Az 1918. október 31-én meggyilkolt egykori miniszterelnökre, gróf Tisza Istvánra emlékeztek tegnap Debrecenben az egyetem központi épülete előtt álló szobránál.
Pintér Ákos, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese azt mondta, Tisza István felismerte a kiművelt emberfők jelentőségét, azt, hogy a keleti végeken is ki kell alakítani a tudomány fellegvárát. Az egyetem 1921 és 1945 között a nevét viselte – tette hozzá Pintér Ákos, majd felidézte, hogy az ellene elkövetett három merénylet után a negyedik volt végzetes: gróf Tisza István az életét áldozta meggyőződéséért, a hazájáért. „Olyan példakép ő, aki mutatja az utat, azt, hogy a helyünkön következetesen meg kell tenni mindent az egyetemünkért, a városért és Magyarországért” – hangoztatta a szónok.
Szloszjár Balázs dandártábornok, a debreceni 5. Bocskai István lövészdandár parancsnoka beszédében a 20. század eleje legmeghatározóbb politikusának nevezte gróf Tisza Istvánt, akiről ezúttal mint katonáról emlékezett meg. Felidézte, hogy egyetemi kötődése mellett Tisza István mintegy két évet töltött a 2. debreceni huszárezrednél. Előbb önkéntesként szolgált az ezredben, majd harminc év múltán parancsnokként vezette frontszolgálatra a debreceni alakulatot – mondta, hozzátéve, hogy „a frontszolgálaton ismerte meg a paraszti származású legénység igazi arcát”, amiről később azt írta József főhercegnek: „most ismerhettem meg csak igazán a magyar népet: ez a világ legkülönb fajtája, melyet csak szeretni és tisztelni lehet”.
Szloszjár Balázs a Tisza Istvánt ért merénylet kapcsán azt mondta: „erélyes és nyílt fellépésével, bátorságával, következetességével szükségképpen magára irányította az ellenzéki gyűlölet sortüzét”. Sosem volt rá jellemző az elkeseredés, a lelki elgyengülés, határozottságával számos ellenséget szerzett – tette hozzá, felidézve gyilkosai előtti, egyenességét és bátorságát tükröző utolsó szavait: „ennek így kellett történnie”. A szónok imponálónak nevezte gróf Tisza István emberi tartását, erkölcsi szilárdságát, állhatatosságát. „Református volt, gróf és magyar” – zárta emlékező szavait Szloszjár Balázs. A megemlékezők ezt követően megkoszorúzták gróf Tisza István szobrát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.