Köztük az 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégzett, a kantonális Erdély tervezetét kidolgozó, az 1956-os magyar forradalom hatására verseket író érmihályfalvi lelkészről, Sass Kálmánról, sors- és rabtársáról, az ugyancsak kivégzett dr. Hollós István hadbíróról, tanárról, a máréfalvi származású, megtörhetetlen, népével imádkozó székelyudvarhelyi plébánosról, Pálffy Gézáról, „karácsony mártírjáról”, a Nicolae Ceaușescu diktatúrája ellen különböző akciókkal tiltakozó, öngyilkosságba kergetett csíkszentdomokosi Böjte Balázsról, a háromkötetes Erdély története elítélését megtagadó, és ezért a bukaresti szálloda ablakán kidobott Bálint Ferencről, Páll Béla gyergyóditrói matematikatanárrról, akit súlyos betegen ítéltek hat év szigorított fegyházbüntetésre, mert tiltakozó leveleket írt a helyi, megyei, központi pártszervekhez, a „Kárpátok géniusza” minden tiltása, megtorlása ellenére Gyi­mesbükkön organikus jellegű, tágas, szép, korszerű római katolikus templomot építő Dani Gergelyről (1976. október 17-én szentelték fel – T. Z). Külön méltattuk azt a kivételes, emberfeletti, életük kioltásával végződő ellenállást, amelyet Tőkés László temesvári református lelkész testi, lelki, szellemi védelmében Újvárosi Ernő technikus, a Ceaușescu-diktatúrát, a temesvári népfelkelést, az 1989. december 22-i rendszer- vagyis gengszterváltást túlélő, 1990-ben máig tisztázatlan körülmények között meggyilkolt, vadadi születésű Toszó Árpád mérnök tanúsított. Szikszay Jenő brassói magyartanárról, irodalomtörténészről – akinek nyolckötetes szekus dossziéját nemrég találtam meg, továbbá Kinek játszol a sírban? címmel Visky Árpád kiváló sepsiszentgyörgyi színművészről és A hetes kilométerkőnél címmel Pécsi Norbert Artúr szatmárnémeti diák egyedi drámájáról közöltem tanulmányt. A kerékpárral hazafelé tartó Pécsi Norbert Artúr 14 éves diákot 1989. március 11-én, hét kilométerre a román–magyar határtól, a Szamos töltésén A. D. román határőr, a 02891-es alakulat katonája agyonlőtte. Az RMDSZ parlamenti képviselőjeként ismert Pécsi Ferenc, az édesapa, pert indított a volt határőr ellen. A bíróság A. D.-t felmentette, mert végig azt állította: hazafias kötelességét teljesítette, azt hitte, a gyerek át akar szökni a határon!

A sorstragédiák bemutatása mindenki számára egyértelműen bizonyította: a román kommunista diktatúra – hatalomra jutásától kezdve 1989. december 22-ig – a legvéresebb terror, kivégzések, a belső ellenzék bebörtönzése révén biztosította teljhatalmát. A romániai magyarság számarányához viszonyítva a legnagyobb áldozatot hozta!

