Frontálisan összeütközött egy kamion és egy kisbusz szombaton Ialomița megyében a DN2A jelzésű országúton, Slobozia és Urziceni között, Balaciu község Sfîntu Gheorghe településének közelében.
Az utóbbi időszak eddigi legsúlyosabb közlekedési balesetében tízen meghaltak, heten megsérültek. Az előzetes vizsgálatok szerint a balesetet a kamion vezetője okozta, aki vélhetően elaludt a kormánynál, járműve pedig áthajtott a szembejövő sávba, ahol frontálisan ütközött a kisbusszal. A tragédiát követően Răzvan Cuc közlekedési miniszter is megszólalt. Facebook-bejegyzésében közölte: ellenőrzések sorozata következik, hogy kiszűrjék azokat a cégeket, amelyek sofőrjei nem tartják be a törvényt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.