Ha ott ül kevélyen
az ágak hegyében,

vagy: hátával sarlóz
a kémény tövében,

vagy: gebeszkedik a
lombok begyében;

hát még, amikor puhán
– macskatalpon –
átsettenkedik a
holdfény a szobán,
vagy az udvarokon
a hold-világa.

Futnak is a kutyák,
s a kutyuskák
az inaló holdfény
nyomába.

S így lehetett,
hogy egyszer
fölfutott
az égigérő fára,
az éjre,
hiszen mi mások
lennének
a vöröslő csillagok,
mint megvarasodott
macskaköröm-nyomok,
miket körbeforrt
az éjszaka
fekete háncsa.

Ezért
a kutyák
dühösen:
Vau, Vau!
S a hold
nyűgösen:
Nyau, Nyau!
Azaz
nem is szól,
csak összegömbölyödik
szerényen,
és mosolyog, mosolyog
az egészen.