Az 1994-ben Stockholmban megjelent Kövek egy siratófalhoz címet viselő kötet honorálásaként a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége – a SMOSZ – 1994 októberében kéthetes svédországi körútra hívott meg. Első elő­adásomat az erdélyi ’56-os szervezkedésekről, szervezkedési kísérletekről, az azt követő megtorlásokról, kivégzésekről a dél-svédországi Lundban élő magyaroknak tartottam. Az előadás és a könyvbemutató után szót kért egy idős, alacsony termetű úriember. Kijelentette: negyven éve vár rám. Mindannyian kérdően tekintettünk rá. Békássy Zoltán egykori zombori – Bácska-vidéki – református lelkész, aki nyugdíjasként a Lundban dolgozó lányánál lakott, elmondta élete nagy titkát: 1958 tavaszán, nyarán Tito jugoszláv marsall és államelnök titkosrendőrsége hat hónapon át keményen vallatta arról, hogy mit tud a politikai börtönben raboskodó Sass Kálmánról? Ez a fontos információ is egyértelműen bizonyította: függetlenül attól, hogy milyen volt a magyar–román, a román–jugoszláv kétoldalú kapcsolat, a szovjet modell alapján létrehozott állambiztonsági szervek mindvégig együttműködtek. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában eddig még nem találtam dokumentumokat Békássy Zoltán tiszteletes úr kihallgatásáról. Minden bizonnyal az újvidéki levéltárban kell folytatnom a kutatásokat. Békássy Zoltán református lelkész a lundi kötetlen találkozó záróakkordjaként átadta nekem az 1966-tól 1994 októberéig féltve őrzött Der Spiegel folyóirat 1966. évi, 45. számát, amelyet az egyik, Nyugat-Németországban dolgozó hívétől kapott, és amely nagyon pontos adatokat közölt az erdélyi ötvenhatról, a Dobai-perről. A tudósítás magyar fordítását első ízben a Háromszék olvasói olvashatják.

Der Spiegel: Ötvenhat Erdélyben

(…) Egy magas rangú menekült magyar képviselő olyan eseményekről számolt be a Spiegelnél, amelyek eddig nyugaton még ismeretlenek voltak. Az 1956-os magyar forradalom szikrája (elmondása szerint) fellobbant Romániában is – elsősorban a rádión keresztül.

A Romániában élő magyarság (a 19 millió román lakos közül négymillió Erdélyben él, 1,6 millió a magyar lakosok száma) a budapesti rádiót hallgatta. Október 24-én azt hirdette nekik a felkelők adójaként emlegetett Kossuth rádió, hogy Magyarországon összeomlott a sztálini diktatúra.

Tüntető fiatalok

Ennek hallatán az erdélyi románok összebarátkoztak az itt élő magyarokkal, akikre évszázadok óta úgy tekintettek, mint népük ellenségeire. A román munkások, mérnökök, hivatalnokok és tanárok lefordíttatták az érkező híreket, és így gratuláltak magyar munkatársaiknak: ti egy praktikus (hasznos) nép vagytok!

A román parasztok színes szalagokkal díszítették fel a szekereiket és a lovaikat, aztán átmentek a szomszédos magyar falvakba – pálinkával és borral felszerelve –, hogy közösen megbeszéljék, mi módon lehetne Romániában is megszüntetni a kolhozt.

A budapesti mintát követve az erdélyi egyetemek és főiskolák is diáktanácsokat hoztak létre, aztán október 24-én este megfogalmazták követeléseiket: szabad diákegyesületet, egyetemi autonómiát, illetve a marxista-leninista tanítás és az orosz nyelv kötelezettsége alól való felszabadítást kérték.

Másnap Kolozsváron – Erdély korábbi fővárosában – gyűltek össze a Bolyai magyar egyetem, a Babeş román egyetem, illetve a Agrártudományi Intézmény, a Művészeti Főiskola és a Konzervatórium diáktanácsai a középkori (magyar) Mátyás király szülőházában (1). A résztvevők tapsvihar közepette jelentették ki, hogy szolidarizálnak a magyarországi egyetemistákkal, és a következő vasárnapon egy közös utcai demonstrációban vesznek részt. A helyszín: a sportpark, hajnali öt órakor.

Ugyanabban az időben, amikor a diákok a gyűlést befejezték, Kolozsvár Szamosfalva nevű katonai repülőterén két gép landolt. Az egyik gép Bukarestből érkező biztonsági alkalmazottakkal szállt le, a másik pedig egy magyar és egy szovjet elhárító tisztet, valamint a román nagykövetség egyik bizalmi emberét szállította Budapestről Erdélybe.

