Lakossági bejelentés nyomán fogtak be és szállítottak a sepsiszentgyörgyi kutyamenhelyre egy kóbor kutyát és két kölykét Mikóújfaluból. Mivel a helyiek jelezték, hogy kóborolnak még ismeretlen kutyák a településen, közelebbről újabb akciót szerveznek.
Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere lapunknak elmondta, a befogott kutya csirkéket pusztított a gazdaságokban és több ízben támadott gyermekekre, ezért döntöttek úgy, hogy elszállíttatják. Az önkormányzat és a sepsiszentgyörgyi Tega köztisztasági vállalat közötti szerződés alapján rendelték meg a munkálatot, ha ez a megállapodás nem létezne, jóval költségesebb lenne egy ilyen beavatkozás, így igen hasznos ez a szolgáltatás – mondotta. A községvezető kitért arra, hogy ősszel, tél elején a nyájőrző kutyák is meg-megjelennek a faluban, éjszakára elengedik őket a gazdák, az emberek pedig félnek sötétedés után kimenni az utcára.
A Tega által működtetett sepsiszentgyörgyi kutyamenhely tájékoztatása szerint a létesítményben jelenleg százhatvan eb keresi a gazdáját, az örökbefogadás ingyenes, az állatok csippel vannak ellátva, az oltásaik napirenden vannak. 2014-től, amióta a menhely a vállalat gondozásában van, közel háromezer-ötszáz állatot fogtak be, közülük ezerháromszáznak sikerült gazdát találni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.