Szent Mihály-nap után Uzonban

2019. október 2., szerda, Faluvilág

Nyíltak még a virágok a községközpont szabadidőparkjában, kegyesen bánt velük a korai dér. Ritka a vidéken az ilyen rendezett pihenőhely, szívében a gyermekek számára is védett helyen meghúzódó játszótér található. Szemétnek nyoma nincs, a randalírozásnak sem – ezt a helybeli fiatalság javára írjuk –, és miként a helyi rendőrség parancsnoka, Ördög László elmondta, a közbiztonság gyeplőjét igyekeznek kezükben tartani. Felfrissítette a tovatűnt szeptember végi eső a „zöldülékeny birodalmat”, ami arra is jó volt, hogy a kemény agyagos földből is a napra kerülhetett eddig az utolsó krumpli­gumó.

  • Mozgalmasnak ígérkezik az ősz Uzon községben. Fotó: Albert Levente
    Mozgalmasnak ígérkezik az ősz Uzon községben. Fotó: Albert Levente

Mozgalmas október

Meglehetősen aktív, mozgalmas hónap következik Uzonban – derült ki az önkormányzat székházában. Számos nyertes pályázata van a községvezetésnek, de sorakoznak a nehéz és alig áthidalhatónak mondható buktatók is: egyre kevesebb a vállalkozó szellemű kivitelező, akad olyan, aki az utóbbi hazai változások miatt „nem fér bele a költségekbe”, tartanak a közelítő téltől is, hogy vajon lesz-e lehetőség idejében befejezni a munkálatot. Bíznak benne, hangzott el, hogy még az őszi és a száraz napok idején kormánypénzből sikerül majd egy második aszfaltréteget leöntetni a 27-es községi útra, amely a Bikfalva felé tartó műútból ágazik le Lisznyópatakig. Régi adósság ez, ugyanis ez az övezeten áthaladó főút, amely a község két peremfaluja felé biztosít zavartalan közlekedést. Külön program keretében kerül aszfaltszőnyeg a lisznyói Pét utcába, amelyre meghirdették a kivitelezést. Vannak ólomlábon járó gondok is, ezek közé tartozik a hét kilométer hosszúságú, Sepsimagyarós felé tartó út, amelynek felújítását harmadszor hirdették meg, s ezúttal is eredménytelenül.

 

A szerző felvételei

 

Látogatásunk idején a Valdek erőgépei Bikfalva felső részén dolgoztak, kiszélesítették a közeli erdős övezet felé tartó kavicsozott útszakaszt. Ennek felső végétől már megkezdték az úttest kavicsozását, a szegélykövek lerakását, s az útszakasz északi oldalán előkészítették a helyet a vízlefolyó sáncnak.


Ivóvíz Sepsiszentgyörgyről

Lisznyó és Bikfalva minden utcájában a földbe kerültek már az ivóvízhálózat vezetékei és az ígéret szerint október végéig, november elejéig sor kerül a nyomáspróbára is, s ha ez hiba nélkül sikerül, a sepsiszentgyörgyi közüzemek mindkét településen beindítja a vízszolgáltatást. Ráduly István polgármester elmondta: 94 ezer euró értékű pályázatot nyertek a Progressio Leader-csoportnál a lisznyói faluháza teljes felújítására, ezt az önkormányzat még 40 ezer euróval kiegészíti, a szerződést a napokban írják alá Gyulafehérváron. A nyílászárókat már kicserélték, felújítják a tetőszerkezetet és beszereltetik a központi fűtést is.

A lisznyói kultúrotthon felújítására is uniós pályázatot nyertek, aláírták a szerződést, készül a terv, valószínű, tavasszal kezdődhet a kivitelezés. Egy teljesen új óvodát is építenének Uzon keleti részén, nemrég hirdették meg a munkálatot. Az uniós utcaprogramokat egészíti ki egy másik, amely kormánypénzből oldaná meg a község hat településén a mellékutcák aszfaltozását. Sajnos, jár le a jelentkezési határidő, és még senki nem vállalta kivitelezésüket.