A látogatók Kolozsváron, a Securitate nevű államvédelmi szolgálat Árpád úti főhadiszállásán a tartományi pártbizottságok titkáraival találkoztak annak érdekében, hogy ellenintézkedéseket hozzanak az Erdély területén elharapódzott békétlenkedések visszaszorításáért. A tanácskozás kora reggelig tartott. Megszületett a terv: ha a vörös hatalom ellen a románok és a magyarok ilyen gyorsan szolidarizáltak egymással, akkor együtt kell őket üldözni.

A receptnek Erdélyben múltja van. Ez a módszer semmisítette meg ugyanis az Osztrák–Magyar Monarchiát is.

A második világháború győztes nagyhatalmai a népek harcait alávetették a szövetségi politikának: Erdélyt leválasztották Magyarországról és a szövetséges Romániának ítélték. Hitler és Sztálin (2) 1940-ben Észak-Erdélyt, az úgynevezett ingoványos földet (a német telepesek segítségével alakíttatta át elsőként az osztrák Mária Terézia gabonatermő vidékké) visszacsatolta Magyarországhoz, de 1947-ben ez a terület már ismét Románia része volt.

A Securitate kihasználta a románok és a magyarok között lappangó régi viszálykodást. Másnapra a biztonsági szolgálat valamennyi besúgóját a helyszínre rendelték. Ezekben az években, csak Kolozsváron, a Securitate több száz „tiszteletbeli munkatársból” álló hálózatot alakított ki. Ezek többnyire kis csalók, karrieristák, megzsaroltak vagy megfélemlített emberek voltak.

Pénteken, 1956. október 26-án a belváros forgalmas bérházaiban, illetve nyilvános épületeiben adták ki a parancsot a civilbe öltözött biztonsági tisztek.

A nap folyamán a városban röplapok kerültek forgalomba. Ezeket, állítólag egy magyar repülőgépről szórták le Bács község fölé (3). A röplapok némelyike az egyetemeken kézről kézre járt. Ezek a cetlik a magyarországi egyetemisták 14 pontban megfogalmazott követeléseit tartalmazták úgy, ahogyan ez a rádióban volt hallható. Csatoltak mindehhez azonban egy 15. pontot is: a magyar felkelők Erdély Magyarországhoz való azonnali visszacsatolását követelték (4).

A Kolozsvár területén élő románok megdöbbentek és elkeseredtek, a magyarokban azonban ezek a röplapok felébresztették a reményt.

A románok nemsokára – a budapesti események láttán még inkább fellelkesülve – készségesen adták tovább a hírt, hogy „Jönnek a magyarok!” Azt mesélték, hogy Nagyváradnál a magyar partizánok átlépték a határt – gyilkolva és felégetve mindent maguk körül.

A Securitate számításai bejöttek: a röpiratokat palackozták. Nem sokkal ezután pedig a budapesti felkelők Erdély újraosztását követelték.

A biztonsági szolgálat beépített ügynökei a magyar bolyais egyetemisták között más híreszteléseket is terjesztettek. Jobb, ha megvárják a nemsokára érkező magyar felszabadító seregeket, ahelyett, hogy a román kollégáikkal együtt tüntessenek. Aztán a románok felfegyverkeztek és le akarták lőni a felvonulásban részt venni akaró magyarokat. A tüntetésre nem került sor. A magyarok is, akárcsak a románok, saját hazájukat féltették. Vasárnap hajnalban az egyetemi parkban pusztán néhány kíváncsiskodó és a diákság selejtje jelent meg. A szomszédos utcákban civil biztonsági tisztek tartózkodtak, és azt javasolták annak a néhány diáknak, hogy hagyja el a sportparkot. Azokat, akik a tanácsot nem fogadták meg, a biztonságiak elvonszolták és letartóztatták. (5)

Október 26-án és 27-én Temesváron, ahol kevés magyar egyetemista van, viharos tüntetések zajlottak. (6) Vasárnap a környező gyárak munkásai kellett volna találkozzanak az egyetemistákkal, hogy egy nagy megmozdulásban vegyenek részt. Előtte való este azonban a menetoszlop az egyetemi negyedben szolgáló rendőrkatonákkal találta magát szemben. Körülbelül 3000 diákot tartóztattak le ekkor.

