Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

VidékfejlesztésKözel 15 millió euró erdősítésre és védősávok létesítésére

2019. augusztus 20., kedd, Gazdakör

Cătălina Savinnál, a Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség megyei hivatalának vezetőjénél érdeklődtünk pályázati lehetőségekről az erdőgazdálkodás terén.

Az igazgatónő elmondása szerint a vidékfejlesztési terv keretében nemsokára újra pályázható lesz az erdősítés támogatását szolgáló 8.1-es számú intézkedés. A pályáztatás az igazgatónő mostani információi szerint szeptember 16-tól indul majd közel 15 millió eurós keretösszeggel. Az erdősítési támogatást az unió vidékfejlesztési alapjából fizetik, a támogatás folyósítását azonban a kifizetési ügynökség (APIA) végzi, ezen intézményhez kell letenni, illetve feltölteni a pályázatokat is. A támogatás kapcsán bővebb információk az ügynökség honlapján (apia.org.ro) olvashatók, ahol rövidesen megtalálható lesz a végleges pályázati tájékoztató is.

A támogatás pályázhatóságát immár negyedszer hirdetik meg a 2014–2020-as vidékfejlesztési terv keretében. Az igazgatónő véleménye szerint az előző kiírásokhoz képest nem lesz sok változás: a támogatási kéréseket online kell feltölteni és papírra nyomtatva az APIA-hoz letenni. A pályázat útján legalább egy hektár erdőt, illetve fél hektár védősávot kell telepíteni, ültetni. Állandó természetes gyepek erdősítése nem kifizethető. A támogatást igénylőnek a következő lépéseket kell megtennie: a kifizető ügynökség szakembereinek segítségével azonosítania kell azokat a területeket, parcellákat, amelyeket erdősíteni szeretne, második lépésként egy erdészeti szakemberrel vagy céggel technikai tervet kell kidolgoztatnia (ennek költségei, honoráriuma az első részlet kifizetésekor igényelhető vissza), s meg kell szereznie az erdészeti hatóság beleegyezését is.

A támogatást igénylő lehet mezőgazdasági területtel rendelkező magánszemély, egyéni vállalkozó, családi vállalkozás vagy kft., magánszemélyek alkotta egyesület, pályázhatnak mezőgazdasági területtel rendelkező önkormányzatok vagy ezek egyesületei is. A támogatást két összegben kapja meg a pályázó: az egyik a pályázat megírásának, az erdő telepítésének és a terület bekerítésének költségeit téríti meg, a másik az ültetvény karbantartási és ápolási költségeit fedezi (6 év karbantartás, 2 év ápolás). Ugyanakkor 12 éven át igényelhető a mezőgazdasági jövedelem kiesését pótló támogatás is.

Abban az esetben, ha helyi tanácsok szeretnének beerdősíteni birtokukban levő mezőgazdasági területeket, csak a szaktanácsadói, illetve pályázatkészítési költségeket, a telepítés és a bekerítés költségeit igényelhetik. A támogatás értéke változó, attól függően, hogy a beerdősítésre váró terület sík-, domb- vagy hegyvidéken található. A beérkezett pályázatokat az APIA szakemberei pontozásos rendszer alapján bírálják majd el, ennek leírása megtalálható lesz a pályázati tájékoztatóban.

Hozzászólások
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?











eredmények
szavazatok száma 134
szavazógép
2019-08-20: Gazdakör - Bokor Gábor:

Jó megélhetést biztosít a zöldségtermesztés

Jövedelmező foglalkozás a zöldségtermesztés, kis területen is jelentős bevételt lehet megvalósítani – tudtuk meg Vass Rezső kézdivásárhelyi gazdától, aki falugazdászi tevékenységet is végez. Az agrármérnök végzettségű Vass tíz évvel ezelőtt kezdett el gazdálkodni, akkoriban a munkát édesapja mellett végezte. 2007-től – édesapja halála után – önállóan dolgozik. Tizenhárom hektáron szántóföldi növénytermesztést folytat, Esztelneken pedig 12 árnyi fóliasátorban zöldséget termel.
2019-08-20: Gazdakör - Bokor Gábor:

Kevesebb pénz az agráriumnak

Drasztikusan csökkentenék az Európai Unió költségvetésének mezőgazdasági támogatásokra elkülönített részét – nyilatkozta Carmen Avram EP-képviselő az Antena 3 tévéadónak.