Csűry Lajos – van-e, ki e nevet ismeri?, kérdezhetnénk Petőfi után szabadon. Egész bizonyosan nem sokan, sőt, a legtöbben arra sem kapnák fel a fejüket, ha azt mondanánk, zenészt tisztelhetünk személyében. És ha azt mondjuk, Edvin Marton? Na, ugye! A kárpátaljai Viskről induló hegedűvirtuózzal a szombati, a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában tartott koncertje előtt beszélgettünk karrierje fontosabb állomásairól, zenei hitvallásáról és zeneszerzői tevékenységéről. Az élet úgy szép, ha zajlik – vallotta a művész.
– Zeneiskolai tanárok gyereke: elkerülhetetlen volt a zenei pálya?
– Azt hiszem, igen; még óvodás voltam, amikor először vonót fogtam a kezembe. De nem is lehetett másképp, hiszen az óvodából engem nem haza, hanem a közelben található iskolába vittek, ahol édesanyám és édesapám is hegedű szakos tanárként dolgozott, és sokszor délutánonként is órájuk volt. Ha pedig ott voltam, hát gyakoroltam.
– Hétévesen már Mozart hegedűhangversenyeit játszotta, 12 évesen pedig a Moszkvai Szimfonikusokkal lépett fel, mondhatjuk tehát: csodagyerekként volt számontartva és kezelve. Ezt a fokozott figyelmet mennyire tudta feldolgozni, illetve kezelni?
– Nem voltam más, mint a többi gyermek, a folytonos gyakorlás helyett sokszor inkább szívesebben fociztam volna a velem egykorú srácokkal, de valójában nem zavart, hogy dolgoznom kell. Számomra mindig fontos volt a nyüzsgés, hogy folyamatosan történjen valami új, és ha dolgoztam, történt is, hiszen utaztunk, sok érdekes emberrel ismerkedhettem meg. Szép, rengeteg élménnyel teli időszaka volt ez az életemnek.
– Tanult Moszkvában a Csajkovszkij Állami Konzervatóriumban, New Yorkban a Juilliardon, majd a bécsi zeneakadémián, járt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola különleges tehetségek tagozatára, fellépett a Kennedy Centerben, koncertezett a Carnegie Hallban, azaz remek klasszikus zenei karrier előtt állt, mégis váltott a crossover irányába...
– (Mielőtt a kérdést befejezném, közbevág) Nem váltottam, én mindig is ez voltam! Mindig is úgy éreztem, több vagyok, mint egyszerű előadó. Legyen szó bármilyen darabról, bármilyen ritmusról – és tényleg bármiről: rockról, rapről vagy Vivaldiról –, azt a saját elképzelésem szerint szerettem játszani, mindig a magam ízlésére szabtam. Úgy éreztem és úgy érzem, amikor beleélem magam a zenélésbe, egyfajta pozitív energiát sugárzok magamból a környezetem felé, ezt pedig érzi a közönségem is. Hogy ennek a felfogásomnak valakik azt a nevet adták, hogy crossover, csak véletlen. Szóval én ma is klasszikus zenész vagyok, csak másképp, kicsit intenzívebben, szenvedélyesebben adom elő a darabokat, mint esetleg mások.
– Ebben az időszakban, a kétezres évek elején váltott nevet, s lett Csűry Lajosból Edvin Marton. Miért látta szükségesnek a névcserét?
– Életem első hat évében Lajosként ismertek, majd amikor Moszkvába kerültem, már Ludvignak szólítottak – az akkor szerzett barátaim számára máig az vagyok –, majd Budapesten ismét Lajos lettem, ám amikor 23 évesen New Yorkba kerültem, a nevemet nem tudták kimondani. Hol Lahosnak, hol Ladzsosznak mondták, aztán a Csűryvel már meg sem próbálkoztak. Ekkor döntöttem el, hogy felveszem nagymamám nevét, a Martont, amelyben sem dupla betű, sem ékezet nincs, az Edvint pedig egy könyvből választottam, mert nemzetközi, de a magyarban is használt név.
– Az elmúlt évtizedben gyors egymásutánban követték egymást életében az események: Magic Stradivarius, Stradivarius Koncert Show, a Jevgenyij Pljuscsenkóval közös Kings on Ice-turné és az albumok. Mikor van ideje zenét szerezni, illetve miből inspirálódik?
– Nagy hatással vannak rám a jó zenészek és zenekarok, nem véletlen tehát, hogy a Queent, a Coldplayt vagy éppen a Metallicát is feldolgoztam. Azzal, hogy saját, Edvin Marton-os stílusban adtam elő a számokat, ez a jó zene olyanokhoz jutott el – és ezt jó dolognak tartom –, akik amúgy egészen biztosan nem hallgatnak például Metallicát. És hogy miből inspirálódom? Szinte bármiből, elég, ha a tengert vagy az erdőt nézem, és csak úgy tódulnak felém a gondolatok és érzések. Nagyon romantikus lélek vagyok. Feleségemmel és fiaimmal, Maximmal és Noellel Malibuban sétáltunk, amikor megláttuk a napsütést, és ennek hatására hamarosan megírtam a Malibu Sunset című darabot, amikor a Grand Kanyonban jártunk, lenyűgözött a hatalmas, festményszerű táj, és megírtam a Grandiosót. Egy este a kertben a holdat néztem, s elképzeltem, milyen lenne ott játszani, ebből a képzelgésből született a Moon, majd a hozzá forgatott videóklip. Az is megesett, hogy egy tűzijátékhoz kértek zenét tőlem. Nagyon nem jött össze egyetlen épkézláb ötlet sem, mondtam is a megrendelőnek, nem fog ez menni, mire ő visszakérdezett: és ha küldenék egy kis előleget? Elnevettük magunkat, a nyomás alól felszabadultan megírtam a Fireworsöt.
– Ebben a munkában „társa” tud lenni Stradivarius hegedűje?
– Nagyon szeretem ezt az 1699-ben készült hegedűt (a sepsiszentgyörgyi koncertjén is ezzel lépett fel – szerk. megj.). És igen, mondhatjuk, hogy a társam, mert erős és különlegesen szép hangja mindig meglep, arra sarkall, hogy próbáljak ki valami mást, újat. Visszatérve az előző kérdésre: hatással van zeneszerzői tevékenységemre a közönségem is, amikor koncert közben reagál és tapsol. Meggyőződésem, innen, önöktől is viszek el olyan élményeket, amelyek új szerzeményeimben visszaköszönnek majd.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
