Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A szolidaritásban reménykednek

2019. október 10., csütörtök, Belföld

Több olyan törvényhozó van, aki aláírta ugyan a bizalmatlansági indítványt, de úgy döntött, nem szavazza azt meg – jelentette ki tegnap Valeriu Steriu, a Szociáldemokrata Párt szóvivője. A Dăncilă-kabinet menesztését célzó indítványt ma vitatja meg közös ülésén a szenátus és a képviselőház.

Az SZDP szóvivője úgy véli, a képviselők ráébredtek arra, milyen felelősséggel jár az ország fejlődése szempontjából megbuktatni a kormányt, és letettek szándékukról. Mint mondta: csütörtökön sokkal kevesebb szavazat lesz a bizalmatlansági indítvány mellett, mint ahányan aláírták azt. Steriu városi legendának nevezte a különböző képviselők meggyőzéséről szóló híreket, és kifejtette: csütörtökön „mindenkinek ott lesz a két szavazógolyó a kezében, és lelkiismerete szerint voksol: káoszba dönti az országot, vagy hagyja, hogy a kormánypárt végigvigye programját”. Úgy fogalmazott: a szociáldemokraták körében „soha nem látott szolidaritás alakult ki” az indítvány kapcsán. Tegnap egyébként visszatért a Szociáldemokrata Pártba két Kolozs megyei képviselő. Horia Nasra és Cornel Itu nemrég még azt közölte az alsóház házbizottságával, hogy a Pro Románia keretében folytatja tevékenységét. Horia Nasra Facebook-bejegyzésben jelentette be döntését tegnap reggel, s leszögezte: nem írta alá a bizalmatlansági indítványt, és nem is fogja megszavazni, ahogyan kollégája sem. Viorica Dăncilă kormányfő tegnap azt mondta, nem ígért semmit a két visszatérő képviselőnek, csupán elbeszélgetett velük a választópolgárokkal és a párttal szembeni kötelezettségeikről.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a Román Kupa döntőjébe?








eredmények
szavazatok száma 1092
szavazógép
2019-10-10: Riport - Kisgyörgy Zoltán:

Kilyéntől Sárpilisig (Magunk keresése)

Húsz esztendeje jutott eszébe az erősdi gyökerekkel bíró Bernád Zoltánnak, aki sepsiszentgyörgyi feleségével Sárpilisen tanított, hogy jó volna a szép múltú sárközi községnek egy háromszéki testvérfalut szerezni. Kilyénben Márk András Veress Ferenc falufelelőshöz vitte, de rábólintott az elképzelésre Fábián Levente tiszteletes is. „Mindnyájan reformátusok voltunk, a települések is. Azóta éppen két évtized telt el, megbonthatatlan barátság alakult ki. Mi 27 éve itt élünk, immár nyugdíjasként. Szeretem Sárközt, de a lelkemben ott mocorog mindig Háromszék, s az erősdi fészek is!” – idézte fel a kezdeményező.
2019-10-10: Belföld - :

Hírsaláta

BURKOLT FENYÍTÉS. Megszerezte és közzétette szerdán a Newsweek azt a 16 perces hangfelvételt, amely rámutat: a román kormányfő sem riad vissza a burkolt fenyegetőzéstől a hatalom megtartása érdekében. A Szociáldemokrata Párt országos végrehajtó bizottságának ülésén készült hangfelvételen Viorica Dăncilă pártelnök és Daniel Suciu fejlesztési miniszter hallható, amint nyomást gyakorolnak párttársaikra, hogy a megfelelő módon járjanak el az indítvány szavazásakor.