Nemrég ünnepelhette a világ Lev Tolsztoj születésének száznyolcvanadik évfordulóját. Megállapítható: népszerűsége töretlen, a világ egyik legismertebb, legtöbb nyelvre fordított írója, regényei (Háború és béke, Anna Karenina, Feltámadás), kisregényei és elbeszélései (Iván Iljics halála, Polikuska, Gazda és cseléd, A hamis szelvény, Kreutzer-szonáta, Az ördög) változatlanul népszerűek. A kaukázusi háborúk fontos helyet foglal az orosz irodalomban, Lermontovtól és Puskintól Tolsztojig, majd a huszadik század egyik nagy orosz prózaírójának, Bulat Okudzsavának a regényeiig.
Tolsztoj a Hadzsi Muratban írja meg a Forrongó Kaukázust, de a véget nem érő háború, amely, ugye, ma is tart, s nem is látni a végét, számtalan művében jelenik meg, ezek közül most egy kevésbé ismert írásával, a töredékek közé sorolt, Hogyan halnak meg az orosz katonák című novellavázlatával emlékezünk a nagy íróra, akit bizonyos korszakokban ― és nem véletlenül! ― Oroszország élő lelkiismeretének is neveztek. Az elbeszéléstöredéket Tolsztoj 1854-ben Szevasztopolban írta, s először a Kiadatlan szépirodalmi művek című kötetben jelent meg Moszkvában 1928-ban. S ha arra gondolunk, hogy az orosz katonák már akkor is többek között a ,,csecsencekkel" harcoltak, s hogy ennek a ,,csecsen háborúnak" ma sincs vége, eltöprenghetünk próféciákon innen és túl Tolsztoj éleslátásán, problémaérzékenységén és felelősségérzetén!