Felvidéki és vajdasági turnén az Osonó

2019. november 28., csütörtök, Magazin

Öt településen, Andódon, Dunaszerdahelyen, Torontáltordán, Magyarszentmihályon és Zentán is bemutatja az Osonó Színházműhely november 24. – december 2. között az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című, többszörösen díjazott dokumentarista színházi elő­adását. A turné során minden előadás után közönségtalálkozót is tartanak.

Az Osonó több alkalommal is megfordult Felvidéken és a Vajdaságban, hisz a társulat küldetésének tartja a szórványban, illetve más országokban élő magyar közösségek rendszeres felkeresését. A Bethlen Gábor Alap támogatásával létrejövő mostani turné célja, hogy a színházi élmény és az előadás utáni műhelyfoglalkozások által erősítse a két térség magyar fiataljai közötti összetartozás érzését, szorosabbra fűzze a közösségeink közötti kapcsolatokat. A Fazakas Misi által rendezett előadás a kelet-közép-európai térségre jellemző, többnyire a fiatalokat érintő társadalmi, szociális problémákat járja körül párbeszédet kezdeményezve ezekről. A produkció eddig több mint 560 alkalommal került bemutatásra 3 kontinens 24 országának 180 településén. (nbs)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 798
szavazógép
2019-11-28: Magazin - :

Bánk bán a somlyói nyeregben

Új Bánk bán-előadást mutatnak be a Coopera és partnerei együttműködésével 2020-ban Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás, amelynek címszerepében Molnár Levente erdélyi származású művészt láthatja majd a közönség, egyben tisztelgés a nemzeti összetartozás éve előtt – hangzott el az eseményt beharangozó budapesti sajtótájékoztatón.
2019-11-28: Magazin - :

Bővült a Digitális Irodalmi Akadémia

A nemzet művészeinek felvételével harminchat főre emelte létszámát a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA), ezzel a döntéssel Czakó Gábor, Dobai Péter, Kalász Márton, Kiss Anna, Tornai József és Tőzsér Árpád vált a testület új tagjává.