Pogány Judit színésznő 75 éves

2019. szeptember 10., kedd, Magazin

Ma hetvenöt éves Pogány Judit Kossuth-díjas színésznő. Az egyik legsokoldalúbb magyar színésznő a gyerekdaraboktól az operetten, musicalen át a komédiáig és monodrámáig minden műfajban kiemelkedő alakításokat nyújtott. Nagy átéléssel képes szélsőséges, nehéz körülmények között élő nőket megformálni, tragédiában a humort, komédiában a tragikust tudja felvillantani. Szavai szerint „képes vagyok olyan koncentrációval, olyan fantáziával gondolni a megjelenítendő személyre, hogy egy időre eggyé válok vele. Ezt a képességet valószínűleg még a kislánykori álmodozások időszakából hozom magammal. Sajnos pont az ilyen úgynevezett »átélős« színészek sokkal sérülékenyebbek, mint az inkább »bravúrosan« játszó típus”. Szigetszentmiklóson él seregnyi állat társaságában, kedvtelése a bohócfigurák gyűjtése.

Kaposváron született, ahol apja mérnök és a városi szimfonikus zenekar tagja volt. Az államosítás idején mindenüket elvették, apja politikai okokból még börtönbe is került, szabadulása után csak családjától távol kapott munkát. Halála után felesége idegösszeomlás miatt elmegyógyintézetbe került, Juditot és bátyját budapesti rokonok vették magukhoz. A középiskolát intézeti tanulóként Békéscsabán végezte, kollégiumi évei alatt zeneiskolába járt, szertornázott, és beleszeretett a színjátszásba: énekelt, szavalt, játszott. A színművészeti főiskolára nem jutott be, ezután volt forgalmista a kaposvári vasútállomáson, bérszámfejtő és adminisztrátor a helyi bíróságon. Egy amatőr színészcsoporttal jelentkezett a Ki mit tud? tévés vetélkedőre, s a műsort látva a kaposvári Csiky Gergely Színház 1965-ben segédszínésznek szerződtette.

Itt indult pályafutása. Tehetségét 1968-ban fedezte fel Zsámbéki Gábor, aki a Várj, míg sötét lesz című krimiben osztott rá szerepet, 1970-ben már színészi besorolást kapott. 1978-ban a Nemzeti Színház főrendezőjének kinevezett Zsámbéki Pogány Juditot is vitte magával. A színésznő két év múlva visszatért Kaposvárra, ahol 1995-ig játszott, ezután szabadúszó lett, 2004-ben csatlakozott az Örkény István Színház társulatához.

A sajátos alkatú és orgánumú színésznő művészi skálája igen széles, gyermekdarabok suta bájú szereplőjeként éppoly kiváló, mint súlyos tragédiák hősnőjeként. Saját bevallása szerint az igazi, színészt próbáló feladat számára a gyenge, sérült, kiszolgáltatott emberek megjelenítése. Legalább harminc olyan szerepe volt, amelyet a legfontosabbak között sorolna fel. Örkény Macskajátékában többször is játszotta Orbánnét, legutóbb az Örkény Színházban. Kiemelkedő alakítást nyújtott Werner Schwab Elnöknők című darabjában Ernaként, a Pedig én jó anya voltam című monodrámáját börtönökben is előadta. A Rózsavölgyi Szalonban Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című regényének színpadi változatában szerepelt. Az Örkény Színházban jelenleg is tucatnyi előadásban látható, különös élmény volt számára, hogy az idei évad végén a Színművészeti Egyetem egyik vizsgaelőadásán Esterházy Péter szövegeit mondhatta.

Számos film, tévés és rádiós szerep fűződik nevéhez, s szinkronszínészként is kedvelt. Ő kölcsönözte hangját Vuknak, a kis rókának, a Pom Pom meséi című filmben több mint száz hangon szólalt meg, a Bogyó és Babóca című mesesorozatban minden szereplő az ő hangján szólal meg. Olyan népszerű filmekben is látható volt, mint az Eldorádó, a Legényanya, a Mese habbal, a Sose halunk meg, az Ámbár tanár úr, a Hippolyt és a Meseautó. Drámai szerepekben is remekel, Tarr Béla Panelkapcsolat című filmjében férjével, Koltai Róberttel alakítottak boldogtalan lakótelepi párost, játszott az osztrák Michael Haneke A lázadás című filmjében is. Lugossy Lászlóval 1975-ben forgatta az Azonosítás című filmet, mely a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüstmedve-díjat nyert, Gothár Péter első játékfilmjében, az Ajándék ez a napban a legjobb női alakítás díját érdemelte ki Velencében.

A Jászai Mari-díjat 1978-ban kapta meg, érdemes művész 1987-ben lett, 2007-ben Gábor Miklós-díjjal jutalmazták. A Kossuth-díjat 2008-ban vehette át több évtizedes, mesefiguráktól a drámai szerepek megformálásáig terjedő sokoldalú színészi teljesítménye elismeréseként. 2010-ben a Halhatatlanok Társulatában örökös tagságot nyert el. 2014-ben a Kaposvári Gyermekszínházi Biennálén az Assitej Magyar Központjának életműdíját vehette át, és megkapta a Hazám-díjat is. Idén neki ítélték oda a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját, amelyet a szeptember 22-i gálaesten a Katona József Színházban vehet át.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1501
szavazógép
2019-09-10: Sport - :

Rafael Nadal negyedszer bajnok (Tenisz, US Open)

A spanyol Rafael Nadal negyedszer nyerte meg az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyesét, a vasárnapi fináléban óriási, ötszettes csatában diadalmaskodott az orosz Danyiil Medvegyev felett.
2019-09-10: Magazin - :

Új Bauhaus-múzeumot nyitottak Dessauban

A Bauhaus történetét bemutató új múzeumot nyitottak vasárnap a németországi Dessauban, a száz éve alapított összművészeti irányzat egyik központjában. A több tízezer alkotást őrző Bauhaus-gyűjtemény új kiállítóhelyét Angela Merkel kancellár részvételével adták át a közönségnek.