Uzonban jól halad a műemlék Pünkösti-udvarház teljes felújítása, bizonyítékául annak, hogy nem hagyja romosodni a hivatal a helyi építészeti értékeket őrző műemlékeket. Mivel a 11-es országút átszeli az Uzonhoz tartozó Szentivánlaborfalvát, soron van a megkezdett és nélkülözhetetlen járda következő egy kilométer hosszú szakaszának aszfaltozása. Bikfalva faluképét a nemrég teljesen felújított faluháza szépíti – folytatta a polgármester. A korszerűen restaurált épületben kap helyet az egyre nagyobb vendégforgalmat bonyolító, egyre mutatósabb település kulturális központja. Már beköltöztették szobáiba a Kerezsi házaspár által alapított helybeli Bikmakk Egyesület bútorait és gyűjteményeit. Itt kapnak helyet Péter Alpár és Várallyay Réka művész házaspár tevékenységei, a székely kézműves, népművész és hangszerkészítő ifj. Demeter Miklós és felesége, Anasztázia munkái, valamint a szentivánlaborfalvi Fazakas Sándor csontfaragó népművész alkotásai. A kulturális központ avatását ez év októberére tervezik.


Sokan látogatják a kúriák faluját

Bikfalvánál maradva el lehet mondani, hogy zajlik a faluban az élet. Egyre sűrűbben keresik fel a helyi vendégházakat a turistacsoportok, így a Téglás Panziót és a Zöld diófát is. Ott jártunkkor budapestiek érkeztek a Mókus Panzióhoz.

 

A Mókus Panzió

 

– Nem gond már errefelé szállást találni – nyilatkozta Gál Levente, egy kolozsvári utazási iroda idegenvezetője. – Mi erdőközeli helyet akartunk, azért jöttünk a Mókusba. Budapesti pénzügyi alkalmazottakat hoztam bakancsos túrára. Voltunk a Gyimesekben, a Naskalaton, a Hét létránál, megmásztuk a Bucsecset. Elégedetten távozunk, jó volt. Gyönyörű itt az ősz. Bepillantunk még Prázsmárra és viszlát.

A Mókus Panzióban még egy jászberényi visszatérő csoport fogyasztotta a tárkonyos csirkét nokedlivel, és éppen akkor búcsúzott el a budapesti Bolyai János-iskola végzős fiataljainak csoportja. A panzió jövőben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját – tudtuk meg az egységet vezető Ráduly Heléntől. Szervezett csoportokat fogadnak önellátással is, szülőföld-megismerő túrákat szerveznek. Karácsonyig tartanak nyitva, újévkor józanító kúrára is lehet számítani.

Bekopogtattunk Zátyi Tibor bikfalvi falufelelőshöz is, aki elmondta, hogy közmunkával kavicsos földet hordtak a leromlott mezei útszakaszokra, a tanács segítségével sikerült járhatóvá tenni ezek legfontosabb részét, de a többit is folytatni akarják még az ősszel.

 

Zátyi Tibor falufelelős

 

Új református lelkésze van a falunak a zágoni gyökerekkel bíró Barti Ferenc Róbert személyében, aki elmondta, hogy gyakorló segédlelkész volt a Kovászna belvárosi esperes-lelkész mellett, és nagy örömére meghívást kapott a bikfalvi gyülekezettől. Saját kezével kerítésszakaszt készített a lelkészi lakás elé, és még az ősszel szeretnének egy hosszabb szakasz kerítést építeni a temetőhöz.

 

Barti Ferenc Róbert, Bikfalva új lelkipásztora

 

Az Uzonhoz tartozó Szentivánlaborfalván vasárnap őszi hálaadó istentiszteletre gyűltek egybe az unitáriusok és a nem unitáriusok, úrvacsoravétellel mondtak hálát és köszönetet a Fennvalónak az ez évi gazdag áldásért. Szószéki szolgálatot végzett Buzogány Csoma István lelkész.

Ünnepeltek a lisznyói református templomban is. A zsúfolásig telt ősi templomban búcsúzott híveinek közössége lelkipásztorától, Derzsi Györgytől, aki 33 évig pásztorolta gyülekezetét, nevéhez számos jeles közösségmegtartó esemény kapcsolódik. Családja Uzonban rakott fészket magának a nyugdíjas évekre. Szolgálata idején kismonográfia jelent meg Lisznyóról.


