A hazai magániskolák és -óvodák üzleti forgalma háromszorosára nőtt az utóbbi kilenc évben, és hamarosan eléri az évi 200 millió lejt – áll az Agerpres hírügynökség által idézett szakfelmérésben.
A Frames tanácsadó cég elemzése szerint az állami oktatás minőségének romlása, az oktatási infrastruktúra és a taneszközök gyenge állapota, illetve az ágazatban fellelhető munkaerőhiány és a munkaerő minőségének romlása vezetett oda, hogy egyre több szülő választja gyermekének nem csak óvodai, hanem általános és középiskolás szinten is a magánoktatási intézményeket. Ennek tudható be, hogy idén az ilyen vállalkozások üzleti forgalma eléri a 200 millió lejes rekord szintet, ami háromszor nagyobb a kilenc évvel ezelőttinél.
Az elemzők szerint az alap- és középfokú állami oktatási rendszer súlyos gondjai oda vezettek, hogy egyre több oktató keresi annak lehetőségét, hogy a magánszférában helyezkedjen el, illetve saját vállalkozást indítson szakmájában. Így történhetett, hogy a 2010-ben létező 256, az alap- és középfokú oktatásban érdekelt vállalkozáshoz képest tavaly ezek száma elérte a 443-at, ebből 402 pedig zárómérleget is leadott. Az ágazatban működő cégek 2010-ben még összességében 73,1 millió lejes üzleti forgalmat bonyolítottak le, ez a szám 2017-re 160,8 millió lejre, 2018-ban pedig 173,3 millió lejre duzzadt, egy-egy vállalkozás átlagos üzleti forgalma pedig meghaladta a 390 ezer lejt. A vállalkozások nyeresége is nőtt. Kilenc évvel ezelőtt az ágazat adózás utáni nyeresége 8,29 millió lej volt, tavaly a profit elérte a 35,7 millió lejt. 2018-ban az ágazatban dolgozó alkalmazottak száma meghaladta a 2000-et, ez is csaknem harmadával több, mint a 2010-es referenciaévben.
A legtöbb ilyen intézmény Bukarest és Ilfov megye térségében létezik (230), a további sorrend: Konstanca megye (33), Prahova megye (24). A cégek kilencven százaléka mikrovállalkozás, átlagosan öt alkalmazottal, ám létezik néhány nagyobb vállalkozás is, amely több városban is működtet óvodákat és iskolákat.
Minden pénzügyi eredmény azt mutatja, hogy a magánóvodák és -iskolák optimizálták az erőforrásaikat, és az egyre nagyobb igény, vagyis az egyre több jelentkező miatt egyre nyereségesebb vállalkozásokat építettek ki – összegez az elemzés. A statisztikai intézet adatait idézve az elemzés azt is kiemeli, hogy az iparág látványos növekedése úgy zajlik le, hogy közben az állami iskolák, illetve tanulók száma egyre csökken. A tavalyi iskolai évben összesen 3,547 millió iskolás és egyetemista iratkozott be állami intézményekbe, több mint 31 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.