Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Hanyagadó Kovásznán

2020. január 14., kedd, Közélet

Kovászna város helyi tanácsának döntése értelmében többletadóval sújthatók azok a tulajdonosok, akik nem gondozzák kellőképpen területeiket. A 2018-ban hozott 166-os határozat értelmében az elhanyagolt területek utáni adót akár ötszörösére is lehet emelni. Ugyanígy büntethetők az elhanyagolt épületek tulajdonosai is.

  • Az Iskola utcai romos épületet és a telkét is többletadó sújtja
    Az Iskola utcai romos épületet és a telkét is többletadó sújtja

A területek gondozottságát bizottság ellenőrzi. Ha rendellenességet találnak, az illető rész rendezésére szólítják fel a tulajdonost. Ha a tulajdonos – magánszemély vagy cég – nem tesz eleget a felszólításnak, megemelik az adóját. A büntetés több éven át érvényes, egészen addig, míg rendeződik a telek ügye.

Eddig kilenc esetben döntöttek a rendezetlen területek adójának emelése mellett, a büntetést 2019-től alkalmazták, az adóemelés 250–500 százalék közötti volt. A városatyák legutóbbi ülésükön azonban két adófizető esetében visszavonták a büntetés alkalmazását, mivel azok rendezték telkük kinézetét. Így a gondatlan telektulajdonosok listáján egy cég és hat magánszemély maradt.

Egy Iskola utcai bennvaló helyzete a legbonyolultabb, tulajdonosai nem ismertek, az utolsó ismert birtokos után nem jelentkeztek örökösök. A tanácsülésen elhangzott: ha nem igényli senki a telket, az a város tulajdonába kerülhet. Az illető telken levő romos épületet is többletadó sújtja (az elhanyagolt épületek nem képezték az ülés témáját – szerk. megj.). Erről többször is szó volt a kovásznai tanácsüléseken, ugyanis amellett, hogy rontja a város összképét, veszélyt jelent az arra járó gyalogosokra nézve is – ezek többsége a Kőrösi-líceumot látogató diák.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye a magyar feliratok lefestéséről több székelyföldi településen?








eredmények
szavazatok száma 572
szavazógép
2020-01-14: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Vásárcsarnokot terveznek

Újabb „sebet” készül begyógyítani a megyeszékhely arcán a városvezetés: a központi piac és a mellette levő önkormányzati cégek lerobbant székhelyei, illetve a szomszédos rendezetlen terület helyére rendeltek új városrendezési tervet – jelentette be Antal Árpád polgármester.
2020-01-14: Közélet - :

Három kocsi ütközött

Mindössze anyagi károkkal úsztak meg egy balesetet azok a járművezetők, akiknek autói vasárnap délután ütköztek össze.