Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Mi, hol, mikor?

2019. november 28., csütörtök, Mi, hol, mikor?

Petőfi útjai
Csadi Zoltán színművész Petőfi Sándor Kerényi Frigyeshez írt Úti levelei alapján készült Útirajzok című előadását, amely nemzeti költőnk magyarországi és erdélyi vándorlásait, utazásait mutatja be, ma Kovásznán 13 órától a Művelődési Központban, 18 órától pedig a városi művelődési ház Ignácz Rózsa Termében, Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium dísztermében pénteken 10.30 és 12.30-tól láthatja a közönség.

Slam a Szimplában
A Com’ON Sepsi projekt utolsó eseményeként november 30-án, szombaton két rendezvénynek ad otthont Sepsiszentgyörgyön a Szimpla: 19 órától Purosz Leonidasz költő mutatja be Erdélyben először Egy férfi sosem hagyja félbe című könyvét; 20 órától „magamat kigúnyolom, ha kell, ha nem” címmel kezdődik slam poetry akció. Meghívottak: Sárközi Richárd szombathelyi születésű, Pintér Kristóf Signo pápai és Vass Csaba szászrégeni slammerek.

 

Jótékonysági előadás
A Gidófalva Község Fejlődéséért Egyesület jótékonysági előadást tart szombaton 18 órától a gidófalvi Erdős Gábor Művelődési Házban. Az előadáson fellép a sepsiszentgyörgyi-sepsikőröspataki Zöld Fenyő Néptáncegyüttes és a helyi Czetz János-iskola tanulói. Belépő: 15 lej. Az előadáson befolyt összeget a Czetz János-szobor felállításának költségeire fordítják.

 

Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház ma 19 órától a nagyteremben Bertolt Brecht: Koldusopera (Háromgarasos opera) című előadását játssza (rendező: Bocsárdi László).
ROMÁN SZÍNHÁZ. Az Andrei Mureșanu Színház Művész Termében ma 19 órától: Jurnal de România – Sf. Gheorghe (Romániai napló, Sepsiszentgyörgy), amelyben a sepsiszentgyörgyi román színészek vallanak a városról.
VENDÉGJÁTÉK. A Tamási Áron Színház decemberi műsorának különleges eseménye lesz a Szatmárnémeti Északi Színház vendégjátéka. A Harag György Társulat ezúttal egy Molière-komédiát mutat be a sepsiszentgyörgyi közönségnek, amelynek rendezője Bocsárdi László, főszereplője pedig Márkó Eszter, aki az idei évadtól hazaköltözött Sepsiszentgyörgyre és a társulat tagjává vált. A Scapin című produkciót december 7-én, 8-án és 9-én, szombaton, vasárnap és hétfőn 19 órától láthatja a szentgyörgyi közönség a nagyteremben. Díszlet: Barta József,  jelmeztervező:  Kiss Zsuzsanna. A rendező és a főszereplő mellett más ismerős alkotókkal is találkozhatnak a szentgyörgyi nézők a Scapin című produkcióban: ismét színpadon láthatják Dió­szegi Attilát és Nagy Csongor Zsoltot, a társulat volt tagjait, az előadás dramaturgja a sepsiszentgyörgyi születésű Benedek Zsolt, zeneszerzője pedig Bocsárdi Magor. Az előadás időtartama 2 óra 15 perc egy szünettel. A jegyek ára 30 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak 23, csoportoknak személyenként 15 lej. Jegyek válthatóak a sepsiszentgyörgyi központi jegyirodában és a biletmaster.ro honlapon.

 

Tánc
ELŐADÁS. Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban ma 18 órától újra műsoron a Háromszék Táncegyüttes A banda című előadása (rendező-koreográfus: Könczei Árpád). Jegyet vásárolni a kulturális szervezőirodában, illetve a biletmaster.ro oldalon lehet. Az iroda nyitva 10–16 óráig, valamint előadás előtt egy órával. Telefon: 0267 312 104.
TÁNCHÁZ. Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban ma 20 órától táncház táncoktatással. Házigazda: Ádám Julcsi és Melles Endre. Muzsikál a Heveder zenekar és a Folker együttes. A belépés ingyenes.

 

Képernyő
Az Erdővidék Térségi Televízió mai műsora: 19.30 A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében megújult Cimbora Óvoda. 19.55 Elek apó emlékezete. 20.20 Erdővidék Kultúrájáért Díj a Felsőrákosi Hagyományőrző Dalcsoportnak. 20.50 Viseleteink – Dávid Alpár népviseletkészítő ruhái. 21.10 Iskolások szürete Vargyason. A televízió adásai az erdtv.com internetes portálon is nézhetők.

