Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

VidékfejlesztésLassan elfogy a pénz a kisgazdaságok támogatásánál is

2019. szeptember 10., kedd, Gazdakör

Cătălina Savint, a megyei vidékfejlesztési hivatal igazgatónőjét kérdeztük a kisgazdaságok 15 ezer eurós pályázatait illető legfrissebb hírekről. Az intézkedés pályázhatóságát július 22-én indították el, a keretösszeg pedig 45,9 millió eurót tesz ki. Ezt megosztották, a hegyvidékiek pályázataira 13,77 milliót különítettek el, így ezek nem versengenek a nem hegyvidéken gazdálkodók pályázataival.

A kiírásra érvényes minőségi küszöb pontszáma július 22. és augusztus 31. között 85 pont volt, szep­tember folyamán 80, októberben 75, novemberben 70, decemberben 15. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az említett időszakokban csak azon pályázatokat lehet feltölteni a számítógépes rendszerbe, amelyek ezeknél nagyobb pontszámúak. Bár a pontszám az első két hónapban magasnak tűnik, mégis a letett pályázatok számát tekintve számos pályázó teljesíti a feltételeket. Az igazgatónő elmondása szerint a megyéből négy 85 vagy ennél nagyobb pontszámú pályázatot töltött fel az ügynökség számítógépes rendszerébe két méhész és két zöldségtermesztő. Szeptember 1-jétől 80-ra esett a minimális pontszám, meg is ugrott a letett pályázatok száma. Az igazgatónő hétvégi adatai szerint a hegyvidékről 1069 pályázatot regisztráltak 16,1 millió euró értékben, vagyis a letett pályázatok értéke gyakorlatilag máris meghaladja a kiírási összeget (13,77 millió euró). Az ügynökség számítógépes rendszere 150 százalékban enged pályázatokat feltölteni, egészen 20,65 millióig, ezért akinek van készülőfélben levő pályázata, minél hamarabb töltse fel, mivel az említett 20,65 milliónál a rendszer leáll, és nem engedi további pályázatok iktatását.

A nem hegyvidéki pályázatoknál a kiírásban szereplő összeg nem fogyott el, a 32,13 millió euróra 29,2 millió értékben tettek le eddig pályázatokat. A rendszer a másfélszeres korlátozással 48,2 millió értékben fogja engedni a pályázatok feltöltését. Az igazgatónő szinte biztosra mondja, hogy októberre nem marad pályázható pénz. Cătălina Savin elmondása szerint még mindig van pályázható pénz gyümölcsfeldolgozók létesítésére, illetve a már működők korszerűsítésére. A pályázható összeg 26,8 millió euró, ebből 16,8 millió euróra azok pályázhatnak, akik új feldolgozók építését és felszerelését szeretnék megvalósítani, a fennmaradó 10 millió euró pedig a már működő feldolgozók korszerűsítésére van elkülönítve. A hétvégi adatok szerint az új gyümölcsfeldolgozók építésénél 11 pályázatot tettek le országos szinten 8,9 millió euró értékben, a már meglevők korszerűsítésénél mindössze egyet, 900 ezer euró értékben. A pályázatokat egészen jövő év január végéig lehet feltölteni az országos vidékfejlesztési ügynökség (AFIR) számítógépes rendszerébe. Sikeres pályázattal a teljes beruházás értékének felét lehet visszaigényelni támogatásként, vagyis 50 százalékos önrész szükséges. A teljes beruházás értéke 600 ezer eurótól 1,5 millió euróig terjedhet.

Az igazgatónő arról is értesített, hogy a megyei gazdák is kezdték igényelni a biztosítási összegek részleges megtérítését a 17.1-es vidékfejlesztési intézkedésnél. A Növénykultúrák és állatok biztosításának támogatása nevű intézkedésnél a pályázható összeg 42,8 millió euró, s a kiírásra a pályázatokat egészen november 30-ig várja az ügynökség számítógépes rendszere. A pénteki adatok szerint országszinten 635 mezőgazdasági cég vagy magánszemély adott le pályázatot az országos vidékfejlesztési ügynökség számítógépes rendszerében, 1,3 millió euró értékben, tehát még bőven van pályázható pénz. Megyénkből eddig hat pályázat érkezett be, öt növénytermesztő pályázott, egy gazda pedig sertésállománya biztosításánál igényelt támogatást. Az igazgatónő elmondása szerint az első kiírás a tavaszi kultúrák és a haszonállatok biztosításának támogatását célozta, az év vége felé egy újabb fog következni az őszi kultúrák biztosításának támogatására. Az intézkedés lényege, hogy a biztosítótársaságok felé kifizetett biztosítási összeg egy részét (a gazdaság mérete szerint 70 vagy 55 százalékát) pályázat útján a vidékfejlesztési ügynökség visszatéríti a pályázónak.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 707
szavazógép
2019-09-10: Gazdakör - :

Aszály miatti szabályozások

Az Európai Unió tagállamai több olyan támogatási intézkedést is elfogadtak, amelyekre az aszály miatt tett javaslatot az Európai Bizottság. Céljuk, hogy enyhítsék a mezőgazdasági termelők kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt bekövetkező pénzügyi nehézségeit, és javítsák az állatok számára szükséges takarmány hozzáférhetőségét.
2019-09-10: Belföld - :

Kevés az aláírás, de reménykednek (Nemzeti régiós polgári kezdeményezés)

Egyelőre kevés aláírás gyűlt össze a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított, a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés támogatására, de Izsák Balázs, a szervezet elnöke ennek ellenére bizakodó.