1989 végnapjai előtt mindenkinek naponta volt alkalma találkozni a kommunizmussal, alig egy hónapja volt hangos az ország a tapsolástól és éljenzéstől, a kongresszuson újra felkent főtitkár, Ceaușescu dicséretétől és nagyságának sűrű hangoztatásától. Minden, amit elbírt Románia és szerencsétlen lakói, napi rendszerességgel előfordult. Vagyis jómagam is naponta találkozhattam a kommunizmus „jótéteményeivel”. Akkor mit fed a cím?
Mint „számontartott” polgára Romániának, jobban kellett ügyelnem a szájamra, s ezt is tettem. De volt egy óriási előnyöm: a megyei mezőgazdasági igazgatósághoz tartozó növényvédelem biológusaként (majd főbiológusaként) nem voltam megkerülhető, ha rovarokról, parazita gombákról vagy káros kisemlősökről és ezek irtásáról volt szó. Az, hogy egyetlen élőlényt nem lehet az utolsó egyedig kiirtani és végleg megszabadulni az illető fajtól, soha nem értették meg. Én a kommunizmussal nem Lenint tanulmányozva találkoztam, hanem hazai képviselői által, akik jobbára csak annyit tudtak, hogy ők a hatalom meghatározó tényezői. Egykori élményeimből osztok meg most néhányat.
1. Molyok a szőnyegben. Épült a nagyzolás iskolapéldájaként emlegetett Nép Háza. Mint annyiszor, izgatottan keres Keresztes Zolti, aki a megyei pártszervek amolyan mindenes gondnoka volt és ekként hordozója a továbbítandó panaszoknak. Jön és mondja, hogy baj van, mert a Bukarestbe szállított szőnyegeket tönkretette a ruhamoly. Gyorsan menjünk Kovásznára, ahol ezek készültek, és intézkedjünk. Jó, menjünk. Csakhogy a szállításra váró szőnyegeknek semmi bajuk nem volt. A leterítésre váró, felhalmozott drága szőnyegeket bukaresti molyok rágták meg. Az ottani őrzőknek nem sikerült megyénk kisiparára hárítani a felelősséget.
2. Az a szemtelen darázs. A Rétyi Nyír vendégházában bukaresti és Maros megyei vendégek vannak a felsőbb pártvezetésből. Esznek, isznak, távol a fejadagért sorban álló szürke tömegtől. Az előtérben poharazás közben hesseget, majd felháborodottan kér „pusztító” segítséget az egyik „nagyság”: tűnjön el innen minden zavaró rovar! Sajnos, a darazsak és a legyek ezt a háborgást nem méltányolják. Keres Zoli: te, Attila, mit lehetne tenni, hogy ne zavarja őket a rovarvilág? Semmit – mondom. Ezek a lények régebben voltak ott, mint ők. Másnap elutaztak.
3. A kastély. Ez a történet nagyon aktuális, hiszen a temesvári gázmérgezésben elhunyt három halott hihetetlen felelőtlenség áldozata lett. A nyolcvanas években majd mindenütt kellett léteznie a Ceaușescu házaspár részére kialakított kellemes pihenőhelynek. Ilyen volt az árkosi Szentkereszty-kastély is. De az előzetes vizsgálódók egeret fedeztek fel a helyiségek valamelyikében. Megjött a parancs: eltávolítani minden élőlényt. A nagy kastélyt fertőtleníteni nem volt egyszerű. Miután a foszfidtartalmú mérgeket elhelyezték a szakik, az utolsó szabadon hagyott ajtón át távoztunk – előzőleg ablakot és bejáratot légmentesen leragasztottunk. Eltelt egy hét is, amikor a már eltávozott gázok után ellenőriztünk, és az ezzel megbízott technikusok, munkások kibonthatták a leragasztott nyílászárókat. Tudtommal mindössze egyszer aludt ott a házaspár, amikor is Ceaușescu az emeleti erkélyen sakkozott beosztottjaival. Mindig ő nyert. Csak az utolsó játszmát vesztette el.
