Átjárást tiltó táblát helyeztek ki a depsői Feketeügy-hídhoz. A tiltás főként a környékbeli mezőgazdászokat érinti hátrányosan, azokat, akiknek a folyó másik oldalán vannak területeik. A tiltás a híd megrongált állapota miatt vált szükségessé, a tavalyi árvizek károsították a tartópilléreket. A szóban forgó híd Dálnok község közigazgatási területén található – mondta el érdeklődésünkre Bangyán Sándor polgármester.
Súlyos veszteségeket okoz a gazdáknak, hogy Depsőn, a Feketeügyön átvezető hídon tiltótáblákkal zárták le a forgalmat. Nagy kiterjedésű területeken termelnek ott, ha a tiltást figyelembe veszik, csak több tíz kilométeres kerülővel vihetik haza a terményt, de gondok vannak az eladással is, a vásárlók kamionjai nem közelíthetik meg a megfelelő parcellákat – mondta el lapunknak a kovásznai Bodó Enikő, akinek termőterületei vannak a dálnoki részen is.
Megkerestük Bangyán Sándor polgármestert, aki elmondta, a tavalyi árvizek által károsított hidat közelebbről újjáépítik. Negyventonnás kamionok számára valóban veszélyes a megrongált hídon való áthaladás, ezért nem vállalhatnak felelősséget – értékelte a polgármester.
A híd újjáépítésének engedélyeztetése folyamatban van. Reményeik szerint idén sor kerül a hídépítés munkálatának közbeszerzési kiírására is – mondta Bangyán. Hogy a munkálatot el tudják végezni, a hidat – amely eddig „senki földje” volt – közvagyonból a község saját vagyonába kell átírni. Erről keddi ülésén döntött a dálnoki képviselő-testület.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.