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolták)

Két francia miniszter is franciaországi vizsgálatot követelt tegnap az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt, a manhattani börtönben a gyanú szerint öngyilkosságot elkövetett Jeffrey Epstein amerikai milliárdos ügyében.
2019-08-13: Világfigyelő - :

Trump Johnsonnal egyeztetett

Donald Trump amerikai elnök tegnap partnerségről és globális biztonságról egyeztetett telefonon Boris Johnson brit kormányfővel – közölte a Fehér Ház.