Iskola a magasban

Vidám kacaj fogadott a bikfalvi iskolában. A gyerekek elmondták, hogy mesemondó és szavalóversenyen vettek részt, az óvó nénitől pedig örömmel hallottuk, hogy jelenleg tizenhat kisgyereket oktat. Szabó Margit, a központi iskola igazgatója elmondta, jövő esztendőben az országos vidékfejlesztési programban elnyert támogatásból lehetőség nyílik a bikfalvi iskola tetőszerkezetének felújítására, hogy a teljes épületet rendbe tudják tenni.

Ezután következne Uzonban az iskola udvarán álló református egyházi épület felújítása, amelyre sikeresen pályáztak a Romániai Magyar Pedagógus Szövetségen keresztül, és 70 millió forintot kaptak, de ugyancsak a magyar állam támogatásával sikerült megfelelő játszóteret kialakítani az uzoni óvodások számára. A tervek szerint az egyházi épületben kaphatna helyet a községközpont óvodája, és oda lehetne behozni az elemi osztályokat. A szentivánlaborfalvi iskola tetőszerkezetének javítása is időszerű lenne, erre az óvodafejlesztési projekteknél pályáznak – sorolta az igazgató. A Tatrangi Sándor Általános Iskolának két Erasmus-pályázata van, melyek lehetővé teszik az országok közötti (Magyarország, Németország, Spanyolország, Törökország) tapasztalatcseréken való részvételt a tanulók és pedagógusok számára. Erre már készül is az uzoni iskola a hagyományok megismerése és megőrzése témakörben.


A barátkozás belső szükséglet

Élőek Uzon jelenlegi kapcsolatai, idén négy testvértelepülésre kaptak meghívást: Tolnára, Komáromba, Csorvásra és Nagykátára. A baráti kapcsolatok erősödése mellett nagyon hasznosnak mutatkoznak a látogató csoportokkal szervezett honismereti kirándulások. Hagyomány Uzonban, hogy a testvértelepülési látogatásokra mindig mások jutnak el, de kialakultak már külön iskolai, egyházközségi kapcsolatok is. A községhez tartozó Uzonfüzes román anyanyelvű faluközössége például szoros barátságot ápol a Duna-deltában található, zömében lipovánok lakta Sarichioi településsel. Nemrég adódott alkalom megismerni a felvidéki Méhész községhez tartozó, magyarok lakta Szádudvarnok települést, lehetőség mutatkozna arra, hogy ez a falu legyen Lisznyópatak testvértelepülése, így a község minden településének lenne testvérfaluja.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1236
szavazógép
2019-10-02: Magazin - :

Okostelefon-billentyűzet vakoknak

Vakok számára fejlesztettek okostelefon-billentyűzetet a bécsi Műszaki Egyetem kutatói. A telefonok hátára illeszthető szerkezet segítségével a Braille-írással írók percenként 20 szót gépelhetnek be – közölte hétfőn az egyetem. Az eszköz Bluetooth-kapcsolaton keresztül kommunikál a telefonnal.
2019-10-02: Pénz, piac, vállalkozás - Hecser László:

Ötleteket adó együtt gondolkodás (Sikeres volt a Digitális Székelyföld Konferencia)

Az IT Plusz Klaszter hétvégén Marosvásárhelyen szervezte meg a hetedik Digitális Székelyföld Konferenciát. A Természetesen a mesterséges intelligenciáról! címmel tartott háromnapos eseményen kutatás-fejlesztési, vállalati és tanügyi tapasztalattal rendelkező szakemberek tartottak előadásokat és workshopokat, s jelen volt több közéleti személyiség is. A konferencia egyik fő szervezője, a klaszter elnöke, a sepsiszentgyörgyi Bihari Béla (fotó) úgy érzi, célt értek: a találkozások és a kommunikáció helyszínévé váltak, az együtt gondolkodás pedig sokaknak adott ötletet és ihletet, hogy mire összpontosítsanak, miként fejlesszenek.