FallabdaGőzerővel készülnek az új idényre

2019. augusztus 19., hétfő, Sport

A Kovászna Squash SKE és a Huni Squash School augusztus 5. és 16. között ifjúsági játékosoknak tartott felkészülést, amelyen a szervező klubtól tíz gyerek egy edzővel, míg a Remat SKE kilenc gyerekkel és egy trénerrel vett részt.

Az edzőtábor fő célja, hogy a sportolókat felkészítsék a 2019–2020. évi fallabdaidényre, amelynek első állomása augusztus 23-án és 25-én lesz Kolozsváron. Az edzőtáborban a szervezők a gyerekeket a számítógép- és mobiltelefon-mentes közös időtöltésre biztatták, a sportolás által nyújtott lehetőségekre és előnyökre hívták fel a figyelmet, valamint a sportszerűséget népszerűsítették.

A gyerekeket a bikfalvi Téglás Panzióban szállásolták el, naponta innen utaztak a brassói WePlay Klubba, ahol napi kétszer kétórás edzésen vettek részt. Több korosztály is képviseltette magát, a legfiatalabb játékos 8, a legidősebb 18 éves volt, így az edzők mindennap öt csoportra osztották a résztvevőket: három csoport technikai edzésen, kettő fizikai felkészítőn vett részt.

Bara Hunor edző elmondta, minden második napot reggeli szaladással kezdtek, majd a reggeli elfogyasztása után következett a kétórás edzés, amely után az ebédszüneten pihenhettek meg. Az utolsó napon levezetésként egy fallabdatornára került sor, amelyen a gyerekeket három külön csoportba sorolták, figyelembe véve az ügyességi szintet és a korosztályt.

A napi második edzések után szabadidős programokat szerveztek, vagyis közösen társasjátékoztak a panzióban, moziba mentek, állatkertet látogattak vagy csak sétáltak Brassóban. Bara Hunor kiemelte, hogy a gyerekek naponta csak két órára kapták kézhez a mobiltelefonokat, valamint az utolsó estét egy tábortűzzel összekötött dézsázással zárták, majd díjazták a torna dobogós helyezettjeit.

A szervezők a tábort teljes mértékben sikeresnek ítélik, emellett pedig a táborban megszületett egy újabb projekt ötlete, amely több klub ifjúsági játékosát célozza meg a 2019–2020. évi szezonban. Az edzőtábor létrejöttét Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala támogatta, a szervezők ezúton köszönik a bizalmat és a segítséget. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 764
szavazógép
2019-08-19: Sport - Miska Brigitta:

A feladat teljesítése a fontos, a helyezés csak másodlagos (Kerékpározás)

A sepsiszentgyörgyi Bagoly Levente nem nevezhető átlagos sportolónak, az utóbbi években már többször emberfeletti teljesítményt vitt véghez, számára az amatőr bringázás versenyszintű bicikliturizmussá fejlődött. A háromszéki fiatalember Európában és Ázsiában is próbára teszi magát, a különböző kontinenseken szélsőséges időjárási és infrastrukturális körülményekkel küzd meg, de a feladni szó nem szerepel a szótárában. Szenvedélye ultramaratoni bicikliversenyek teljesítésére sarkallja, legutóbb egy 4000 kilométeres megmérettetést teljesített, ahol a körülmények testileg és lelkileg egyaránt próbára tették. A 30 éves Bagoly új végtagként tekint a kerékpárra, számára fontos, hogy az ember folyamatosan akarja az előrehaladást és ne gyengüljön el.
2019-08-19: Sport - :

Verseny itthon és külföldön (Asztalitenisz)

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK asztalitenisz-szakosztálya három versenyzővel képviseltette magát a hétvégén az ISK Székelyudvarhely Kupa elnevezésű nemzetközi utánpótlás-viadal kilencedik kiírásán.