Japán népmese
Élt egyszer egy ember Ecsu tartományban, akinek meghalt a felesége, s csak egy kisfiú maradt utána. Az ember nemsokára újra megházasodott, és a második asszonytól is fia született. De az új asszony gyűlölte a mostohafiát. Egyszerűen Korizannak nevezte, mert azt remélte, hogy a rövid név majd megrövidíti az életét is, bízott abban, hogy a gyermek hamarosan meghal.
Édesfiának azonban végtelenül hosszú nevet adott, hogy nagyon hosszú legyen az élete. Temérdek tanakodás után elkeresztelte hát Oniudo-koniudo-mappiraniudo-hiraniudo-heitok o-heiganokónak, és ehhez még hozzátette az előkelő hangzású Hemetani-kameta-icsogiri-kacsogirika-csocsor an-ocsogirka-sikisikiandono nevet is. De még mindig nem volt elégedett, ezért megtoldotta még néhány hangzatos dísznévvel: Heianji-temmoku-mokudono-ejzuke.
Egyszer aztán a gyerekek a folyóparton játszadoztak, és Korizan, a mostohafiú beleesett a folyóba. Az emberek, akik a közelben voltak, észrevették és kiáltozni kezdtek:
– Korizan beleesett a folyóba!
Meghallotta az apja, odaszaladt és kimentette.
Nem sok idő múlva játszadozás közben a folyóba pottyant a másik fiú is. Az emberek észrevették és odakiáltották az apjának:
– Hé, hallod? Gyere gyorsan, mert Oniudo-koniudo-mappiraniudo-hiraniudo-heitok o-heiganoko-hemetani-kameta-icsogiri-kacsogirika-csocsoran-ocsogirka-sikisikiandono-heianji-temmoku-mo kudono-ejzuke beleesett a folyóba!
De mire a szülők meghallották, hogy tulajdonképpen mi is történt a gyerekkel, a fiút már messzire sodorta az ár. Kis híján beleveszett az örvénybe.
Hétnapi járóföldre ért partot, majd lekopott a lába, mire hazaért.
Szabó Enikő meseterapeuta
gyűjteményéből
