Csütörtökön délután a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítási termében telt ház előtt mutatták be Dimény Attila második, a közelmúltban megjelent Kegyelet emlékéül állították című, A kézdivásárhelyi református temető kulturális öröksége alcímű könyvet, mely a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság gondozásában látott nyomdafestéket. Az igényes kivitelezésű kötet a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó és Nyomda munkáját dicséri, a borítóterv, a műszaki szerkesztés, valamint a gazdag képanyag a szerző munkája.
A rendezvény házigazdája Kinda István néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa, a kötet lektora volt, aki a magyar sírkő- és temetőkutatás történetét ismertette dióhéjban, majd a fejfákról és a sírkövek jelentőségéről beszélt, illetve azokat a szakembereket is felsorolta, akik az utóbbi időben temetőkutatással foglalkoztak.
A könyvet Jánó Mihály művészettörténész, a múzeum egykori munkatársa mutatta be. Mielőtt rátért volna a szerző második könyvének ismertetésére, Dimény Attila tavaly megjelent, A polgárosodás társadalmi és kulturális hatásai Kézdivásárhelyen (1750–1944) könyvéről is szólt, a mostanit annak pótköteteként jelölve meg, mindkettőt jelentős, hiánypótló munkaként értékelve. Egy jól szerkesztett, érdekesen összerakott könyv, aminek nem nagyon van hagyománya. A kötet legnagyobb erénye a levéltári háttér – értékelte Dimény Attila úttörő munkáját Jánó Mihály. A kötet felépítéséről elmondta: egy kutatástörténeti bevezető után a szerző sorra veszi a régi református temető térbeli fejlődését, a régi sírköveket, a jeles közéleti személyiségek síremlékeit, a sírboltokat, obeliszkeket és a kriptákat, azok formai változásait 1829–1863 között, a kriptasort, a 20. század elején épített, valamint az 1920 és 1970 közötti kriptákat. A művészettörténész külön szólt a könyvben szereplő térképekről, azok jelentőségét hangsúlyozva. Jánó Mihály arra buzdította a könyv szerzőjét, hogy a római katolikus temető is megérdemelne egy hasonló kötetet.
Miután a szerző válaszolt Jánó Mihály kérdéseire, vetített képes előadásban mutatta be a kötetben szereplő képanyagot, azt is elárulva, hogy immár huszonöt éve foglalkozik a református temető kutatásával, és a könyv első borítóján szereplő 1807-es sírkő, melyet 1994-ben fényképezett le, már nem létezik. A rendezvény végén a szerző felsorolta a könyv támogatóit, majd dedikált.
