Magyar nyelvű szentmisét mutatott be vasárnap Bukarestben Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, aki homíliájában reményét fejezte ki, hogy lelki áldás lesz az őszi budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, ahol magyarok és nem magyarok átélhetik a közös ünneplés nagyszerűségét.
Az ünnepi szentmisét a bíboros a Minden Kegyelmek Édesanyjáról elnevezett, leginkább barátok templomaként ismert bukaresti belvárosi istenháza magyar közösségének meghívására celebrálta. Erdő Péter kifejtette: a szeptember 13. és 20. között zajló budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nagyszerű alkalom lesz, hogy a résztvevők együttesen és szentségi módon könyörögjenek Istenért, az egyház életéért, azért, hogy a közöttünk csírázó isteni élet valódi képviselői és terjesztői legyünk. Hozzátette, hogy a kongresszus alkalmából az egyéni és közösségi életben való megújulásért kell imádkozni, ami Isten csodálatos működéseként lehetséges, hiszen a szervező bizottság ezt a megújulást nem tudja megtervezni. A bíboros elmondta, Bukarestből is várnak híveket a budapesti egyházi eseményre.
Erdő Péter szombaton részt vett Aurel Perca új bukaresti érsek-metropolita ünnepélyes hivatalba iktatásán a Szent József-székesegyházban. Perca eddig a jászvásári egyházmegye segédpüspöke volt, Ferenc pápa őt nevezte ki novemberben Ioan Robu leköszönő bukaresti érsek utódaként, aki a kánonjog szerint életkora miatt nyújtotta be lemondását. A bíboros kifejtette, nagy örömmel tett eleget a szombati eseményre való meghívásnak, hiszen viszonozni akarta, hogy Ioan Robu 2003-ban hosszú utat vállalt téli időjárásban, hogy részt vegyen az ő esztergomi érseki beiktatásán. Mint mondta, ki akarta fejezni ezáltal az összetartozást, a katolikus testvériséget, illetve azt, hogy mindannyian a hívek közösségét szolgálják.
Külön szerencsének nevezte a magyar szentmisére való meghívást, hiszen – mint mondta – nagyapja Bukarestben született, családi házzal is rendelkeztek. A román fővárosban többször járt már, de először mutatott be magyar nyelven szentmisét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.