Két kültéri pingpongasztalt, a hozzá való felszereléseket, valamint több száz játékot juttatott el a Sepsi-SIC sportklub tegnap Tusnádfürdőre, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik gyermekotthonába.
Az adományozás ötlete az idei tusványosi szabadegyetemen merült fel, és nagy öröm, hogy három pilléren áll, a szórvány, a székelység és az anyaország összefogásán a rászorulók segítése – közölte Toró Tamás brassói politikus, az egyik asztal felajánlója. A másik asztal Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos ajándéka, a hálók, ütők, labdák és játékok pedig a sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC sportolóinak hozzájárulásai. A sportklub ügyvezető igazgatója, Rusz István elmondta: a következő nekifutással a Brassó mellett működő idősek otthonának gyűjtenek könyveket, Mikuláskor pedig a Szent Ferenc Alapítvány kovásznai házában nevelkedő gyermekeknek próbálnak majd örömet szerezni. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.