Ez a kérdés merült fel bennem, forgatva, olvasva a sepsiszentgyörgyi Török Árpád legújabb, ugyancsak a megyeszékhelyről szóló könyvét. A Sepsiszentgyörgy városkalauza nem az első munkája településünkről, de kétségtelenül ez a legbővebb.
Az évek teltével egyre több új tény, adat került előtérbe, így mindegyik hasonló tartalmú könyve után a feldolgozandó anyag egyre gazdagabb lett. Persze, mások is írtak Sepsiszentgyörgyről ismertetőt, feltárták történelmének jelentős mozzanatait, ismertették legszebb hagyományait, de a jelen kötet más szempontból közelíti meg Háromszék fővárosát. Ebben már a vendégforgalomban igen jártas szakember mutatja be mindazt, amit egy turistának érdemes előtárni, s ebből kiindulva nem kell csodálkoznunk, hogy az eligazítás álcája alatt igen tartalmas bepillantást nyerünk az itteni közösség mivoltába, milyenségébe, különös tekintettel arra a környezetre, amelyben az itteni emberek élnek és dolgoznak.
Tehát nem csupán a turista számára fontos, látványos részletek kerülnek előtérbe, de bemutatkozik minden, a város múltjában, jelenében fontosnak tartott részlet, mozzanat, építészeti és művészeti tényező, a város lakosai életében kulcsszerepet játszó és vállaló sok-sok személyiség. És pontosan ezt tarthatjuk a kiadvány egyik lényeges vonásának, hogy nem ragad le építészeti műemlékeknél, furcsa és érdekes természeti és földrajzi jelenségeknél, nem áll meg a város fényesebb pontjainál, hanem igyekszik mindent kiteregetni, figyelmet keltően felsorolni, ami különleges, ami rangot adhat a településnek, ami számíthat a látogatók érdeklődésére.
A címben nem feleslegesen tettem fel a kérdést: vajon tényleg ismerjük városunkat? Könnyen megtaláljuk, amit keresünk: utcát, épületet, szobrot? Vajon tudják sokan, hogy városunk az egyik leggazdagabb szobrokban? Tudják-e, hogy itt talált helyet a protestáns egyház mindhárom ágának nagy tekintélyű képviselője, Luther Márton, Kálvin János, Dávid Ferenc, és mellettük megtekinthető Márton Áron római katolikus püspök szobra is? A jelzett könyv elvezeti az érdeklődőt sokak számára rejtett utcákba, személyiségekkel ismertet meg, akik fontos helyet és tekintélyt vívtak ki maguknak a háromszéki városban. Érdekessé teszik a könyvet a mellékletek, az utcák nevét adó személyiségeknek, a város más jeles embereinek és látogatóinak hosszúra nyúlt listája, de a városhoz kötődő jeles események felsorolása is. Külön említést érdemel a nagyon sok fekete-fehér és színes kép, a jeles épületekről készült érdekes és pontos rajz.
Péter Sándor
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.