 

Zene
KAMARAZENE. Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész interaktív kamarazene-koncertre hívja a sepsiszentgyörgyi nagy­érdeműt ma 18 órára a Bástya-ház koncerttermébe (Olt utca 6. szám). Az est címe és témája: A filmzene világa. A helyek száma korlátozott, a jegyet előre is meg lehet vásárolni 9–15 óráig (telefon: 0267 373 651). Ára: 10 lej. Szervező: Árkosi Kulturális Központ és a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókja.
ORGONAKONCERT. Adventi koncertet ad szombaton Sepsiszentgyörgyön a Krisztus Király-templomban a 18 órai szentmise keretében és utána a brassói Fekete-templom Bach-kórusa.

 

Kiállítás
A sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben (Szabadság tér 2. szám) ma és pénteken 11 és 19 óra között látogatható még A múlt szabadsága című válogatás Alföldi Róbert fotógyűjteményéből: Neoavantgárd fotóművészet Magyarországon az 1960-as évektől napjainkig.

 

Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma: 16.30-tól Jetikölyök – amerikai animációs kalandfilm, magyarul beszélő, illetve Addams Family – amerikai animációs film, románul beszélő; 18.15-től Múlt karácsony – angol–amerikai romantikus vígjáték, magyarul beszélő; 18.30-tól Isten létezik, és Petrunijának hívják – macedón–belga–francia–horvát–szlovén dráma, román felirattal;  20.15-től Álomnagyi – francia vígjáték, magyarul beszélő; 20.30-tól Midway – amerikai–kínai történelmi filmdráma, román felirattal. Telefon: 0787 526 102, honlap: arta.cityplex.ro.

 

Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig az 1918. december 1. út 29. szám alatti Sensiblu (telefon: 0267 310 219, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Szabó Jenő utcai Eco (0267 364 974) gyógyszertár teljesít szolgálatot.

 

Röviden
ADVENT. A sepsiszentgyörgyi Zathureczky Berta Központ kedvezményezettjei ma 10 és 13 óra között adventi dekorációkat készítenek a központnak. Ugyanott december 4-én, szerdán 10.30-tól Szépkorúak mozgásban II. címmel az Ida Aerobik tart bemutatót.
TALÁLKOZÓ. Sepsiszentgyörgyön a megyei Vöröskereszt Kós Károly út 7. szám alatti székhelyén pénteken 17 órától a mellrákkal érintettek és hozzátartozóik támogatócsoportjának találkozóját tartják, amelyre elvárnak mindenkit, akit érdekel a mellrák problémája. Meghívott vendég: Fekete Tímea logopédus. Érdeklődni, jelentkezni Incze Zitánál lehet, telefon: 0724 511 363.
FELKÉRÉS ALÁÍRÁSRA. A Székely Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi székházában (Konsza Samu utca 21. szám) munkanapokon 9–13 óráig alá lehet írni a nemzeti régiókért EU-s polgári kezdeményezés támogatására.
MÚZEUMPEDAGÓGIA. A Tündérország örökös követe című Benedek Elek-emlékkiállításra és múzeumpedagógiai foglalkozásra várják Kézdivásárhelyen a diák- és óvodáscsoportokat. A foglalkozás ára 50 lej csoportonként. Időpontfoglalás, egyeztetés 8–16 óráig Dimény Erika múzeumpedagógusnál (0751 248 277, dimenyerika.sznm@gmail.ro) vagy az Incze László Céhtörténeti Múzeum telefonszámán: 0267 361 748.
ÁRAMSZÜNET. Ma 9–13 óráig Sepsiszentgyörgyön a Grigore Bălan tábornok úti 15-ös, 19-es, 21-es, 48-as, 105-ös tömbházban, az Orex cégnél, a Bertis boltban és a kantinban szünetel az áramszolgáltatás.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint jó hatása lesz-e az edzőváltásnak a Sepsi OSK-nál?









eredmények
szavazatok száma 619
szavazógép
2019-11-27: Közélet - Nagy D. István:

Megyei kórház: új eszközökkel gazdagodott a szemészeti osztály

Több mint 670 ezer lejes beruházás nyomán korszerű eszközökkel gazdagodott a napokban a Dr. Fogolyán Kristóf Kovászna Megyei Sürgősségi Kórház szemészeti osztálya. A megye legnagyobb egészségügyi intézményének vezetősége tízéves „tartozását” törlesztette az osztállyal szemben. Az eszközbeszerzés ugyanakkor nem áll le itt, az elkövetkezendőkben a műtő további felszerelését szándékoznak kicserélni, illetve megtörténtek az első lépések az osztálynak otthont adó épület korszerűsítése irányába is.
2019-11-28: Magazin - :

Bánk bán a somlyói nyeregben

Új Bánk bán-előadást mutatnak be a Coopera és partnerei együttműködésével 2020-ban Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás, amelynek címszerepében Molnár Levente erdélyi származású művészt láthatja majd a közönség, egyben tisztelgés a nemzeti összetartozás éve előtt – hangzott el az eseményt beharangozó budapesti sajtótájékoztatón.