Óvodapedagógusok szerint előrelépést jelent az új óvodai alaptanterv, mert a tantárgyi oktatás helyett több teret enged a játéknak, a személyes fejlesztésnek, a szülők körében ellenben megoszlik a vélemény, egyesek jobban bíznak a kötött foglalkozásokban és szívesen fizetnék továbbra is a néptánc-, sport- és idegennyelv-órákat, mások jónak tartják a több játékot és nem bánják, hogy nem lesznek fizetős programok.
Alig három héttel tanévkezdés előtt az oktatási minisztérium megváltoztatta az óvodai alaptantervet, a dokumentum a korai nevelésre vonatkozik és magában foglalja a bölcsődei és óvodai korosztályt érintő előírásokat.
A 2008-tól érvényben lévő tantervhez képest előrelépést jelent, hogy a nevelés, oktatás alapja az egységben gondolkodás, a különböző fejlesztési területek átjárhatóak, csökkent a tudományos, tantárgyi oktatás órakerete és nőtt a szabad játékra fordítható idő.
Lapunk érdeklődésére Szőcs Imola, a háromszéki magyar nyelvű óvodai oktatásért felelős tanfelügyelő elmondta, először kerül be az alaptantervbe külön taglalva az anyanyelv- és a román nyelv oktatása, utóbbi a kisebbségek számára sajátos változatban. Kérdésünkre, hogy mi a véleménye az opcionális tárgyakat érintő változásról, miszerint ettől a tanévtől nem taníthatnak külső oktatók az óvodákban, nem tarthatnak órákat idegen nyelv szakos tanárok, testnevelők, néptáncoktatók, Szőcs Imola leszögezte: az opcionális órákat beépítették az óvónők heti óraszámába, aminek az az oka, hogy a szaktárca egyenlő esélyt kíván biztosítani minden gyermek számára, hogy részt vehessen ezeken a foglalkozásokon, amelyeket korábban a szülők fizettek. Szerinte sok szülő elvárná, hogy minden típusú fejlesztés az óvodában történjék, egyesek tudnak áldozni az előírt tevékenységeken kívüli foglalkozásokra, mások meg nem. Az idegen nyelv óvodai oktatásáról az a véleménye a tanfelügyelőnek, hogy ebben a korban még túl korai, a legfontosabb az anyanyelv.
Az új alaptantervről megkérdeztük Márk Emesét, a sepsiszentgyörgyi Hófehérke Napközi Otthon igazgatóját is, aki elmondta, a dokumentum a célokat határozza meg a különböző fejlesztési területeken, de szabad kezet ad a pedagógusoknak, hogy ők töltsék meg tartalommal. Az óvodás korosztálynak inkább a népi gyermekjátékokat kell tanítani, és nem néptáncot, erre az óvónők fel vannak készülve, benne van az alapképzésben ugyanúgy, mint a torna – mondotta. Intézményükben nagy népszerűségnek örvendett a karate, erre ezentúl nem lesz lehetőség, bár az igazgató felajánlotta, hogy a tanár az óvoda tornatermében délután tartson edzéseket, de az oktatónak nem felel meg az időpont. Elsődleges az anyanyelv és még román nyelvet is kell tanítani, de ha a szülő idegen nyelvre is kívánja taníttatni gyermekét, az a legfontosabb, hogy az illető tanár ismerje a gyermek életkori sajátosságait – véli Márk Emese. Ezt óvodájukban eddig úgy oldották meg, hogy az a kolléganőjük tanította az angolt, akinek kettős képesítése van, óvónő és angol szakos, s képezte magát az óvodai idegen nyelv tanításra is. Az illető jelenleg gyermeknevelési szabadságon van, de amint visszatér, folytathatja az angolórákat, ezentúl a heti órakeretébe beépítve – közölte az igazgató.
Az opcionális órák tekintetében egyetlen kivételt engedélyez az oktatási minisztérium: akkor taníthat külső szakember, ha az óvodának erre vonatkozó szerződése van a helyi önkormányzattal. Sepsiszentgyörgy ezt ki is használja, a 2017-ben indított, Bevezetés a sportba nevű programja révén, amelyet az új tanévben még egy korosztály számára kibővít, a nagycsoportos óvodásokon kívül az előkészítő, első, második és harmadik osztályosok vehetnek részt a Sepsi Arénában tartott ingyenes mozgásfejlesztő foglalkozásokon.
Bár az új alaptanterv szemléletváltást igényel a pedagógusok részéről, ami hosszú folyamat, mégsem lesz nehéz, mert már két éve sok elemét bevezették, és jók a tapasztalatok – szögezte le Szőcs Imola tanfelügyelő.