Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Hegedűs Imre János regényeAz ötödik kerék 8.

2019. október 12., szombat, Irodalom

Moyses Márton élete és tűzhalála

Költőnek készült Marci, de a matematika és az atomfizika zsibongott az agyában. Nem ismerte a tantárgyi korlátokat, miközben verssorokat tördelt mormolva, egyenleteket oldott meg könnyedén, sokszor csak úgy, fejben, kedvtelésből. Ha Bolyai János hegedűvirtuóz volt – gondolta –, miért ne lehetnék én költő is?

  • Péter Alpár grafikája
    Péter Alpár grafikája

De a fegyelemmel hadilábon állt. Rögeszmés volt, nyakas, megtörtént, hogy belekiabált a magyarázatba, ha hibát vélt fölfedezni a levezetésben.
Éppen az elsőfokú kétismeretlenes egyenletrendszer megoldását tanulták, lassan, tagoltan magyarázott Bodor tanár úr, hogy a gyengébbek is megértsék.
– Ezt másképp is meg lehet oldani – kiáltotta Marci. Én otthon másképpen csináltam.
– Jól van, jól, te második Bolyai János. Így becéznek ugye, a társaid a bentlakásban? Csak el ne hidd magad!
– Hoztam egy új feladatot, tanár úr! Engedje meg, hogy a megoldással együtt felírhassam a táblára.
Még a szünetbe is belefutottak, mert Marci nagy lendülettel rótta a betűket, a számokat, hevesen magyarázott, Bodor Levente beült egy padba, s onnan nézte boldogan zseniális tanítványát.

***
Egy gépkocsi a 150 km hosszúságú úton odafelé 30 km/h sebességgel gyorsabban haladt, ezért fél órával hamarabb ért oda, mint vissza. Mekkora sebességgel haladt odafelé, ill. visszafelé a gépkocsi?
Megoldás:
Ismeretlen megválasztása: jelöljük t-vel a menetidőt órában odafelé, ahol t > 0; xεR (pozitív valós szám)
Ismert a megtett távolság:  s = 150 km
A menetidő visszafelé: tvissza = t+ 0,5 óra
Az autó sebessége odafelé:  v = s/t = 150/ t
Az autó sebessége visszafelé: v = s/t = 150/tvissza = 150/(t+0,5)
Az egyenlet: 150/t =150/(t+0,5) + 30
Az egyenlet megoldása: Szorozzuk meg az egyenletet a két nevező legnagyobb közös osztójával, t (t+0,5) kifejezéssel: 150(t+0,5) = 150t + 30t(t+0,5)
A zárójelek felbontása után:
150t + 75 = 150t + 30t2+ 15t
Másodfokú egyenletet kaptunk, amit az általános megoldóképlettel el tudunk végezni.
Ezért „nullára redukáljuk”, az ax2+bx+c=0 általános alakra hozzuk: 30t2+ 15t - 75 = 0
Célszerű az egyenletet elosztani 15-tel:  
2t2 + 1t - 5 = 0

.............................
A másodfokú egyenlet megoldása: t1 =....................

és t2 =      ....................      , de mivel t2<0, ezért nem felel meg az eredeti felvetésnek, miszerint > 0;  xεR (pozitív valós szám)!
A fentiek alapján tehát t1 =  ................. 1,35078 óra.
Ebből pedig kiszámolva a sebességeket:
voda = 150/1,35078 = 111,04 km/h
vvissza=voda-30 = 111,04-30=81,04 km/h

Ellenőrzés:
vvissza= 150/(1,35078+0,5) = 81,04 km/h, ami tényleg 30km/h-val kevesebb mint a sebesség odafelé.

***
Amikor kész volt, helyet cseréltek, ismét a tanár állt fel a dobogóra, és ellágyuló hangon mondta:
– Merem hinni, gyermekek, hogy Moyses Márton feladata mindenkinek egyszerű, érthető és izgalmas. Az ember mindig szeretett száguldani, repülni, imádta a sebességet, itt most az egyenlet aranyszelencéjébe zárva kaptátok meg a mámort. Kövessétek Marcit ezen az úton, most már én is igazolom, joggal szólítjátok második Bolyai Jánosnak. Büszke vagyok rá!

