Közölték a termeléshez kötött támogatások értékét

2019. december 17., kedd, Gazdakör

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) közleménye szerint megállapították az állattenyésztési ágazatban folyósított, termeléshez kötött támogatások (SCZ – Sprijin cuplat zootehnic) 2019-re érvényes értékét. Az APIA december 11-én meg is kezdte ezen támogatások kifizetésének engedélyezését.

Az SCZ támogatások 2019-re érvényes értékét az idén hozott 842-es számú kormányhatározattal rögzítették, az intézkedés a Hivatalos Közlöny december 10-i, 992-es számában jelent meg.

A tejelő bivalyok termeléshez kötött támogatásának összértéke 1,61 millió euró. 9786 tejelő bivaly szerepel a nyilvántartásokban, így az egy főre eső támogatás 164,52 euró. Húsmarhák és ezek keresztezett egyedeinek esetében az egy főre jutó támogatás 237,44 euró (a támogatás keretösszege 12,6 millió euró, összesen 53 065 egyed részesül támogatásban). A tejhasznú szarvasmarhák esetében legnagyobb a keretösszeg, 94 998 millió euró. 250 186 egyed részesül támogatásban, az egy főre eső támogatás 379,71 euró.

A selyemhernyó-tenyésztők is támogatásban részesülnek, 345 kilogrammnyi selyemgubóra 27 ezer eurót fordítanak, a kilogrammonkénti támogatás 78,26 euró.

A SCZ támogatásokat az állami költségvetésből fizetik az Európai Központi Bank 2019. szeptember 30-i árfolyamán, mely szerint egy euró 4,74 lejt ér.

Az APIA azt is bejelentette, hogy meghosszabbították az első beerdősítésről és erdőfelületek létesítéséről szóló, negyedik alkalommal kiírt támogatási program támogatásigénylési határidejét. Ez szerint a 8-as számú, Az első erdősítések és erdős területek létesítésének támogatása című intézkedés 8.1-es alintézkedéséhez (Erdősítések és erdős felületek létesítése) tartozó támogatást igénylők 2020. március 31-én 16 óráig iktathatják iratcsomóikat. A támogatási keretösszeg 15 millió euró. További tudnivalók az APIA internetes oldalán (apia.org.ro) címen érhetők el.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2019-12-17: Magazin - :

Székely gyermekek az Országházban

Székely gyerekek adtak elő adventi betlehemes műsort múlt csütörtökön az Országházban. A homoródoklándi Oklánd gyermekcsoport adventi műsorát a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium ének- és zenekara kísérte a Parlament Kupolacsarnokában.
2019-12-17: Gazdakör - Bokor Gábor:

Megszabadulhatnak a kötelezettségtől a gazdák

Az elmúlt héten a képviselőház – döntő fórumként – jóváhagyta az új vadászati törvényt. Ennek értelmében a mezőgazdasági termelők többé nem lesznek kötelesek őrizni vagy a vadak távoltartására felszerelt eszközökkel védeni kultúráikat. Így továbbá nem lesz feltétele a vadkárok megtérítésének a kultúrák őrzése, védelme.