Belföldi hírek

2007. május 31., csütörtök, Belföld

Referendum a szavazási rendszerről

Négy hónappal az államfői javaslat után tegnap a parlament együttes ülésén a képviselők és a szenátorok elfogadták, hogy referendumot írjanak ki az egyéni választókerületi szavazási rendszer bevezetéséről. A határozattervezet bő többbséggel, 240 igen és 20 nem (RMDSZ) szavazattal ment át. A februári javaslattételkor az államfő úgy vélekedett, hogy az új választási rendszer bevezetése az egyedüli módja a politikai osztály reformjának.

Módosított feddhetetlenségi törvény

Sürgősségi kormányrendelettel módosította tegnapi ülésén a kormány a feddhetetlenségi ügynökségről szóló törvényt. A módosítás — Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter javaslatára — elsősorban arra az összegre vonatkozik, amelynél el lehet indítani a kivizsgálást a vagyon ellenőrzésére: ha a megszerzett vagyon és a mandátum alatt keresett jövedelem közötti különbség eléri a 10 000 eurót, a feddhetetlenségi ügynökség kivizsgálást indíthat. Az ügynökség már négy hónap múlva működésbe léphet, nem tartozik a szenátus felügyelete alá, hanem autonóm intézmény. Elnöke, alelnöke és a feddhetetlenségi ügynökök semmiféle közhatóságtól nem kaphatnak utasításokat az ellenőrzéseket tekintve.

Bezárt finomító

Az Arpechim kőolaj-finomító leállításának szociális és gazdasági következményei lehetnek — figyelmeztetett tegnap Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök. A Petrom tulajdonában lévő ploieşti-i finomító működési engedélyét egy nappal korábban a környezetvédelmi hatóság hat hónapra függesztette fel, mert nem tartotta be a környezetvédelmi előírásokat. A Petrom bejelentette, elindította az eljárást az Arpechim ideiglenes bezárására, de óvást emel a környezetvédelmi hatóság döntése ellen, mert úgy ítéli meg, hogy megalapozatlan, és kedvezőtlen hatása van a gazdaságra.

Hulladékot akarnak hozni

Annak ellenére, hogy Korodi Attila környezetvédelmi miniszter többször megismételte nyilatkozatát, miszerint semmilyen hulladékot nem lehet Olaszországból Romániába szállítani, az olasz küldöttség bejelentette érkezését. A mi álláspontunk nem változott, nem fogadhatunk el olasz hulladékot, mert az ilyen jellegű infrastruktúra még a hazai hulladék kezelésére sem nyújt megfelelő feltételeket — közölte a miniszter. Ugyanakkor hozzátette, hogy az EU-val kötött megállapodás szerint 2015-ig Románia visszautasíthatja más uniós országokból jövő hulladék kezelését.

Vidékfejlesztés

Kilencven tervet készítettek elő a Regionális Operatív Program keretében, amelyeket ez év második felében lehet beindítani — jelentette be a tegnapi kormányülés végén Borbély László. A közmunkálatügyi és területfejlesztési miniszter szerint így idén mintegy 400 millió eurót tudnak elkölteni a hétéves ciklusra előirányzott 4,4 milliárdos keretből. Az operatív programra egyébként az uniós alapokból 3,7 milliárd érkezhet, a többit a hazai költségvetésnek kell állnia, és elsősorban a gyengén fejlett régiók fejlesztésére lehet fordítani a pénzt. Fejlesztési területek: regionális és helyi közlekedési infrastruktúra, szociális infrastruktúra, vállalkozói szféra, turizmus, fenntartható vidékfejlesztés, tanácsadás.

Meghibásodott hajtómű

Meghibásodott egyik hajtóműve, ezért nem tudott felszállni tegnap Bukarestből a Wizz Air légitársaság Budapestre induló repülőgépe. Az utasoknak nem esett bántódása — közölte Kázmér Natasa. A Wizz Air kommunikációs igazgatója szerint a kapitány a hajtómű meghibásodását jelentette, és azt lehetett látni, hogy a hajtóműből füst áramlik ki, miközben a gép felszállni készült. Egyes források szerint a hajtómű lángokban állt. A gép személyzete a meghibásodás észlelése után leállította az említett hajtóművet, de a másikkal a gép maga gurult be a parkolóhelyre. Így tehát nem volt szükség a nyolcvanegy utas ,,megmentésére", normális körülmények között szálltak le a gépről — mondta a szóvivő. Az utasokkal közölték, hogy közel félnapos késéssel fogják őket Budapestre szállítani.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1491
szavazógép
2007-05-31: Belföld - x:

Hírsaláta

HIÁNYOS A JOGHARMONIZÁCIÓ. Figyelmeztető levelet kapott Románia az Európai Bizottságtól, mert nem módosított és alkalmazott a román jogrendszeren belül számos olyan európai uniós irányelvet, amelyre korábban az európai hatóságok felhívták a figyelmet — fejtette ki a külügyminisztérium európai ügyek főosztályának igazgatója, Adrian Ciocănea. A 156 nem teljesített európai uniós irányelv közül legtöbb a mezőgazdasági és környezetvédelmi minisztériumot érinti. A kormány úgy döntött, nem hozza nyilvánosságra a figyelmeztetést — mondta Ciocănea. (Realitatea tévé)
2007-06-01: Nyílttér - x:

Az utca hangja

KOVÁCS GYULA, Sepsiszentgyörgy. Most már egyértelmű, hogy az RMDSZ csúcsvezetősége a Traian Băsescu államelnök felfüggesztésére létrejött koalícióhoz csatlakozva — amelyben a Nagyrománia Párt is benne volt — a legnagyobb baklövését követte el, és ezt megtetézte azzal, hogy a romániai magyarságot is bele akarta rángatni egy ilyen meggondolatlan, felelőtlen kalandba.