A Párt Romániában ura maradt a helyzetnek. A Magyarország felé vezető határokat lezárták. Az alatt az idő alatt, amíg Budapesten ágyúk dörögtek, Bukarest egy kihalt városnak mutatkozott. Csak a Securitate őrszemei vigyáztak a rendre a városban az esti órákban.

(…) 1956. november 1-jén a kolozsvári Házsongárdi temetőben egy tucat egyetemista magyar költők és tudósok sírjainál találkozott. A sírokon gyertyát gyújtottak és virágokat helyeztek el.

Egy Bartha nevű egyetemista-költő elszavalta egyik versét. (7) Később így nyilatkozott: „Amikor a tömeg lassan, gondolatokba merülve elhagyta a temetőt, kis csoportokban ott maradtak – mint egy nagy esőzés után a patakmederben a kövek –, a Securitate civilbe öltözött tisztjei.”

Nem zavarták a gyászünnepséget, de mindent megfigyeltek és megjegyeztek. Nem sokkal később az összes gyászolót letartóztatták.

Katonai törvényszékek ítélkeztek felettük. A tárgyalás gyakran csak 10–20 percig tartott, az elítélteket rögtön a szamosújvári börtönbe szállították, ahol fegyőrök ismertették velük az ítéletet.

A Bolyai Egyetem diáktanácsának tagjai fejenként 5 év börtönbüntetést kaptak, Bartha (Bartis – T. Z.), az egyetemista költő hetet. (8) A Bolyai Egyetem marxizmus-leninizmus tanára, Bereczki András (9) – hűséges, odaadó kommunista – elmulasztotta jelenteni, hogy barátai, Dobai (István) és Varga (László) beadványt kívántak intézni az ENSZ-hez, hogy az Erdély-kérdést lakosságcsere révén lehessen megoldani. 15 évet kapott érte, Dobai és Varga életfogytiglant. Bereczkinek a feleségét, egy leánygimnázium igazgatóját (valójában a katolikus gimnázium aligazgatónője volt – T. Z.), megfosztották a hivatalától és kizárták a pártból, mert megtagadta, hogy elváljon a férjétől.

Egy román egyetemista, Moldoveanu megpofozott egy járókelőt, aki azt állította, hogy a magyar partizánok átlépték a határt. (10) A megpofozott titkosrendőr volt. Moldoveanu egy évet ült ezért.

A szamosújvári börtön tömve volt. Kb. 10 000 erdélyi magyart küldtek a Duna-deltába.

A Bolyai egyetem napjainkban

1959 februárjában megjelent Kolozsváron a bukaresti Központi Vezetőség egy megbízottja. Azt követelte, hogy a magyar egyetemet olvasszák be a románba. A rá következő éjszakán Szabédi László, régi kommunista, a magyar irodalom tanára, Szamosfalvánál a gyorsvonat elé vetette magát. Csendes (Zoltán) professzor és felesége megmérgezték magukat. Molnár (Miklós) docens kiugrott az ablakon. (11)

A KV-megbízott neve Nicolae Ceauşescu volt. 1965 óta ő az RKP főtitkára. (12)

Jegyzetek:

(1): A kolozsvári 56-os történéseket a Der Spiegel szerkesztőségével ismertető „magas rangú, menekült magyar képviselő” nevét, személyazonosságát eddig nem sikerült azonosítani. A tudósításban lévő gyakori névelírásokat lapalji jegyzetben korrigáljuk. A Mátyás király szülőházában tartott, a diákszövetségek szervezésével kapcsolatos, a Balázs Imre festő- és Tirnován Arisztid szobrász szakos hallgató által vezetett gyűlésre 1956. október 24-én, és nem 25-én este került sor. A megbeszélésen a felsorolt intézmények hallgatói mellett jelen voltak a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatói is. Visszaemlékezések szerint még a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetből is érkeztek küldöttek, ők azonban elkéstek, illetve egyikük nem vett részt a tanácskozáson.