Az első botrányt az robbantotta ki a baróti líceumban, hogy Marci nem állt meg itt, nem tartotta tiszteletben a matézis szakmai törvényeit, átvitte azt a politika zavaros vizeire.
Egyik nap új, szöveges feladattal jelentkezett, amitől megrendült az egész osztály, összevonta szemöldökét a mindig derűs Bodor Levente, behúzták nyakukat gallérjukba a félénkebb diákok.
Marci szöveges feladata így hangzott:
„János gazdának van harminckét foga, négy tehene, két lova, tizenkét juha, három disznaja, s a feleségének kilenc tyúkja és egy kakasa.
Hat hektáron gazdálkodik a család. Nyáron reggel és este otthon esznek, délben a mezőn. A három gyermek és a két szülő naponta 450 falás ételt eszik, és 10 liter vizet iszik.
Számítsátok ki, hogy a kiadós verések után hány foga, hány hektár földje, hány tehene, lova, juha, disznaja, a feleségének hány tyúkja, kakasa marad, hány falás ételt esznek otthon és a mezőn, hány liter vizet isznak, és hányat csuklanak az éhségtől egy évben, ha János gazda nem áll be a kollektív gazdaságba?”

Az osztály előtt olvasta fel ezt Marci, s nem lehetett tudni, van-e beszervezett füles a diákok között. Bodor Levente kivette a füzetet Marci kezéből, és mentette a menthetőt:
– Lányok, fiúk! Igencsak mókás kedvében volt Moyses Márton, amikor ezt a vicces feladatot megszerkesztette. Nehogy közületek valaki komolyan vegye, amint látjátok, azonnal el is koboztam a füzetét, szó sincs arról, hogy mi ellenségei lennénk a diadalmas szocializmusnak, egyszerű diáktréfáról van szó. Igaz, kicsit vaskos ez a tréfa, éppen ezért csak ránk tartozik. Szigorúan megtiltom, hogy világgá kürtöljétek, velem gyűlik meg a baja annak, aki egyetlen szót merészel szólni, miután kiléptünk a teremből.

Valószínű, nem volt besúgó ebben az osztályban, s ha volt is, megijedt, a besúgók általában gyávák, Bodor Levente bölcsessége és szigora eldugaszolta a csatornákat, nem szállta meg a Securitate az iskolát, nem idézték tanári konferencia elé Marcit, nem csapták ki.

De a fejmosást megkapta. Négyszemközt a fizika–kémia szertárban Bodor Levente a fekete földig leszidta legkedvesebb tanítványát:
– Megbolondultál, Marci? Elment a szép eszed? Eszeveszett, hebehurgya tökfilkó vagy! Tönkreteszed a jövődet! Nem gondoltál arra, hogy engem hurcolnak meg helyetted? Kiskorú vagy, apátlan, anyátlan árva, nem foghatnak perbe, de engem mint felbujtót évekre lecsukhatnak, s örökre megfoszthatnak a katedrától. Ilyen marhaságra fecséreled a tehetséged? Lángeszű ifjúnak tart a világ, miért nem használod alkotásra a fejed, miért heccelésre? A tudomány tiszta forrás, abból gyöngyözik felszínre az igazság tiszta vize, világ orvossága. Azt hiszed, változtatsz egy hülye számtanfeladattal százezrek sorsán? Nem látod, micsoda gőzhenger tiporja le, gyúrja föld alá a legjobb gazdákat? Én is faluról származom, nekem is fáj a pusztulás, siratom a fajtámat, gyászolom a közösséget, amelyikből kibújtam. Diák vagy, a baró­ti líceum éltanulója, végezd becsülettel a dolgodat. Csak szívós munkával léphetsz Bolyai János nyomába. Reméljük, az osztály befogja a száját.

Marci hallgatott, busa fejét lehajtotta, s rázta, úgy rázta jobbra-balra, mint egy bölény. Olyan is volt ő rőt, bozontos hajával, merev nyakával, mint az ősállat, ami talán itt, Erdővidéken maradt meg legtovább a Kárpát-medencében. Bölön falu határában látták az utolsót.
A IX. A osztály botránya elsimult, de az egekig nőtt a falvakban a fekete vész, ahonnan a líceum diákjai beözönlöttek. Magukkal hozták a szomorúságot, a jó szemű tanárok le tudták olvasni az arcokról, mekkora a baj, kinek az apját tették kuláklistára, melyik család maradt egy szem búza nélkül, kinek vitték el beszolgáltatás fejében a fejőstehenét, varrógépét, kit sikerült addig sanyargatni, hogy aláírta a belépési nyilatkozatot.
Aktivisták járták a vidéket, a mezőről fáradtan hazatérő gazdákat berendelték a pártirodára, kínozták őket hajnalig, s ha túlságosan nyakas volt valaki, annál házkutatást tartottak, gabonát, ócska puskát dugtak be a szénakazalba vagy a trágyadomb alá a milicisták, amit aztán megtaláltak.

