Jelentős, másfél millió lejes befektetéssel újítják fel Zágon község mindkét településének útjait. A munkálatok javában folynak, a napokban Zágonban a Tatárszeg utcán terítették az új aszfaltszőnyeget, a központban az aszfaltozást megelőző munkálatok zajlottak.
Kis József polgármester érdeklődésünkre elmondta, a szükséges pénzt részben a helyi költségvetésből, részben a Kovászna Megye Tanácsától kapott támogatásból biztosítják. Az elöljáró szerint hangsúlyt fektetnek azokra az útszakaszokra, ahol a falun áthaladó teherforgalomnak van kitéve az úttest.
Zágonban az egész központot újraaszfaltozzák, megújul a nagy piactér és a református templomot övező útszakasz is, már az aszfaltozás előkészítésén dolgoztak a korábban kövezett vagy földes útszéleken is. A Tatárszeg utca a falu bejáratánál lévő kis parktól egészen a Furtuna hídig megújul, 80 százalékban új aszfaltborítást kap, a többi részt kátyúzzák. Újraaszfaltozzák a Halastó utcát is. Ha végeznek az aszfaltozásokkal, szeptembertől a kövezett vagy földutakat is felújítják.
Papolcon a falubejáratnál lévő székely kaputól az ortodox templom fölötti gesztenyésig fognak aszfaltozni. A kultúrotthonig teljesen új aszfaltot öntenek, ezen túl kátyúznak. Zágonhoz hasonlóan Papolcon is rendbe teszik a kövezett utak java részét. A faluban valóban nagy szükség van az útjavításra, az elmúlt időszakban lezajlott infrastrukturális munkák során – vízvezetés, csatornázás – jelentősen romlott az utak állapota.