Visszalépett államelnöki jelölési szándékától Avram Iancu, a petrozsényi könyvtáros, aki arról híres, hogy átúszta a La Manche-csatornát, illetve végigúszott az egész Duna hosszán.
Avram Iancu tegnap hangsúlyozta, úgy gondolja, mindkét esetben megfelelően döntött: akkor is, amikor elhatározta, hogy indul a választásokon, és most is, amikor úgy döntött, visszalép. Utóbbi döntése az elmúlt időszakban érlelődött meg, miközben a jelölés benyújtásához szükséges aláírásokat gyűjtötte. „Lemondtam azon szándékomról, hogy függetlenként induljak az államelnöki választáson. (...) Úgy éreztem, hogy valami jót tudok tenni a románok érdekében, de azt hiszem, tévedtem. Nem kudarcként élem meg ezt, hanem olyan tapasztalatként, amely szellemileg gazdagít, amelyen át kellett esnem, meg kellett értenem a valóságot. Fáj, hogy rá kellett jönnöm: a románok több mint a felét semmi nem érdekli már” – mondta Avram Iancu, akinek 1247 aláírást sikerült összegyűjtenie a hét városban, ahová ellátogatott, hogy az emberekkel beszélgessen és önkéntesekkel találkozzon, akik segítséget ígértek neki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.