(2): A vallomástevő az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntésre utal, amikor a döntőbíró szerepére vállalkozó hitleri Németország és Mussolini Olaszországa Észak-Erdélyt Magyarországnak ítélte. A német telepesek 18. századi szerepének túlértékelése minden bizonnyal a szerkesztő műve. A lecsapolások nagy részére a Bánságban és nem Erdély északi részében került sor.

(3): A bevezető tanulmányban részletesen tárgyaljuk a SZER és a fiktív „Ellenállási Mozgalom” által 1954. október 1-től 1956 végéig Magyarország és Románia területének egy része fölött kizárólag léggömbökből kiszórt röplapok történetét.

(4): Az állításnak semmilyen valóságalapja nincs, a vallomástevő szintén bedőlt a párt- és államvezetés legfelsőbb szintjéről irányított diverziónak. A budapesti Műszaki Egyetem hallgatói 16 pontban fogalmazták meg a követeléseiket, szó sem volt Erdély azonnali Magyarországhoz való csatolásáról.

(5): Az állítás teljes mértékben csúsztatás! Egyetlen diák sem jelent meg a stadionban, a letartóztatások később kezdődtek.

(6): A temesvári diáktüntetésre 1956. október 30-31-én került sor .

(7): Bartis Ferenc egyetemista költőről van szó. Névelírás.

(8): A „magas rangú menekült magyar képviselő” pontatlanul idézte az ítéleteket: Várhegyi István elsőrendű vádlottat 7, Nagy Benedek másodrendű vádlottat 5, Koczka György és Kelemen Kálmán harmad-, illetve negyedrendű vádlottat három év börtönbüntetésre ítélték. A két utóbbit a börtönbüntetés után kényszerlakhelyre a Bărăganba hurcolták. Bartis Ferenc perét leválasztották Dávid Gyula és Páskándi Géza peréről, végül külön perben ítélték el, hét év börtönbüntetésre.

(9): Bereczki András valóban párttag volt, de a hűséges kommunista jelző egyáltalán nem illik rá. Vallomásaiban, önéletrajzi visszaemlékezésében többször hangsúlyozta: teljesen kiábrándult a marxista-leninista ideológiából. Nem marxizmus-leninizmust, hanem közgazdaságtant tanított.

(10): Egyetlen szaktanulmány, kötet sem említi ezt a nevet, illetve a történetet.

(11): Szabédi Lászlótól eltérően Nicolae Ceauşescu Csendes Zoltánt, a matematikai statisztika tanszékének vezetőjét nem alázta meg az egyesítést előkészítő maratoni gyűlésen. Ő volt az új egyetem első számú prorektor jelöltje, karrierje meredeken felfelé ívelt, 1959.május elsején előkelő helyen ült a dísztribünön. A Bukarestben és Kolozsváron zajló tárgyalásokon ragyogó intellektusával hamar megsejtette a rejtett nacionalista szándékokat, a magyar egyetemi oktatás előtt álló csapdahelyzeteket. Szabédi temetésén bukaresti útja miatt nem vehetett részt. Imreh István történész professzort faggatta a temetésről. Imreh István a kérdésre azt válaszolta: Méltó volt Szabédihoz! Ezt követően a feleségével együtt véget vetett az életének. (Lásd: Magyar nyelv és irodalom a Bolyai Egyetemen. In: A Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem 1945-1959. A Bolyai Egyetemért Alapítvány és a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete kiadványa. Budapest, 1999. 124.10.)

(12): Der Spiegel, 1966/45. szám, 158-162. A lap melléklete tudósításokat közölt Indonéziáról, Ausztriáról. Fényképet közöl Nicolae Ceaşescu egyik „munkalátogatásáról”.