Még van pályázható pénz a kisgazdaságok támogatására

2019. szeptember 24., kedd, Gazdakör

Cătălina Savin, a megyei vidékfejlesztési hivatal vezetője közölte, még mindig van egy kevés pályázható összeg a kisgazdaságok 15 ezer eurós támogatásánál. A pályázható 45,9 millió eurót megosztották, a hegyvidékiek pályázataira 13,77 milliót különítettek el, így ezek nem versengenek a nem hegyvidéken gazdálkodók igényléseivel. A pályázható összeg összesen 3060 pályázati támogatás kifizetésére elegendő.

Az igazgatónő ismételten felhívja a figyelmet a magas pontszám jelentőségére, szerinte az összeg nem tart ki a pályázatok meghirdetett utolsó határidejéig, vagyis december 31-ig, megtörténhet, hogy két-három hónap alatt elfogy. Ez esetben az ügynökség számítógépes rendszere nem engedi további pályázatok feltöltését. A mostani kiírásra érvényes minőségi küszöb pontszáma szeptemberben 80, októberben 75, novemberben 70, decemberben 15. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az említett időszakokban csak azon pályázatokat lehet feltölteni a számítógépes rendszerbe, amelyek ezeknél nagyobb pontszámúak. Ez nagyon magasnak számít, viszonylag nehéz elérni. Az igazgatónő elmondása szerint az idén is az jár (illetve járt) jól, aki családi vállalkozás formájában pályázik, mivel az igénylés értékelésénél harminc pontot lehetett szerezni ezáltal.

Az igazgatónő hétvégi adatai szerint a hegyvidékről 1091 pályázatot tettek le 16,3 millió euró értékben, vagyis gyakorlatilag a kiírásban szereplő össze­get (13,77 millió euró) meghaladja a benyújtott pályázatok értéke. Viszont az ügynökség számítógépes rendszere 150 száalékban enged pályázatokat feltölteni, így 20,65 millió értékig lehet pályázatokat letenni. Ezért, akinek készülőfélben a pályázata, jól teszi, ha mihamarabb feltölti, hiszen az említett 20,65 milliós küszöbnél a rendszer leáll.

A megyéből eddig mindössze 4 hegyvidéki pályázatot töltöttek fel, két méhész és két növénytermesztő gazda nyújtott be igénylést, ezek elbírálása folyamatban. A nem hegyvidéki pályázatoknál a kiírásban szereplő összeg nem fogyott el, a 32,13 millió eurós keretösszegre  31,2 millió értékben tettek le eddig pályázatokat. A rendszer a másfélszeres engedménnyel 48,2 millió értékben engedi majd a pályázatok feltöltését.

Az igazgatónő szinte biztosra mondja, hogy októberre már nem vagy csak az első napokra  marad pályázható pénz (akkor 75 lesz a minimális kötelező pontszám), így esélye csak azoknak lehet, akiknek pár napon belül sikerül a megfelelő 80 pont mellett elkészíteniük a pályázatokat és feltölteniük a rendszerbe.

Az országos rangsorolásnál egyenlő pontszámú pályázatoknál az nyer, akinek magasabb a szakmai végzettsége, valamint ha a gazdaság profilja magasabb pontszámú. Az elbírálásnál 20 pontot kapnak a mezőgazdasági egyetemet végzettek, 15-öt a szaklíceumot végzettek; 10 pont jár a hivatalos képzésen részt vevőknek. Az ágazat fontossági besorolásának függvényében, a gazdaság profiljának megfelelően 15 pont jár a zöldségtermesztésre, 10 pont a gyümölcs- és vetőmagtermesztésre, a szarvasmarha-tenyésztésre 15 pont jár, a méhészetre 12 pont, a juhászatra 10 pont szerezhető. Abban az esetben, ha teljesen egyformák a pontszámok, akkor az nyer, akinek nagyobb a gazdasága, nagyobb annak SO-euró értéke.

Az igazgatónő arról is beszámolt, hogy a napokban az országos ügynökség kifizeti a 17.1-es számú intézkedésnél az elbíráláson átesett sikeres pályázókat. Az intézkedés a növénykultúrák és állatok biztosítását támogatja, és a pályázatok benyújtásának utolsó határideje november 30. Az intézkedés lényege, hogy a biztosító társaságoknak kifizetett biztosítási összeg egy részét (a 12 ezer SO euró alatti kisgazdaságoknál a kifizetett összeg 70 százalékát, a nagyobb gazdaságoknál az 55 százalékát) pályázat útján az ügynökség visszatéríti a pályázónak. A pályázható összeg 42,8 millió euró, de eddig mindössze 704 pályázatot tettek le 1,4 millió értékben. Az igazgatónő elmondása szerint az év vége felé egy újabb pályázati kiírás következik az őszi kultúrák biztosításának támogatására, és információi szerint az országos ügynökség szakemberei a pályáztatási feltételek további egyszerűsítésén dolgoznak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 604
szavazógép
2019-09-24: Gazdakör - Bokor Gábor:

AgroFeszt: a gazdák ünnepe

Két napon keresztül zajlott a megye mezőgazdászainak ünnepe, az AgroFeszt, a Székelyföldi Gazdanapok társrendezvénye. Kovászna közelében, az egykori lőtér területén eddig is szerveztek megyei szarvasmarha-kiállítást és -bírálatot, idén juhszemle, valamint számos kísérőesemény is szerepelt a programban azzal a céllal, hogy a lakosság közelebb kerüljön a mezőgazdasághoz, tudatosuljon benne: a gazdáink által előállított alapanyagokból készülnek azok a helyi termékek, amelyek fogyasztása egészséges, megvásárlásukkal pedig a háromszéki gazdaság életben tartásához, megmaradásához is hozzájárulunk.
2019-09-24: Közélet - Szekeres Attila:

Restaurálták a falképeket (Felújították a gidófalvi református templomot)

Befejezték a gidófalvi református templom teljes felújítását, a falképek restaurálását, lezárultak az építkezés során megkezdett régészeti ásatások is. A templombelső még építőtelep képét mutatja, a padok a hajó és a szentély közepén összetolva állnak, de maga a munka befejeződött. A falképek restaurálását a Rómer Flóris Terv keretében a Teleki László Alapítvány finanszírozásával a marosvásárhelyi Imago Picta Kft. végezte Kiss Loránd vezetésével. A munkálat átadására október 12-én kerül sor. A templomegyüttes restaurálását a Bodor Csaba vezette sepsiszentgyörgyi Linea Kft. tervei alapján az MBS Építőipari Kft. végezte.