Szolnokon sütik meg idén is a Kárpát-medence kenyerét, azon kezdeményezés eredményeként, melyet 2011-ben indított el Szolnok megyei jogú város és a Szolnok TV, és amelyhez Diószegi László sepsiszentgyörgyi pékmester is csatlakozott.
Évről évre az ő irányításával készültek el azok a rekordméretű kenyerek, melyeket Szent István ünnepén szenteltek meg és osztottak szét a rendezvényhez csatlakozó településeken. A pékek augusztus 17-én utaznak a szolnoki művésztelepre, ahol befűtik és hevítik az erre a célra épült kemencét, a kenyereket pedig augusztus 18-án sütik meg – mondta el tegnap lapunk érdeklődésére Diószegi László. Megjegyezte, ezúttal több, 70-80 kilogrammos kenyeret készítenek, és azokat Szolnok mellett a felvidéki Komáromba, Beregszászra, Zentára, Lipótra, valamint a lengyelországi Tarnówba juttatják el. Sepsiszentgyörgyön is a Diószegi-pékségben készült kenyeret szentelik meg és osztják szét az augusztus 20-i ünnepségen, a Szent József-templomban tartandó délutáni misét követően. – Annyi kenyeret sütünk majd, hogy elegendő legyen – összegzett a pékmester. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.