Benyújtotta lemondását a kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (LDSZ) három minisztere: Anton Anton energiaügyi tárcavezető már hétfő este, Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi és Viorel Ilie parlamenti kapcsolattartásért felelős miniszter pedig a tegnapi kormányülés után.
Az LDSZ negyedik kormánytagja, az egy hónapja kinevezett Ramona Mănescu külügyminiszter annak ellenére tisztségben marad, hogy az LDSZ elnöke, Călin Popescu Tăriceanu a pártból való kizárással fenyegette meg. Viorica Dăncilă miniszterelnök a tegnapi kormányülés elején azt mondta: tudomásul veszi az LDSZ „meghátrálását”, ugyanakkor köszönetet mondott Mănescunak, amiért „megértette, hogy a kormányzati felelősség előbbre való minden politikai érdeknél”. Ugyanakkor megnevezte a megüresedett tárcák élére javasolt kormánytagokat, akik legtöbb kétszer 45 napig vezethetik ügyvivőként a rájuk bízott minisztériumokat – ha az államfő aláírja a kinevezéseket.
Az LDSZ kilépésével keletkezett kormányválság egybeesik a kormányfő által korábban kezdeményezett minisztercserékkel, így Klaus Iohannis államfőnek a közeljövőben összesen hét új minisztert kell kineveznie. A kormányfő által javasolt személyeket csak egyszer utasíthatja vissza, de még nem tudni, mi a szándéka, és amíg eldönti, hogy mit tegyen, a helyzet is megváltozhat: a parlamenti többséggel már nem rendelkező SZDP-kormányt ugyanis az NLP által beharangozott bizalmatlansági indítvány megbuktathatja, és akkor új kormányt kell alakítani, ami csak akkor léphet hivatalba, ha a parlament bizalmat szavaz neki. Ez lehet egy új – az ellenzéki pártokból létrejövő – többségé, lehet kisebbségi vagy szakértői kabinet is. A parlamenti erőviszonyokat esetleg megváltoztató előrehozott választásokat az elnökválasztás előtti fél évben nem lehet megszervezni.
Iohannis megfontolja a helyzetet
Az országot érintő politikai válsággal kapcsolatban szerdán nyilatkozik – jelentette be tegnap Klaus Iohannis államfő a diplomáciai vezetők éves találkozóján mondott beszédében. „Önök most visszatérnek tisztségükbe, és meg fogják kérdezni önöktől, mi történik Romániában, miként fog megoldódni a válság, hogyan zajlanak majd a választások. Önöknek a következőképpen kell válaszolniuk erre: Romániában erős a demokrácia, megerősítette a május 26-i referendum, amelyen a román állampolgárok egyértelműen a demokrácia, az európai és a transzatlanti elköteleződés, a jogállamiság, a korrekt igazságszolgáltatás és a korrupció elleni küzdelem megerősítése mellett foglaltak állást. Önök feleljék azt, hogy Románia demokratikus ország, hiteles és stabil partner marad, bármilyen körülmények között” – mondotta. Hozzátette: vannak megoldások a jelenlegi helyzetre, ő maga pedig gondoskodni fog arról, hogy olyant válasszanak, amely tiszteletben tartja az alkotmány előírásait.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.