Kockázatos mélységek fölött

2020. január 4., szombat, Színház az egész világ

Pálffy Tibor színművésznek volt már néhány rendezői próbálkozása, és egyre komolyabban foglalkoztatja ez a kihívás: jelenleg rendezői mesterit végez Marosvásárhelyen. Vizsgamunkaként állította színpadra Ivan Viripajev Illúziók című darabját, melynek december 13-án volt a bemutatója Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház kamaratermében.

  • Fotó: Barabás Zsolt
    Fotó: Barabás Zsolt

A produkció műhelymunka jellegét tükrözi a szereposztás: Kónya-Ütő Bence, Vass Zsuzsanna és Pignitzky Gellért mellett – aki ettől az évadtól tagja a társulatnak – Bezsán Noémi fiatal koreográfus is játszik az előadásban, aki az utóbbi időben több szentgyörgyi előadás színpadi mozgásáért volt felelős. Az alakítások jól tükrözték a játszók előadói tapasztalatát: a tapasztaltabbak lenyűgöztek színpadi jelenlétükkel, a fiatalabbak játéka éretlenebb volt, olykor a technikai tudás hiánya is feltűnt egy-egy rosszul időzített levegővételnél, de azért láthatóan mindenki komoly munkát végzett a sikerért. A produkció azonban nagy mértékben helyzetfüggő, nézőfüggő, késélen dől el, hogy megfelelőképpen tudnak-e lecsapódni benne az információk, hogy jól követhető-e a történet. Ha elcsúsznak a hangsúlyok, ha nem érthetőek egyes részletek, egy időn túl követhetetlenné válhat a nézők számára az előadás. A bemutató azonban jól sikerült ilyen szempontból.

Azért különösen nehéz az Illúziók színrevitele, mert a megszokott színházi gyakorlattól eltérően nem eljátszott, hanem elmesélt jelenetekből áll össze a történet, nem egymással beszélgetnek, hanem mesélnek a szereplők. Mégpedig két nő és két férfi mesél két nőről és két férfiről, de csak időnként tűnik úgy, hogy magukról vallanak. És miközben azt sem értjük pontosan, hogy ki kicsoda, újabb és újabb fordulatok következnek be a történetben. Kiderül, hogy amit a házaspárokról gondoltunk, az nem egyértelmű. Nem olyan ideálisak ezek a kapcsolatok, mint elsőre látszik, és talán nem is fogjuk megismerni a teljes igazságot, mert a mesélés során mindig más és más szűrőn keresztül látjuk az eseményeket. És amiatt is nehéz az értelmezés, hogy az idősíkok összevissza keresztezik egymást: a szereplők időskorukban vallanak az életükről, próbálják tisztázni egymáshoz fűződő egykori és mostani érzelmeiket.

Egyik szereplő sincs benne a történetben, és közben mégis mindenki benne van. Minden bizonnyal egyszerűbb lett volna eljátszani az elmesélt helyzeteket, érthetőbb is lett volna így a történet a nézők számára, de a rendező a szerző által javasolt nehezebb és izgalmasabb utat választotta. Az elején kissé unalmasnak tűnt az előadás, néhol túlbeszéltnek vagy túl érzelgősnek tűntek a szerelemről szóló eszmefuttatások, talán jót tett volna néhány erőteljes dramaturgi beavatkozás. Aztán valahogy lendületet vett, felgyorsult a történet, már nemcsak a színpad forgása tette mozgalmassá a produkciót, hanem a szereplők játéka is. A hangsúlyokban, szünetekben, néma gesztusokban egyre határozottabban éreztük a rendezőt, Viripajev darabja pedig egyre gazdagabbnak, humorosabbnak, költőibbnek tűnt számunkra. Nagyszerűen előkészítette a szöveg fordulópontjait az a bizonyos beszólás...

A második részben a viszonyokról az álmok és belső világok felé tolódtak el a hangsúlyok, azok az apró játékok, döntések kerültek reflektorfénybe, melyeket ritkán merünk meghozni, pedig olyan jó lenne időnként szabadulni a nyomasztó felelősségtől, elbújni egy szekrényben, vagy időtlen időkig ülni egy kövön...

Meggyőztek a színészek. Kónya-Ütő Bence mesterien játszott a nézők figyelmével, tökéletesen egyensúlyozva a mély átélés és az önmagára való humoros reflektálás, a drámai és groteszk egymástól igen távoli pólusai között. Nagyszerűek voltak a kellékek, az óriási rózsaszín gomolyag több jelenethez is tökéletes díszletelemnek bizonyult, miközben az egész történet kibogozhatatlanul összegubancolódott szerelmi szálait is nagyszerűen érzékeltette. Szépek, karakteresek voltak a jelmezek, lenyűgözőek a maszkok, Zayzon Ádám mester tökéletesen megformálta a játszók időskori képmását, olyan pluszt adva ezáltal az előadásnak, mely a négy ember történetéről önmagunk felé fordította a figyelmünket. Vajon mi lesz belőlük néhány évtized múlva, mit mondunk halálos ágyunkon a társunknak? Vajon ugyanazok leszünk-e, akik most vagyunk, vagy egészen mások? Lesz-e, amit elhallgatnunk, merünk-e szembenézni önmagunkkal? Tudjuk-e majd, hogy hol a határ valóság és illúzió között?

Nem tudom, hogy hányast kapott Pálffy Tibor erre a munkájára, az azonban kétségtelen, hogy átment a vizsgán. Bátran megfutotta a szerző által kijelölt utat, s bár fiatal színészeivel néhol kockázatos mélységek fölött egyensúlyozott, végül sikerült biztonságosan célba érnie. Minden bizonnyal lesznek majd olyan előadások is, ahol elcsúsznak a hangsúlyok, a közönség pedig kevésbé lesz vevő a végtelen monológokra. A mesterré válás fo­lyamatának azonban a kudarc is természetes része.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 222
szavazógép
2020-01-04: Színház az egész világ - Nagy B. Sándor:

Brecht sikolya

A nyári szegedi bemutatót követően októberben mutatták be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban is a Bocsárdi László által rendezett, a Szegedi Szabadtéri Játékokkal együttműködésben készült Koldusoperát, mely Bertolt Brecht eredeti szövegéhez hűen, három felvonásban került színpadra Sepsiszentgyörgyön.
2020-01-04: Kiscimbora - :

A szegény ember szerencséje (Magyar népmese)

Egyszer volt, hol nem volt, volt ezen a világon valahol egy szegény ember. Hát ez a szegény ember két borjúra teszen szert valahonnan. Na, hát ő azokat addig dédelgette, szépengette, hogy megnőttek s jármas marhák lettek.