Úgy tűnt, nincs kijárat a fehér egér számára a labirintusban, ki kellett izzadni benn, a tudat alagútjában a lélekmentés stratégiáját:
A fű lehajlik a kasza előtt, s megmarad, de a kemény törzset tövestől csavarja ki a vihar.
Ez hallatszott mindenfelől, ezt súgták a barátok egymásnak, szülő a gyermekének, diák a társának.

Ezen a homokzátonyon feneklett meg Moyses Márton lélekvesztője. Alkalmatlan volt a megalkuvásra. Sem a szabadságát, sem az életét nem volt hajlandó ilyen áron menteni. Mintha kimaradt volna az evolúcióból, hiányzott szervezetéből a mimikri képessége. Csupasz csiga volt a bolsevista Szaharában.
A magyar irodalom volt a másik rejtett taposóakna, amelyik bármikor felrobbanhatott. Sok volt a gyúlékony anyag, Moyses Márton megvadult a fércművektől, amit tanítottak, ezért felírta a füzete első oldalára:
„Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!”
Őrülten szerette József Attilát! Árvaságban, szegénységben, izzásban egy volt vele, felszívódtak a versek a lelkében, mint a föld ásványai fűben, fában, virágban, szavalta, mormolta, imádkozta, káromkodta, idézte, s ha vitatkozott valakivel, így érvelt: „Az én Attilám azt mondja, hogy…”

Féltették a tanárok ezt a tűzeszű gyermeket, és féltették a líceumot, mert lesték a hiénák, milyen ürüggyel csaphatnak le a színmagyar intézetre. Őrködött a szeku, az Ifjú Munkás Szövetség, a Pionírtanács, a milícia. Napiparancsban kapták: megfigyelni mindenkit, beépíteni a besúgókat, kétértelmű megjegyzésekkel provokálni tanárt, diákot, még a takarítónőt is, s írásban jelenteni a politikai vicceket, a román nemzeti nimbusz és a párt becsmérlését, a magyarkodást.

Ez sokkolta Moyses Márton idegeit. A hazugságpiramis.
Hazugságot üvöltött a rádió, hazudtak az újságok, a könyvkiadók díszkiadásban hozták a régi és az új bolsevista klasszikusok munkáit. Egészséges egyéneknek is sok lett volna, de Marci kifeszített idegszál, sajgó seb volt.
Amikor érezte, hogy pattan a húr, roppan az ideg, kiment megszokott zarándokhelyére, a Zathureczky-temetőbe, s leült Simonfy Sámuel sírjára. Ez a Simonfy volt Bem apó tábori orvosa, nagy idők tanúja, itt nyugszik székely földben, vele társalgott, hang nélkül mozogtak ilyenkor az ajkai, kezeivel gesztikulált, láthatatlan katonákkal szállt szembe, igyekezett kitépni a kezükből a szuronyos puskát:
„Milyen boldog korban éltél te, Sámuel! – suttogta cserepes ajakkal. – Akkor nem sajnálták odadobni az életüket a honvédek. És a székelyek sem! Miért romlott meg ennyire a magyar vér? Muszka hágott a nyakunkra akkor, azóta sem változott semmi, ma is ők diktálják, hogy vegyünk levegőt, mit álmodjunk, hogy rakjuk egymás mellé a szavakat, mit szabad, s mit nem szabad a fülünkkel meghallani, mikor kell kinyitni a szemünket, s mikor kötelező becsukni azt, milyen mélyre kell hajolni a gerincnek. Látod? A te gazdád, Bem apó is szláv volt, lengyel, de magyarul dobogott a szíve, most az a legnagyobb bűn, ha magyar vér zubog bennünk, székelyekben…”

Ez a temetőkert volt a végső menedéke, itt indult meg benne a belső beszéd, itt ömlött ki belőle a sok keserűség és vád a világ ellen.

(folytatjuk)

Hozzászólások
Szavazás
Mit gondol az új kormányról?







eredmények
szavazatok száma 15
szavazógép
2019-10-12: Riport - :

Bánja-e a székely? 3. (Életmód)

Lövéte – formát kereső község
Tervem, hogy körbejárjam a történelmi Udvarhelyszék településeit, amelyek jórészt a mai Hargita megye délnyugati részén helyezkednek el, illetve részben átnyúlnak Háromszék/Kovászna, Maros és Brassó megyébe is. Riportsorozatom egyik célja, hogy bemutassam Székelyföld különálló tájegységeit, áthajolva szomszédos közigazgatási területekhez tartozó kerítéseken, körülnézve ugyancsak székely településeken.
2019-10-12: Kiscimbora - :

Bocskorbén királyfi

(népmese)
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy ember s egy asszony. De azok olyan fösvények voltak, hogy senkinek egy falást Isten nevében nem adtak, inkább a szemét szúrták volna ki. Hát egyszer abba a faluba katonákat kvártélyoztak be.