Megyei kórház: új eszközökkel gazdagodott a szemészeti osztály

2019. november 27., szerda, Közélet

Több mint 670 ezer lejes beruházás nyomán korszerű eszközökkel gazdagodott a napokban a Dr. Fogolyán Kristóf Kovászna Megyei Sürgősségi Kórház szemészeti osztálya. A megye legnagyobb egészségügyi intézményének vezetősége tízéves „tartozását” törlesztette az osztállyal szemben. Az eszközbeszerzés ugyanakkor nem áll le itt, az elkövetkezendőkben a műtő további felszerelését szándékoznak kicserélni, illetve megtörténtek az első lépések az osztálynak otthont adó épület korszerűsítése irányába is.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

András-Nagy Róbert kórházmenedzser szerint a szemészeti osztályt bizonyos szempontból „elhanyagolták” az elmúlt tíz évben – utoljára 2009-ben hajtottak végre komolyabb beruházást –, mivel a kórház korszerűsítésének nagyobb volumenű – az uniós alapokból támogatott felújításhoz köthető – beavatkozásai élveztek elsőbbséget, de ez nem azt jelentette, hogy ez az osztály az utolsó helyen állna a vezetőség prioritásai között. A most érkezett eszközök a műtő korszerűsítését szolgálják, minisztériumi és a megyei önkormányzat hozzájárulásával vásárolták meg. A teljes kiadás meghaladta a 670 ezer lejt, és öt orvosi készülék beszerzését tette lehetővé. Ezek: műtőlámpa, szürkehályog-eltávolító, valamint retinaműtétek elvégzésére alkalmas fakoemulzifikációs készülék, műtőágy és -szék, LED-technológiás műtéti mikroszkóp, valamint a dioptriák értékeinek meghatározására alkalmas kerato-refraktométer.

A megyei önkormányzatnál évekkel ezelőtt felállították a fejlesztések elsőbbségi sorrendjét, azaz út, híd, kórház, majd ez bővült a hulladékgazdálkodással, illetve a szociális szolgáltatásokkal – idézte fel Tamás Sándor. A kórházat fenntartó Kovászna Megye Tanácsa vezetője szerint tíz évvel ezelőtt a kórház építőtelep volt, majd 2010 után, amikor a gondnokság és a tulajdonjog átkerült a minisztériumtól az önkormányzathoz, elindult egy folyamat, és ennek most már látható eredményei is vannak: a sorban megújuló osztályok. Az elnök továbbá felidézte: az év elején sikerült a szaktárca költségvetésébe átutaltatni 12 millió lejt, amit eszközvásárlásra fordíthatott a megyei kórház, ebből az összegből fedezték a szemészeti osztályra megérkezetteket is. Ehhez az alaphoz a megyei önkormányzat további kétmillió lejjel járult hozzá.

A korszerűsítés, felszerelés ütemét folytatni szándékoznak, legkésőbb jövő év elején újabb felújított osztályt mutathatnak be.

Tamás Sándor szerint egy egészségügyi intézmény fejlesztésének három pillére van: az épületek, a felszereltség, valamint a szakszemélyzet. Utóbbi kapcsán nemcsak az orvosok értendők, hanem mindenki, aki a kórház megfelelő működéséhez hozzá tud járulni. E három pillér milyenségén múlik az intézményben uralkodó hangulat, amely az elmúlt években érezhetően javult. A szakembereket illetően Tamás Sándor megjegyezte: az elmúlt nyolc évben több mint száz pályakezdő vagy tapasztaltabb orvossal sikerült bővíteni a kórház csapatát. Közülük mindenki nem maradt itt, hiszen nagy a fluktuáció, viszont egy változás megfigyelhető – ami a bérek rendezését követően felerősödött –: érezhetően nő azon szakemberek száma, akik a megyei kórházat választják. A folyamatot erősíteni szeretnék, ezt a célt szolgálta egyebek mellett a szolgálati lakások biztosítása az itt munkát vállaló orvosoknak.

 

Dr. Albert András osztályvezető főorvos. Fotó: Kocsis B. János.

 

A szemészeti osztályon zajló orvosi tevékenységet – a közvélekedéssel ellentétben – alapvetően sebészeti beavatkozások teszik ki, a páciensek mintegy 95 százaléka műtéti beavatkozásokon esik át – hívta fel a figyelmet Albert András osztályvezető főorvos. Az idei közel 1600 beutaltból 1500 esetében műtétet hajtottak végre, legtöbb esetben szürke hályog miatt kellett beavatkozni (1200 körül). Ezért kiemelten fontos a műtő fejlesztése, a technológiai fejlődés pedig viszonylag rövid idő alatt túlhaladottá teszi az eszközöket, bár több – így a most cserélt mikroszkóp – még egy ideig használatban maradhat, de már nem ugyanaz a hatékonysága. Más készülékek, így a közel tizenkét éves fakoemulzifikációs már a gyakori meghibásodások fázisába lépett, ezért a csere nagyon időszerűvé vált. Albert András kisebb bemutatóval is szolgált a legtöbbet használt eszköz, a LED-technológiás, videókamerával is ellátott műtéti mikroszkóp és a műtőasztal kapcsán, illetve kérésre a fakoemulzifikációs készülékkel lehetséges szürkehályog-eltávolítási beavatkozás részleteibe is beavatta a sajtó képviselőit. A főorvos szerint a frissen érkezett eszközök nagyjából tíz évre biztosítják a hatékony műtéti beavatkozásokat, illetve reményét fejezte ki, hogy a műtő, valamint az osztály további felszereléseit is sikerül kicserélni a közeljövőben, mivel egyik-másik darab korban már meghaladta a több tíz évet.

 

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1855
szavazógép
2019-11-28: Család - :

Elborzasztó adatok

38 445 családon belüli erőszakos cselekedetről érkezett jelentés a rendőrséghez 2018-ban, de a gyakorlatban ennél háromszor több olyan eset lehet, amely soha nem jut a hatóságok tudomására – ismertette Biró Rozália RMDSZ-es parlamenti képviselő hétfőn, a nők elleni erőszak világnapján Nagyváradon. Hozzátette: nem csak aggasztóak, hanem egyenesen borzasztóak a családon belüli erőszakra vonatkozó statisztikai adatok.
2019-11-28: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Petőfi útjai
Csadi Zoltán színművész Petőfi Sándor Kerényi Frigyeshez írt Úti levelei alapján készült Útirajzok című előadását, amely nemzeti költőnk magyarországi és erdélyi vándorlásait, utazásait mutatja be, ma Kovásznán 13 órától a Művelődési Központban, 18 órától pedig a városi művelődési ház Ignácz Rózsa Termében, Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium dísztermében pénteken 10.30 és 12.30-tól láthatja a közönség.